A csók az ember legepidermikusabb és a legfelszínesebb mozdulata. Egy pillanatig tart, de mindig emlékszünk rá. A két ajak találkozása elkíséri az emberiséget az idők kezdete óta.

Nekünk, európaiaknak a csók a szerelem szimbóluma, idézőjelben „rózsaszínű”, ahogy Edmond Rostand írta. De valóságban a szájak közti érintkezés rengeteg mindent jelenthet. Szenvedélyt, odaadást, szánalmat, gyengédséget, de akár árulást is Júdás óta. Minden csók árulkodik arról, aki adja. Egyúttal a kölcsönösség tökéletes kifejezője, mert csókolunk és egyben csókot is kapunk, ahogyan William Shakespeare írja a Troilus és Cressida egyik híres jelenetében.

Sajnos a járvány miatt sokan elriadtak ettől az intim tettől. Ennek hatása azonban nem csupán egy egyszerű egészségügyi óvintézkedés, hanem egyben az érzelmek, a lélek bezárkózása. Mert egész érzelmi, családi, társadalmi életünk e testi kontaktuson keresztül megy, amely eggyé tesz két embert. Erről volt meggyőződve Percy B. Shelley is: a romantikus angol költő szerint „a lélek találkozik a lélekkel a szeretők ajkain.”

De mióta csókolózunk? Desmond Morris etológus és Margaret Mead antropológus szerint nem az emberek, hanem az előemberek kezdtek. A majmok pedig, amelyektől származunk, az előrágott ételt tolták át nyelvükkel párjuknak, vagyis már ez is a szeretet, az intimitás, az odaadás jele volt. A funkció elsorvadt, a technika viszont megmaradt, mint érzelmi megnyilvánulás.

Jól tudták ezt az ókori rómaiak, akik megkülönböztették egymástól a szerelmes, testvéri, szülői, baráti, házastársi és szeretői csókokat. Három külön szavuk is volt rá, mint ahogyan azt a Kr.u. 5.századi teológustól, Sevillai Izidortól tudjuk. A basium a férj és feleség közti csók, az osculum, amit a gyerekek kaptak, míg a savium pedig a szerelmesek közti szenvedélyes csók. A görögök ez utóbbit kataglottiszmának nevezték, ami szó szerint „nyelvolvadást” jelent, valójában az igazi nyelves csók. Erről már Arisztophanész is beszél A felhők című komédiájában. Ugyanakkor Catullus ama híres versében ezer „basiát” kér szerelmétől, Lesbiától, aztán százat, majd ezret, hogy irigyeiket összezavarják csókjaik számlálásában.

A csók nem minden kultúrában az ajkak összeérintését jelenti. Közismert, hogy az inuitok orrukat dörgölik össze, és hasonló szokásuk van a malájoknak és a polinéziaiaknak is. Charles Darwin szerint ez az orrérintés a kőkorszakból származik, és célja a másik embernek szag alapján való azonosítása volt. Az ókori Indiában a „csókolni” helyett a „megillatolni” szót használták, Kínában pedig ráfújtak a partner arcára, hogy átadják neki saját aromájukat. És akkor még nem beszéltünk azokról a hangutánzó szavakról, amelyek a mai modern kommunikáció eszközei.