Írolvasgondol

AE-ra egy idő óta minden reggel 8 és 9 óra között iszonyú fáradtság tört rá, függetlenül attól, hogyan aludt, milyen volt az ébredése és milyen feladatok vártak aznap rá. Ilyenkor mindig eszébe jutott példakép író-publicistája, aki ugyanolyan grafomán volt, mint ő, és akinek egyszer csak minden este 7 órakor elindultak a fejében a vonatok. AE nem észlelt ilyen tünetet, csupán úgy érezte, hogy az összes erő kiment a testéből, még szeme is a szokottnál homályosabban látott, és komoly erőfeszítésébe került egy épkézláb mondatot végiggondolni, majd leírni.  Aztán mindig elmúlt, majd másnap-harmadnap újrakezdődött.

Az Édenkertből kiűzött Ember kegyelmet kapott és visszatérhetett. A dús lombú fák, burjánzó bokrok közül egy hangos vadlúd szállt fel, és köszöntésképpen körözni kezdett a feje felett. Aztán a bozótból kicsörtetett egy csíkos hátú vadmalac és köszöntésképpen éles visitással rohangálni kezdett körülötte. Amint az Ember belefeledkezett e teremtmények üdvözlésébe, egy vele egymagasságú Triceratops dübögött elő a semmiből, és mindenáron a fejét próbálta leharapni. Az Ember behunyta a szemét, segítségért kiáltott, nagy égzengés támadt, és mire újra felnézett eltűnt a szörny, a vadlúd, a malac és ott állt a pusztaság közepén.

Egyik éjjel AE arra ébredt, hogy meghalt. Egy angyal lépett jéghideg talpával meztelen szívére és teljes súlyával ránehezedett.  Öngyilkos-jelöltek üzentek általa a túlvilágra. De hősünk nem nyugodott bele, visszaringatta magát legmélyebb álmába. Egy távoli, északi szigeten találta magát, és a tengerparton szembe jött vele a Zene Szőke Lady-je, akivel 35 éve ismerték meg egymást. Valami különleges vonzalom alakult ki akkor közöttük, ami sem AE Élete Szerelmét, sem pedig a Lady férjét és alkotó társát az Időgép-dobost nem zavarta, talán azért nem, mert mindkét pár nagy szerelmi kerítője az Örök Város volt.  Felejthetetlen koncertemlékek maradtak meg bennük, és ha a Lady megfújt szopránján négy tipegő hangot, AE tudta, hogy az ő kedvence következik, és hogy ezt neki játssza el. Itt a távoli, északi szigeten, a tengerparton csendesen sétáltak kettesben, hol egyikük, hol másikuk anyanyelvén beszélgettek, de szó sem esett zenéről, csak a zordságában is szívmelengető tájról, a friss szelekről, gyerekekről, unokákról, és arról a hajóról, amely horgony nélkül lebegett a part mentén, mégsem kellett attól tartani, hogy elúszik a semmibe. AE és a Lady megfogták egymás kezét, tekintetük úgy találkozott, mint amikor felhangzott a négy tipegő hang, és AE tudta: neki is sok dolga van még ebben a dimenzióban.

Egy középkorú buszsofőr a délutáni csúcs kellős közepén az Örömódát fütyülte. Igaz, hogy embertelenül hamisan, de annál lelkesebben és legalább a ritmust tartotta.

A Férfinak fogalma sem volt arról, hogyan került kezébe a kés, sem arról, hogy kit szúrt meg és miért, sem arról, hogyan került új, egy perc alatt rajongójává vált fiatal kolléganője kocsijába. Éppen aznap kezdett új életet, korábbi, saját magának tett ígéretét megszegve elfogadta egy újonnan induló szerkesztőség meghívását, ahol mindenki ismerte és tisztelte múltját. És még csak nem is ő volt a közösség nagy öregje, hanem 25 évvel korábban elhunyt keresztapja, a nemzetközi sakkmester, aki már halála előtt néhány évvel lemondott az életről, csupán egy választást akart megérni, amelyen az általa ki nem állt kormány megbukott. Most éppen egy olyan szavazás előtt bukkant fel, amelyet a születésnapján rendeztek, és keresztfia nagyon örült neki, hogy az öregnek ismét van életcélja a sakkfeladványok szerkesztéséve. És akkor jön ez a szerencsétlen eset. A Férfi soha életében nem hordott magánál kést, vagy más gyilkos szerszámot, ha néha is játszott a gondolattal, hogy megöl valakit, krimiműveltsége megálljt parancsolt neki, mert megtanulta, hogy tökéletes gyilkosság nem létezik. Csak arra emlékezett halványan, hogy gyerekkora egyik helyszínén, kedvenc piaca közelében történt, ahová nagyanyjával járt vásárolni és egy életre megkedvelte a zöldségek, gyümölcsök, húsok, halak illatát és hogy az áldozat több társával együtt motoron ült indulásra készen, de amikor a Férfi megszúrta, a többiek dermedten nézték, és senki sem rontott rá a tettesre. A következő pillanatában már fiatal kolléganője kocsijában ült, aki legjobb barátja ifjú kedvesére emlékeztetett, és aznap reggel egy perc alatt a rajongójává vált. A lány elborzadva menekítette ki őt a tetthelyről, de megígértette vele, hogy még aznap, de legkésőbb másnap feladja magát a rendőrségen, ő pedig tanúsítani fogja, hogy csupán szerencsétlen véletlenek sorozata vezetett ide, és akkor megúszhatja egy enyhébb büntetéssel. Ha viszont a Férfi erre nem hajlandó, akkor ő jelenti fel, mert e bűn tagadása méltatlan lenne egész életéhez. A Férfi nem tudta, mitévő legyen. Nagyon idős szülei voltak, akik mindig is büszkék voltak fiúkra, és biztosan belehalnának, ha kiderülne, hogy gyilkossá vált. Nem állna meg többé keresztapja és az új kollégák előtt sem. Mégsem akarta feladni magát, rettegett minden bezártságtól, még a katonaságot is sikerült megúsznia egy nap fogda nélkül. Az első gondolata az volt, hogy kideríti, ki volt az áldozat, felkeresi a barátait, és megpróbálja kideríteni, hogy mi is történt valójában. Közben segített pakolni kertes házba költöző keresztapjának, és az is felmerült benne, hogy elmeséli neki az esetet, hátha a sakkmester rájön az élet különös kombinációjának titkára, de végül nem mert neki sem szólni. Másnap a médiában egyetlen sor sem jelent meg a gyilkosságról, az első perctől rajongójává vált fiatal kolléganő azonban mégis emlékeztette ígéretére. El kellett hallgattatni őt…

A plébános a tékozló fiú példabeszédét ecsetelte prédikációjában, majd muslincák kezdtek el körözni a templomban az úrfelmutatás alatt.

AE egy óriási teremben találta magát, ahová egymás után érkeztek azok az emberek, akikkel valaha együtt dolgozott. A soha nem volt óriás szerkesztőség valamennyi tagja kártyázni kezdett, és minden körben a veszteseknek, férfiaknak és nőknek, fiataloknak és öregeknek, élőknek is holtaknak egyaránt le kellett vetkőzniük. Hamarosan valamennyien egyenlőek lettek meztelenségükben.