Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Miért nem nőknek való bolygó az internet?

1541974595_digital-divide.jpg

A világháló nem ment meg minket – Lilia Giugni nápolyi születésű cambridge-i kutató adta ezt a címet tanulmányának. A technológiai fejlődés és a nők előtt tovább tornyosuló akadályok összefüggéséről írt esszéből a Repubblica közölt részleteket

„Az első akadály a zaklatás a munkahelyen és a közösségi térben. Ez továbbra is remek eszköz a nők feletti uralomhoz. Nyilván senki sem felejtette el azokat a nőket, akik egyes technológiai cégek alkalmazottaiként megpróbáltak a digitális forradalom árnyoldalain javítani. És ilyenkor erőszak és diszkrimináció az osztályrészük.

 A másik akadály, amelyet immár nem söpörhetünk szőnyeg alá, az a nemek közötti digitális szakadék, amely az egész bolygót érinti. A nők alig jutnak szóhoz a digitális jövő felépítésében. Hogyan lehetne részvételről beszélni, amikor nők és lányok milliói hozzá sem férnek az internethez?  Hogyan reméljük, hogy a technológia tervezése és szabályozása egyenlő alapon történjen, ha a Föld lakosságának jelentős része azt sem tudja, hogyan működik,  és nem is érzi, hogy része lenne az életének?

 Olyan történelmi korban élünk, amikor a dolgozóknak nyújtott garanciák, alapvetői jogaik állandó támadás alatt állnak. És amint szóba kerülnek a technológiai ipar legsebezhetőbb női dolgozói, az a válasz jön: „Ez a globális gazdaság, bébi”. És arról nem tehetnek, hogy vannak az országok, ahol a dolgozók szakszervezeti védelme minimális? Holott csupán arról lenne szó, hogy egy civilizált világ ne engedje meg, hogy embereket zsigereljenek ki egy okos telefon gyártásával, vagy egy alkalmazás működtetésével. Sok dolgozó nőnek nagyon is világos elképzelései van arról, hogy miként elégítsék ki igényeiket.

 Ilyen például Isabella Plunkett közösségi moderátor, aki egy digitális munkajogi szakértő ügyvéddel, Cori Criderrel közösen nemrégiben nagyon meggyőző ajánlásokat nyújtott be az ír parlamenthez a tartalmi moderálás szabályozásáról. Az egyik, hogy tiltsák meg az olyan munkahelyi megállapodásokat, amelyek egyre gyakoribbak a digitális iparban és amelyeknek célja eltántorítani a moderátorokat és más alkalmazottakat, hogy az általuk tapasztalt visszásságokat nyilvánosságra hozzák. Ezen kívül olyan is törvényt javasolnak, amely korlátozza a moderátorok munkaidejét, és arra kötelezi a cégeket, hogy a stábjaik kapjanak pszichológusi segítséget.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VicThor 2022.10.04. 07:50:19

"civilizált világ ne engedje meg, hogy embereket zsigereljenek ki egy okos telefon gyártásával"
Arra azért kívàncsi lennék, hogy a szerzõ szerint ki szàmít civilizàltnak.
Azok az országok, akik nem tartoznak bele a csoportba, azok milyen országok?
Civilizàlatlanok? Barbàrok?

nemecsekerno_007 2022.10.04. 08:40:22

Megint a fehérember akarja
megmondani a tutit?!

CCnick 2022.10.04. 09:58:20

"nők és lányok milliói hozzá sem férnek az internethez"
Férfiak és fiúk milliói hozzá sem férnek az internethet.

És mi van az unikornisokkal és csillámpónikkal?

CCnick 2022.10.04. 10:00:01

Egyéb valaki lefordítaná, mit akart mondani a költő ezzel a poszttal?

CCnick 2022.10.09. 14:40:34

@Androsz: Úgy tűnik ezt már soha nem fogjuk megtudni

Reactor 2023.01.28. 17:44:23

A cikkben felsoroltak jórésze nem nemfüggő: férfiak is elszenvedik pontosan ugyanezeket a megaláztatásokat melóhelyen. Csak ugye nekik kötelező nyelni a szart és tűrni, mert "hisztizni" azt férfiatlan. A nemek közti szakadék mélyülésében pedig legalább annyi szerepe van a nőknek mint a férfiaknak. A zaklatások jelentős hányadát pedig az okozza, hogy az adott csajszi még a tegnapelőtti fehérfolyását is kiposztolja Failbookra. Aztán nyíg, hogy visszaélnek az adataival. Hát szépségem, nem kell közkinccsé tenni az életedet, és akkor békénhagynak...

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása