Létezik-e ma Európában fasiszta rendszer? A 21.század első két évtizedében Oroszországot sokféleképpen emlegették: kleptokráciának, maffiaállamnak, zsarnokságnak, új autokráciának, szuverén demokráciának. Nemrégiben Szergej Gurrijev és Daniel Trejszman könyvükben Vlagyimir Putyint a manipuláció mesterei, az álhírek terjesztői közé sorolták. Mindezek mind helytállóak, de kevesek a moszkvai rezsim meghatározásához, különösen az Ukrajna elleni invázió után. A machóizmus, a személyi kultusz, a katonai kalandorság, az ellenvélemények szisztematikus elnyomása, az „újbeszél” túlmennek az elit meggazdagodási vágyán és az internet manipulációján.

Mindennek megértéséhez segítségünkre lehet Umberto Eco, aki 1995-ben jelentette meg a New York Review of Books-ban az Örök fasizmus című esszéjét. Ebben Eco gyermekkori élményeit írja le, díját a Ludi Juveniles nevű ifjúfasiszta kulturális seregszemlén, az ellenállást, majd az 1945-ös felszabadulást, amit az író 13 évesen ért meg.

Az esszé világosan kimondja: csak egy nácizmus van, de sokféle fasizmus létezik. Az első egy különleges rezsim volt, fajelmélettel, újpogánysággal,  totalitarizmussal, a hatalom akaratának pontos filozófiájával. A másiknak nem volt monolitikus víziója, inkább ködösnek tűnt, mint amit egy rugalmas szinkretizmusra alapoztak. Nem véletlen, hogy a latin-olasz eredetű fasizmus kifejezés milyen népszerű lett Itália határain túl is, akárcsak a maffiának, amely ma már egy bizonyos, általános érvényű jelenséget jelöl, földrajzi kötöttség nélkül. Eco az örök fasizmus 14 jellemző vonását sorolja fel, olyanokat is, amelyek még demokratikus rezsimekben is fellelhetők – idézi a Repubblica.

A fasizmus első jellemzője a hagyomány kultusza, amely a régmúltban gyökerezik, de vannak időtlen elemei is. Putyin például elutasítja a merev marxista ideológiát, de a hagyományos családot, a vallásosságot hirdeti. Már 2012-ben kijelentette, hogy a radikális politikai változások aláássák az értékek természetes rendszerét, „hanyatlást, barbarizmust, hatalmas vérontásokat” eredményeznek, és egyenesen „a sötétségbe, egy primitív állapotba való visszatérésbe” vezetnek. Számára, akárcsak Mussolini számára, a hagyomány nemzeti jellegű. A Duce ugyanúgy dicsőítette a Római Birodalmat, mint az itáliai reneszánszot. Putyinnál egyaránt vitán felül áll II.Miklós cár és Sztálin nagysága. Ugyanakkor elutasítják 1789 szellemét, az egyéni emberi jogokat, a modernizmust.

Az orosz elitnek könnyű hátat fordítani a francia forradalom, vagy az amerikai függetlenség elveinek, miután az ország soha nem élte meg ezt a történelmi szakaszt. A cári autokrácia 1917-ben, a szovjet rezsim 1991-ben omlott össze, a demokratikus korszak legfeljebb három évig tartott, amíg Borisz Jelcin szét nem verte a parlamentet. Ma egy nagy adag irracionalizmus és ezoterizmus uralkodik a politikai elitben. Ezt bizonyítja a bolsevikok által elüldözött Ivan Iljin népszerűsége, aki Mussolini és Hitler csodálója volt és akinek földi maradványait Putyin hazaszállíttatta.

Egy fasisztának folyamatosan cselekednie kell, választásainak egyértelműeknek kell lennie, és kizárni azokat az opciókat, amelyek gyengeséget mutatnak. Putyint soha nem látjuk, amint másokat hallgat, annál többet, amikor parancsokat osztogat. Mivel ő tudja, mit akar, minden ellenvetés árulásnak számít. „Amíg Putyin van,Oroszország is van” – mondta 2014-ben az elnök stáb egyik vezetője. Vagyis aki az elnököt bírálja, Oroszország ellenfele. Amikor 2007-ben néhány miniszter egy tervének ellenszegült, Putyin kijelentette: „Ebben a teremben szabotőrök vannak”. Mihail Hodorkovszkij nagyvállalkozó 2003-ban odáig merészkedett, hogy nyilvánosan bírálta őt, 10 évig börtönben ült.

Az ellenvélemény a fasizmus számára egyenértékű a mássággal. Egyiket sem engedheti meg magának, egyfajta fajelmélet alapján. Putyin fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy családfája „tiszta orosz fajú” évszázadok óta. Azok, akik az idegen kultúra befolyását akarják, eltaposni való férgek, a társadalomnak természetes „méregtelenítésre” van szüksége.

Az elnök folytatja a múlt rasszizmusát, amely szerint az oroszok az ország etnikumainak csúcsát jelentik. Nem véletlen, hogy éppen a távol-keleti kisebbségeket küldték Ukrajnába harcolni. Ez együtt jár a tömegelitizmussal, amely szerint az orosz a legjobb nép a világon.

A fasizmus frusztráció és féltékenység keveréke, gyakran történelmi megaláztatás eredménye. Putyin számára ez a megaláztatás a 90-es években következett be, amikor az ország a pénzügyi és humanitárius katasztrófa szélére került, és a Nyugatnak kellett segítséget nyújtania a lakosságnak. De a külföldről érkező segélyek mindig gyanúsak. A fasizmus gyökereiben ott vannak a nemzetközi összeesküvésről szóló elméletek. Putyin elnökségének alapító mítosza a csecsen összeesküvés, amely a hivatalos verzió szerint a három orosz városban 1999-ben elkövetett, több mint 300 halálos áldozatot követelő pokolgépes merényletekért volt felelős. (Kevesen hiszik ezt el). A Kreml amerikai beavatkozást lát mindenütt, az ukrajnai, a grúziai, a kirgizisztáni és a közel-keleti demokratikus forradalmakban. A Kreml szerint az amerikaiak felelősek a Szovjetunió felbomlásáért és demográfiai hanyatlásáért is. Nem meglepő, hogy a rezsim már 2012-ben elfogadott egy törvényt, amely korlátozza a „külföldi ügynökök” tevékenységét.

A fasizmusban van egy különös ellentmondás: az ellenségek gazdagok, hatalmasak, ugyanakkor gyengék és gyávák. Ilyen alapon vádolta meg egy állítólagos ukrán kémnőt Darja Dugina, Putyin bizalmasa lányának megölésével. Ez a nő a biztonsági szervek szerint júliusban érkezett Oroszországba, ugyanabban a házban szállt meg, mint leendő áldozata, követte, majd pokolgépet helyezett el a gépkocsija alá, és háborítatlanul távozott az országból. A rezsim egyfelől elismeri saját alkalmatlanságát, de kész megnevezni egy bűnbakot funkcionáriusai közül és megbüntetni. Minden körülmények között ébernek kell maradni, mert az élet állandó háború, amelyet a végső győzelemig kell vívni. Most már maga Putyin is elismeri, hogy az ukrajnai invázió része egy végtelen konfliktusnak, amely a világuralomért folyik. A halálkultusz és a nép hősiességének emléke a rezsim központi elemei a minden év május 9-én megünnepelt Győzelem Napjával.

A hős férfias, és amikor nem háborúzik, a szexben éli ki hatalmi és elnyomó akaratát- vagyis macsó. A vezérnek számos szeretője és sok gyermeke van, ami gyönyörű ellentmondásban van a hagyományos család értékeivel. Mint Mussolini, Putyin a születések számának növelését hirdeti. Amikor Oliver Stone megkérdezte tőle, hogy szívesen megosztaná edzőterme zuhanyozóját egy meleggel, azt felelte, hogy „nem provokálná.” A rezsim a melegjogi csoportokat nemzetbiztonsági veszélynek tekinti. Egy 2013-as törvény illegálisnak minősítette a „meleg propagandát” és 2017-ben a Duma dekriminalizálta a családi erőszakot. Putyin fanatikusa a fizikai formának, éveken át dzsudokaként jelent meg, mostanában pedig jégkorongozik. Híressé váltak azok a fotói is, ahol félmeztelenül lovagol az orosz távol-keleten.

A fasiszta rendszerekben a nép csak színházi díszlet, a parádék háttere, de nincs szava. Ez történt Putyin Oroszországában, ahol felfüggesztették a demokráciát, és feltalálták az „újbeszélt”, ahogyan George Orwell nevezte az 1984-ben. Ma börtönbe kerül az, aki a háborút a nevén nevezi, de még vérfagyasztóbb, ahogy kiforgatják a „fasizmus” és a „nácizmus” szavak értelmét. Az ukrajnai hadművelet célja „nácitalanítani” a kijevi rendszert. Paradox, hogy egy fasiszta éppen azzal a jelzővel illeti ellenségeit, ami a leginkább ráillik.

Az örök fasizmusnak vannak más jellemzői is, mint az imperialista törekvés, az egészség-mítosz, a vezérkultusz, a súlykoló propaganda és az államhatalomba vetett fanatikus hit. Mindenesetre a moszkvai rezsimre ráillenek az Umberto Eco által közel 30 éve kielemzett vonásai.