Újra megjelent, néhány eddig nem publikált szöveggel, Kurt Vonnegut előadásainak gyűjteménye. A Repubblica egy, a vietnami háborúról szólót választott ki, amely az azóta eltelt több mint öt évtized ellenére nagyon aktuális ma is.

„Nem most van az ideje a hosszú, fellengzős beszédeknek. Üzenetünk abból a tényből indul ki, hogy itt vagyunk. A jelenlétünk mindent elmond. Vessünk véget a mészárlásnak! Nem lesznek tapsok. Nincs ünnepelni valónk. Azért vagyunk itt, mert vezetőink hibákat követtek el, amelyeknek vérfagyasztó következményeik lettek: csonkítások, halál, korrupció. Azért vagyunk itt, hogy segítsünk vezetőinknek: cselekedjenek úgy, hogy a tragédia ne folytatódjon örökké és a végső megoldás ne a népírtás vagy a hidrogénbomba legyen.

Azért vagyunk itt, hogy segítsünk. Elnökünk a legjobb tanácsokat kapta tekintélyes katonáktól, bátor emberektől. Hallattassuk a tiszteletre méltó civilek hangját is. Mi is bátrak vagyunk. Egyetlen szónok sem képes ma este javítani kedvünkön, mert senki sem mondhatja ki azt az egyetlen mondatot, amit mindenki szeretne hallani: „Vietnamban béke van.” Fel lehetne villanyozni önöket egy gyűlölettel teli beszéddel a hadsereg magas rangú mákvirágjai és a nagyvállalatok ellen, amelyek tengernyi pénzt kerestek a háborún. De ma este nincs helye a gyűlöletnek. Mágikus este van.

Milliók jöttek össze és a jelszó: „Fejezzétek be ezt a háborút!”.  Azok, akik lenéznek minket abszolút keresztény szavainkért, azt mondják. „Folytatódjon a vérengzés. Ti nem tudjátok azt, amit a katonák tudnak”. Nos, mi a halált ugyanúgy értjük, mint a katonák. Nem kell ahhoz West Pointban vagy Fort Benningben végezni, hogy megtanuljuk megismerni a halált.

Mi a halál ellen vagyunk, nem mellette. Fejezzétek be a vérontást! és mi lesz a dél-vietnamiakkal, akiket az északiak megölnek, ha mi kivonulunk? Jöjjenek ide hozzánk és megízlelhetik, hogy milyen a szabadság.

Nem akarom felidézni ennek a szomorú háborúnak a történetét. Polgárháború volt. Nem támadtak meg bennünket a saját területünkön. Mi választottuk meg, hogy melyik oldalon állunk. És támadtunk. Rettenetes hiba volt és a következménye több ezer hiábavaló halott. Azért vagyunk itt, hogy megmondjuk az elnökünknek, hogy nem szégyenkezünk, ha bevallja: hiba volt. Az ebből származó kellemetlen érzést elviselnénk. Ami elviselhetetlen lenne, az a hiba folytatása.

Azért vagyunk itt, hogy életeket mentsünk, de a becsületünket is megmentsük. Azért vagyunk itt, hogy a győzelmet ne népírtással érjük el.

Minden ország követ el hibákat. De csak a mélyen szabad és becsületes országok képesek azt elismerni. A diktatúrák ezt sosem teszik meg. Ha ma bevalljuk, lehet, hogy a világ kommunistái jót nevetnek rajtunk. Persze, Hanoi is követett el súlyos hibákat. Ott is emberek élnek. Volt idő, amikor Rómában, Berlinben, Tokióban is baljós szavak hangzottak el, azok minden következményével, és azokban az időkben senki sem ütközött meg, hogy az amerikaiak ezeket a rettegés városainak nevezte. Sokan voltak, akik beleőrültek a háborúba. A háború mindenhol őrületbe viszi az embereket. Én elhiszem, hogy Huéban lemészároltak civileket Hanoi parancsára, de azt is, hogy zöldsapkásaink hidegvérrel ölnek. Meggyőződésem, hogy kínozzuk foglyainkat és ők is ezt teszik. Ma a világ számos részén Washington szitokszó, és így helyes. Ezért kell véget vetni a mészárlásnak, hogy mindkét oldal őrültjei ismét jóravaló emberi lényekké váljanak.

Egyes amerikaiak azt hiszik, hogy a hazafiság egyetlen formája a háborúzás. Holott ezer más hazafias cselekedet létezik. Például emberéletek mentése. Ha ezt árulásnak tekintik, lelkük rajta.