A látvány csodálatos lehetett, a legkülönlegesebb a Földön. A Gibraltári-szoros szétnyílt és az Atlanti-óceán átzúdult abba a mélyedésbe, amelyet ma Földközi-tengernek nevezünk.

Eelco J.Rohling oceanográfus szerint mindez néhány hónap, de legfeljebb két év alatt zajlott le és a tenger szintje naponta akár 10 métert is emelkedhetett. A dörgés, amelyet az átzúduló víz hallatott, félelmetes lehetett, bár ember ennek nem lehet tanúja, mivel 5,33 millió évvel ezelőtt történt.

A Mare Nostrum, ahogyan azt az ókori  rómaiak nevezték, abból a hatalmas óceánból alakult ki, amely az egyetlen összefüggő kontinens, a Pangea körül az egész Földet beborította. A Panthalassán belül volt egyfajta egyenlítői áramlat, a Tetis, amelynek mentén a tektonikus mozgások következtében a Pangea először két részre szakadt: északon a Laurasiára, amelyből a későbbi Észak-Amerika, Európa és Ázsia alakultak ki, és a Gondwanára, amelyből később Dél-Amerika, Afrika, Óceánia és az Antarktisz szakadt ki, ahogyan a Tetis egyre szélesedett. Ez a folyamat 130 millió évvel ezelőtt ért véget.

A Földközi-tenger valójában törpe vízterület, hiszen legnagyobb szélessége 1800, legnagyobb hosszúsága 3800 km, és a Föld vízkészletének mindössze 1%-át adja. Az Atlanti-óceánból származik saját faunája ás flórája. A Mediterraneum csupán egy földrajzi fogalom. Az ókori rómaiak és görögök sajátjuknak, egyfajta belső tengernek tekintették, idősebb Plinius az óceánt tekintette „külső tengernek”. A Mediterraneum fogalma az 5.században terjedt el, Paulus Orosius, Szent Ágoston tanítványa nyomán.

Az olasz nyelvben a mai napig hímnemű a tenger neve (il mare), a franciában viszont az enciklopedisták óta nőnemű (la mer). Hemingway írja Az öreg halász és a tengerben, hogy aki igazán szereti, az spanyolul „la mar”-nak nevezi, az általánosan bevett hímnemű „el mar” helyett. Az egyik legszebb leírása a Földközi-tengernek Paul Valéry-től származik a Tengerparti temető (Cimetiére marin) című költeményében.

 „Igen! Te tenger, őrülések anyja,
Párducbőr, chlamys, mit a Nap aranyja
Jelképekkel döf át ragyogva fönt,
Kéktestű, részeg hydra, ős-garázda,
Ki villogó farkadba marsz csatázva,
Oly zűrzavarban, mely akár a csönd”

(Kosztolányi Dezső fordítása)

A jeles francia történész, Ferdinand Braudel, a mediterrán civilizációk kutatója szerint a Földközi-tenger nem más, mint egy tenger a hegyek között. Ráadásul olyan földek veszik körül, amelynek identitását nehéz lenne meghatározni, hiszen számtalan nép élt itt már az ókortól kezdve: illirek, szkíták, punok, főníciaiak, filiszteusok, etruszkok, latinok, zsidók, krétaiak, a „tengeri népek”, majd a 4.században indult népvándorlás tovább színesítette a palettát. Éppen ezért tartják úgy a kutatók, hogy a Mediterraneum története és kultúra nem egy, hanem ezer színű.

A Földközi-tenger sűrű, sós vize  ma belefolyik az Atlanti-óceánba és hatással van a globális klímára is. Ötszáz évvel ezelőtt a tengerek és óceánok gyakorlatilag szennyezetlenek voltak, a fordulat 1820 táján következett be, amikor megkezdődött a bálnavadászat. E kényes egyensúly felborulásának, a savasodásnak, a műanyagáradatnak, az ívóhelyek  pusztulásának talán éppen a „mi tengerünk” a legfőbb veszélyeztetettje. Közben a keleti Mediterraneum lassan bezárul, miután Afrika Eurázsia felé halad. De ez utóbbi miatt még nem kell aggódnunk, mert csak több millió év múlva következhet be.