Szemben a különböző járványokkal, amelyek az évszázadok alatt fertőztek bennünket, nem tehettünk mást, mint a természetnek, a sorsnak, az isteni gondviselésnek adtuk át magunkat. Ezek az erők megnyerhetők voltak ráolvasással, imával, bűnbánattal, körmenetekkel. Ezen kívül igyekeztünk távoltartani magunkat másoktól, megtisztítottuk környezetünket, lakhelyünket, tárgyainkat, testünket tűzzel vagy fertőtlenítő babonákkal, kenőcsökkel.
A tudomány és az orvosi technológia fejlődésével, a lakosság ellenőrzésével ma sok lehetőségünk van. Természetes, hogy ezekről vitatkozunk, és hogy különböző álláspontok, remények és félelmek kerülnek felszínre.
A tudomány és a technológia mindig is sokféle eredményhez vezetett. Lehettek jók és károsak, megnyugtatók és aggasztóak. A morális, jogi, orvosi, genetikai, epidemológiai, gazdasági, ökológiai nézőpontok keveredhetnek, sokszor kifejezetten zavarosan, de ezek táplálják a közös gondolkodást, a félelemérzést, a babonákat, a pletykákat, az előítéleteket, nem mindig a racionális gondolkodás mentén. Így az ember könnyen prédája lehet az elszabadult szenvedélyeknek.
Nyugtalan korban élünk. Erről szól Jürgen Habermas írása.
„Az extrém veszélyek általában extrém megosztottságot és feszültséget váltanak ki. Ezek normális körülmények között nyugton maradnak. Így van ez a mi esetünkben is.
Egy extrém és súlyosan terjedő veszély, például egy járvány esetében nem lehet észszerűen gondolkodni, különösen nem, ha az ember egészsége és élete forog veszélyben. Ebből a helyzetből indul ki az extrém egoizmus. Elhatározom, hogy kockára teszem az életemet a saát szabadságom megmentésére és nem foglalkozom a te életeddel, akinek megvan ugyanez a szabadsága, és inkább hajlandó vagy méltatlanul élni, mint nemesen meghalni. Van tehát egy elviselhetetlen, és gyűlöletes erőszak a többiek iránt a saját morális felsőbbrendűség, a mások megvetése nevében. Egy szélsőség, amit szabadosságnak álcáznak, de ami erőszakot rejt.
Az állam kénytelen időnként olyan döntéseket hozni, amelyek megvédik polgárai életét és egészségét. Erről nem mondhat le egyszerűen azért, mert ezek igazolják a létét.
A covid-ellenes intézkedésekkel szemben a felelős jogi intézmények azt a álláspontot képviselték, hogy az egészség-politikai döntéseknek tudományos bizonyítékokon kell alapulniuk, és azokat észszerűen és arányosan kell alkalmazni. Az állampolgárokat tájékoztatni kell az oltások hatékonyságáról és az esetleges mellékhatásokról. Az egészségügyi intézkedéseket nem sérthetik az egyének méltóságát. A szükséges védő eszközökhöz mindenki ingyen jusson hozzá.
Egy demokratikus államban, amely a szabadságon alapul, mindez nem elég. Az egyenlőség a demokráciában alapvető elv. Különösen fontos biztosítani, amikor egészségről, életről van szó. Az ellátás nem lehet diszkriminatív.
Beszélgetésekben, vitákban a legtöbbször elhangzó szó a szolidaritás, aminek kölcsönösnek kell lennie. A szolidaritás nevében kérjük az embereket, hogy tegyék félre saját meggyőződésüket, félelmeiket, kétségeiket, ellenállásaikat, hozzanak némi áldozatot mások javára.
Ennek a koncepciónak van valami édeskés-moralisztikus íze. De csak első látásra. És valami olyasmi, ami fontos a demokráciának. Az autokratikus rendszerek nem foglalkoznak vele. Nekik elég a hatalom és az erő. A demokrácia nem ilyen. A szabadságba beleveszi a szolidaritást. Az államnak szüksége van a polgárok együttműködésére, ha korlátozásokról van szó. Ha túl kevés a szolidaritás, széthullik a társadalom. Szükség van a lehető legnagyobb átláthatóságra, a kritika szabadságára, a jogos aggodalomra. A vészhelyzetekben nem a beletörődő passzivitás, hanem az aggodalom a demokratikus erény.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
