98 évesen hunyt el a La Repubblica alapító főszerkesztője, Eugenio Scalfari. A 20. század egyik legnevesebb olasz újságírója gyakorlatilag utolsó percéig hivatásának élt, rendszeresen jelentek meg lapjában jegyzetei, elmélkedései. Ez az írása az idén februárban született, egyfajta szellemi testamentumának is tekinthető.
„Teljes életet éltél, ha legjobb képességeid szerint tudtad megvalósítani önmagad, ha megismerted a szeretetet és a fájdalmat, és elfogadtad korlátaidat.
Természetesen ez a teljes élet minden, csak nem könnyű és egyszerű. Mert a leggazdagabb lét sem képes elfeledtetni a halál nyomasztó jelenlétét.
A lélek, vagyis az a részünk, amely érzi belül a lét képességét, a halállal való viszonyban egy nehéz problémával szembesül: Istennel. Ez a kérdés okozhat szenvedést, kételyeket, de nem kerülhetjük meg. Mert éppen ez a két elem – a halál, a viszonyunk az istenséggel – alkotja emberségünk korlátait. Vagyis tőlünk elválaszthatatlan kérdésekről van szó, amelyet minden idők gondolkodói mélységesen tanulmányoztak.
Olyan filozófiai út ez, amelyből különböző következtetéseket lehet levonni. Az első a descartes-i Cogito ergo sum, amely azonban az isteni gondolattal is számol. A másik az életet olyan elemnek tekinti, amely egybegyűjti az összes élő teremtményt: embereket, állatokat, növényeket. A harmadik út, hogy hiszünk Istenben, egy legfőbb és egyedülálló egységben, amely saját létünk és mások létének kovácsa.
Ha idáig eljutunk, nem tudjuk elkerülni, hogy ne gondolkozzunk el egy szintén rendkívül fontos koncepción: Isten létezésén. Létezik-e ember Isten nélkül? Elméletileg állíthatjuk, hogy igen, de fel kell tennünk magunknak még egy további kérdést: létezhet-e az ember saját tudata nélkül. A válasz mindkét esetben nem. Isten nélkül nem létezünk. De saját tudatunk, vagyis önmagunk nélkül sem.
Feltételeztük tehát mind Isten, mind az ember létezését. Ugyanakkor értékük nem egyenlő: a világ Isten nélkül nem élhet, de ember nélkül élhet, ahogyan állatok, fizikai, földrajzi, klimatikus elemek nélkül is. Az élet létezhet eme elemek hiányában. Isten nélkül azonban nem.
De az istenséghez fűződő viszonyunk további gondolatokat ébreszt. Mint ahogyan a Találkozás önmagammal (Incontro con Io) című könyvemben írtam, „vajon Isten semmissé tehet-e végtelen mindenhatóságában, amellyel gondolatunk felruházta, egy múltban történt bármilyen cselekedetet? Vagyis képes-e Isten arra, hogy megváltoztassa a megtörtént történelmet, és visszafordítsa az idő folyását, és a benne lévő gondolatokat?
Ezt a képességet megtagadjuk Istentől, akit megalkottunk magunknak. Felfüggesztheti az időt, elveheti az emlékezetünket. Kitilthat minket az idő áramlatából és meg is teszi, valahányszor lekaszál minket a halállal, de nem parancsolhatja meg, hogy egy megtörtént esemény ne történjen meg. Pindarosz írta: „Még az idő, melyből minden születik, sem képes arra, hogy ne legyenek a beteljesedett tettek, akár igazságosak vagy igazságtalanok.”
Isten időn kívüli, mert így akartuk, mivel nem találtunk illőbb tulajdonságot arra, hogy meghatározzuk istenségét. De mi, a teremtményei, teljesen belemerültünk abba megállíthatatlan áradatba, amely velük született és amely velünk oszlik el.
Éppen ezért tovább kell gondolkodnunk erről, miként az univerzumban betöltött szerepünkről az istenséghez való viszony tükrében, és az élet más formáiról is.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.