Írolvasgondol

A Sovány Fehér Herceg végleg lejött a színpadról, felkereste AE-t, aki egyszer régen készített vele egy remek interjút, és közbejárását kérte egyetemi felvételijéhez orosz-magyar szakra. Közben vásárolt egy istenhátamögötti faluban egy kis házat, egyúttal eltartási szerződést kötött az idős tulajdonosokkal, akik nagy szeretettel fogadták be a nevezetes idegent, mert saját gyerekeik feléjük sem néztek, így legalább volt kire hagyni életük munkáját. A Sovány Fehér Herceg pedig kertészkedéssel és festéssel töltötte napjait, még főzni is megtanult az öregektől. AE többször meglátogatta, olyankor kiültek a kertbe zenélgetni, verseket írni, és észre sem vették, hogy hősünk minden ottjártakor az utolsó szegig kiraboltak egy környékbeli házat, de az ő házuk megmaradt a nyugalom és szeretet szigetének.

Az Apa azt álmodta, hogy időnként leül mellé egy láthatatlan valaki, és bár nem szól hozzá, minden mozdulatát figyeli, és ettől ő biztonságban érzi magát. Amikor már nem tudott uralkodni kíváncsiságán, oldalra nézett, és rájött, hogy fia ül mellette. Később újra oldalra nézett, és egy lányt látott, akiről viszont biztosan tudta, hogy csakis a fia lehet. Egy idő után pedig tudatosult benne, hogy nem is álmodik.

AE életében először beleesett egy kocsmai razziába, akkor, amikor már csak véletlenül tért be ilyen helyekre. Nagy örömére az intézkedést a jóképű kutyás nyomozó vezette, mert így megbizonyosodott, hogy halálhíre csak rosszindulatú pletyka volt. Egy óvatlan pillanatban azonban megszólította, hogy árulja el, miért kellett eltűnnie. A jóképű kutyás nyomozó, szigorú titoktartást kérve, elmesélte, hogy szakmát akartak váltani hű társával, pilóták szerettek volna lenni, de sajnos a bürokratikus rendelkezések elválasztották volna őket, így inkább a halálhír mellett döntött, és most már csak jókedvükből rendőrködnek idegen körzetekben, ahol kevesen ismerik őket.

Kikötöttek a Szabadságszobornál a szép új világ száműzöttei, hogy elölről kezdjék életüket a Nagy Almában, de bárhová mentek, mindenütt csak honfitársaikra leltek, mintha az egész óhaza áttelepült volna a tengerentúlra.

AE, amikor már azt hitte, hogy minden hangot ismer, amit az Istenek Pörölyei valaha lejátszottak, jelentkezett egy hirdetésre, amelyet bálványai adtak fel: roadot kerestek egy rejtélyes turnéra, amelynek állomásait titokban tartották még a rajongók előtt is, hogy egyszer csak úgy teljes tündöklésükben és tengerrengés-erejükben megjelenjenek előttük. AE boldogan fogadta el a kevés fizetséggel, annál több trógerolással járó munkát, hogy végre testközelből láthassa és hallhassa az Istenek Pörölyeit, úgy, ahogyan elindultak fél évszázadnál is régebben egy feketére festett füstös londoni klubból, jócskán azelőtt, mielőtt a Fehér Bálna legyőzőjét elragadta a Halál gyilkos itala. Legszívesebben az ő dobjait cipelte és nem érdekelte, hogy majd beleszakadt a teherbe, ha kellett, még egy hegytetőre is felvitte, ha ott akartak az Istenek Pörölyei játszani, hogy onnan tekintsenek le a Mennyek Völgyében őrjöngve fohászkodó követőikre.

Egy ostromlott város, ahol a felkelők, mielőtt a végső csatára indultak, elrejtették kincseiket az utcakövek és a villamossínek alatt. Akik még bíztak a győzelemben, az utolsó tölténytárat pakolták tele.

AE-t és Élete Szerelmét meglátogatta az örökvidám, örökpörgő színész, aki a lányai által elárult király szerepével a kezében aludt el örökre. Aznap a Holt Költők és Színészek egész társasága kereste fel őket, mindenki hagyott magából valamit, egy verset, egy rajzot, vagy csak egy szép gondolatot, amit beírtak kedvenc könyvükbe. Az örökvidám, örökpezsgő színész mesélt, mesélt, mesélt, de nem alakításairól, azokról hallani sem akart, főleg nem a vándorszínészéről, hanem a leghétköznapibb esetekről, amelyek bárkivel megtörténhettek volna, akár vele, akár vendéglátóival. Végül leültek a lemezjátszó mellé, elővettek valahonnan egy címke nélküli lemezt, amelyen az örökvidám, örökpörgő színész egyetlen női néven alapuló monológját hallgatták derűs áhítattal.

Egy keskeny vágányú lassú vonat, amelyről nem lehet lekésni, amely összeköti Dél-Európa legnagyobb királyi és legnagyobb szakadár városát és szinte látótávolságba hozzá őket egymáshoz.

