Írolvasgondol

Bonyolult kapcsolata volt az apjával, és az atyai figurákkal, mint például az állammal. Szerette a fiatalokat, meg akarta őket menteni a fogyasztói társadalomtól. A szabadság értékét tanította, hogy mennyire fontos önmagunk lenni. Gyűlölte a kispolgárokat, a szegények és az értelmiségiek oldalán állt. Azt mondta magáról: „Függetlenségem az erőm, ebből következik a magányom, ami a gyengém”.

A 100 éve született Pier Paolo Pasolinit széles körben megünneplik Olaszországban, bár életműve, személyisége a mai napig nagy vitát vált ki. Tragikus halála miatt, amelynek körülményeit a mai napig nem tisztázták, van egyfajta kollektív lelkiismeretfurdalás is vele kapcsolatban.

Költő volt, nyelvész, író, a nyomornegyedek krónikása. Filmrendezőként az olasz neorealizmus utolsó hullámának remekműveit készítette el A csóróval és a Mamma Rómával. Nagy vihart váltott ki a Máté Evangéliumával, amely a katolikusoknak túlságosan kommunista, a kommunistáknak pedig túlságosan hívő volt. Pasolini lelkében e két eszme örökké összeütközött, de meg is fért egymással, ezt példázta a Madarak és madárkák című filozofikus szatírája. A legtöbben persze a megtagadott Élet-trilógiát, a Dekameront, a Canterbury Meséket és az Ezeregyéjszaka virágát ismerik tőle, és kevesen tudják végignézni utolsó, lázálomszerű, de Sade nyomán készült filmjét, a Saló vagy Szodoma 120 napját, amelyben nemcsak Mussolini végnapjait, hanem a káosz felé tartó 70-es évekbeli Itáliát is vizionálta. 1975. november 2-ára virradóra gyilkolták meg brutálisan. A hivatalos verzió sokáig fenntartotta, hogy egy fiatal, homoszexuális partnere ölte meg, akit el is ítéltek, de az idő múlásával egyre több olyan tény látott napvilágot, amelyből kiderült, hogy Pasolini egy magasabb körökből kiinduló összeesküvés áldozata lett, mert féltek egy megjelenés előtt álló, szinte az egész olasz közéletet leleplező tényregényétől, az Olajtól. Az idő múlásával, az egykori tanúk és gyanúsítottak halálával azonban egyre kisebb az esély arra, hogy valaha megtudjuk a teljes igazságot. A művész életműve azonban itt van, frissebb, mint valaha.

Az évfordulóra készült el Davide Toffolo író-képzőművész képregénye Pasolini életéről.

„A mesterem volt és ma is az – mondja a szerző a Repubblicának – húsz éve találkoztam először munkásságával, azóta életem részévé vált. Mindig nehéz ember volt, különösen, amikor még élt, félelmet keltett, de művészetének nagysága, közéleti jelenléte vitathatatlan.

-Mi volt róla az első emléke?

-Apámmal néztük a tv-ben A csórót, a római külváros fiataljainak történetét, amely játszódhatott volna bármelyik nagyváros perifériáján. Műveivel egyesítette a munkásokat és az értelmiségieket, mindenféle korosztályt. Lehetetlen volt nem szembenézni vele, nem elgondolkodni rajta.

-Egyetért-e Pasolinival abban, hogy meg kell tőle szabadulnia?

-Igen, azt mondta, hogy a mestereket csipős szósszal kell elfogyasztani, majd megemészteni. A mester olyan figura, aki állandóan jelen van. Pasoliniból inkább a kérdések érdekelnek, mint a megoldások. Arra ösztönzött, hogy mindig az emberi sorsokról írjak és a fiatalokhoz szóljak. Nem véletlen, hogy zenélek és képregényeket készítek.

-„A burzsoázia mindent áruvá alacsonyít le, de a költészet nem áru” – mondta Pasolini. Ma is érvényes az ő forradalma?

-Pasoliniból megmaradt a valóság kritikai szemlélete és a hatalomtól való távolságtartás. Egy szabad művésznek távol kell tartania magát a hatalomtól és a maga törékeny fegyvereivel, az alkotással kell szembeszállnia vele.  

A megemlékezéseket gazdagítja az a dokumentumfilm is, amelyet a Repubblica weboldalán kínál előzetesben előfizetőinek. A Pasolini kalóz mester (Pasolini maestro corsaro) című filmjében megszólalnak irodalmárok, kritikusok, szociológusok, sőt egykori munkatársai, barátai, köztük Ninetto Davoli, aki kamaszként került be Pasolini csapatába, szinte valamennyi filmjében játszott és legközelebbi barátja volt.