AE beváltotta korábbi ígéretét, felpakolta az egész családját, és a napfényes Toszkánába költöztetett négy generációt. Egy szelíd lankás tájon vettek házat egy reneszánsz ékszerdoboz kisváros mellett, amely szabadtéri sakkversenyeiről is elhíresült. AE és 89 éves édesapja egy napon lementek megnézni a helyi bajnokokat, és a reneszánsz ékszerdoboz kisváros főterén megláttak egy hórihorgas férfit, aki asztalról asztalra járt, figyelmesen nézegette az állásokat, időnként még bele is beszélt egy-egy partiba. Amikor feléjük fordult, akkor ismerte fel AE a szépségesen ronda kanadai színészóriást, a Csodabogarat, akin sokszor nevettek, de még többször imádták gyűlölni. Amikor apjával üdvözölték, titokzatos arccal közelebb intette őket magához, majd elővett zsebéből egy miniCD-t. „Tudják, én nemcsak a Tűben voltam kém, hanem valóságban is az vagyok. Ezen a lemezen rajta van hazájuk közszereplőinek összes bűne, a bizonyítékokkal együtt. Vigyázzanak rá, még nagyon sokat érhet” – mondta a szépségesen ronda kanadai színészóriás, majd elengedte híres mosolyát, amely azt jelentette: az egész világ tehet nekem egy szívességet…

Egy demens öregasszony, akit magára hagytak egy szeretetotthonban azzal a hamis ígérettel, hogy minden héten meglátogatják, bízva abban, hogy már nem érzékeli az időt. De a tolvajok előbb érkeztek meg az öröklésre várt lakásba és csak az üres bútorokat hagyták meg a pénzsóvár családnak.

AE egy ostobának látszó, mégis nagy koncentrálást kívánó kártyajátékban elérte a 90. szintet, amellyel Bajnokká avatták. Mindezt összesen 666 győzelmének köszönhette. Vagy negyedszázada volt dolga ezzel a sátáni számmal, amikor imádta ez e körül forgó zenéket és nevetségessé tette azokat, akik túlvilági üzeneteket kerestek és találtak bennük. Akkoriban szeretett volna mélyebben elmélyülni a fekete mágia tanaiban, de nem jutott tovább a Fekete Szombat baljós futamain és egy hús-vér boszorkánytól egy metrómegállóban lopott egyetlen csóknál.

Egy emberélet gondosan egymásra hajtogatott ruhái. Egy poros szekrény mélyéről előkerült, tökéletes állapotban lévő gyermekjátékok.

AE késő éjjel igyekezett egy villamosmegálló felé, mert már nem volt kedve taxizni, és meglátta ott a várakozó parányi énekesnőt, aki mint mindig, most is széles mosollyal, és csillogó, tágra nyílt szemekkel fogadta. Beszélgetni kezdtek, hiszen ők is bármikor tudták onnan folytatni, ahol akár hónapokkal, vagy évekkel korábban abbahagyták. Aztán egyszer csak a parányi énekesnő felidézett egy pillanatot, amelyet AE már-már el is felejtett kettejük történetéből. Talán azért, mert az volt a pillanat, amely után a parányi énekesnő a világ végére is követte volna, de AE elrontotta. Lehet, hogy valahol a szíve mélyén már akkor is Élete Szerelmét várta, pedig ő csak 8 évvel később jelent meg számára, és akkor esély volt arra, hogy egyáltalán bármi kapcsolatba kerülhessenek egymással. Miközben AE azon a pillanaton gondolkodott, észre sem vette, hogy megérkezett a villamos, a parányi énekesnő felszállt, pedig még búcsút is intett neki, és hősünk várhatott volna egy újabb órát a következő éjszakai járatra, de inkább elindult haza gyalog.

Őfelsége, az Édes Kicsi Lány úgy döntött, hogy előre hozza 100. születésnapját, ellátogat újra Közép-Európába, de ezúttal nem törődik a közméltóságokkal, hanem egyszerűen beül egy irodalmi kávéházba inkognitóban, és  bárkivel elbeszélget, aki megszólítja őt. Egyedül, egyetlen testőr nélkül érkezett, de mégsem sikerült elrejtenie valódi kilétét, mert ezúttal sem hagyta otthon legendássá vált fekete táskáját. AE is rögtön észrevette, és mivel régóta kíváncsi volt, hogy miként zajlott Őfelsége, az Édes Kicsi Lány és a Gombafejűek találkozása a születésnapi kitüntetés alkalmából, hogy elszívtak-e egy jointot közösen, és hogy miképp fogadta a Pudingképű pimaszul kedves 20 másodperces dalát, odajárult hozzá, szertartásosan meghajolt, majd miután mindenre kedves mosollyal kísért választ kapott, elénekelte neki ezt a kis dalt, amelyet nemcsak Őfelésge, az Édes Kicsi Lány, hanem a jelenlevők is mind hatalmas tapssal fogadtak.

Volt egy ember, aki valamikor úgy tágította az időt, mint az univerzum önmagát, és abba pusztult bele, az idő maga alá gyűrte a legnyugodtabbnak tetsző hétköznapokban is.