Írolvasgondol

Magának beteg a szíve – mondta AE-nak egy vízilabdázó alkatú férfi, amikor hősünk be akart ereszkedni a jacuzziba. Mielőtt bármit mondhatott volna, egy másik vízilabdázó alkatú férfi érkezett mindenféle műszerekkel, majd leültette őt egy székre és megkezdte a méréseket. AE-nak szokása volt, hogy még vérvételkor is odanéz, amikor belédöfik a tűt, és rendszerint a vérnyomásmérő számlálójának emelkedését és süllyedését is követni szokta, holott ez a mérés hitelessége szempontjából kifejezetten ellenjavallott. Erről azonban ezúttal sem akart letenni, de sehogy sem értette a kijelzett számokat. Csak alapos vizsgálódás után jött rá, hogy egy földrengésmérőt és a Geiger-Müllert vetettek be szíve állapotának felmérésére.

A vad oldalon járó énekes-költő-gitáros AE környékére tévedt, tujázott egy régi, csengettyűs villamoson és mindenhonnan elkésett. A gyönyörű arcú, korán megözvegyült fotográfusnő, holokauszt-túlélők unokája, „palotának” nevezte AE-t, akinek Élete Szerelmével közös kiállítást rendezett egy folytonosan táguló falú lakásban és egyetlen ajtót, ablakot sem zárt be maga után.

Elindult a 66-os úton egy sétahajó, amely lágyan ringott a köveken a Nagy Folyó mentén, a fedélzeten a Rock and Roll Nigger játszott, és mindenkinek elpengette a kedvencét egészen addig, míg egy templomhoz nem értek, amelyet elárasztott a víz és az utasok lebegtek felette, mint az Ige.

Egy gyermekarcú, kicsi mellű, széles csípőjű, csíkos pólót, kockás nadrágot viselő, parányi lábú lány pimasz mosollyal pásztázta végig AE-t a buszon, majd ugyanilyen gátlástalan módon felcsábította lakására azzal az ürüggyel, hogy édesanyja a könyvein nőtt fel, és egyszer találkoztak egy csodálatos, véget nem érő éjszakán. AE azonban rájött, hogy a lány hazudik, csupán még szűz barátnőinek akar eldicsekedni hódításával egy olyan férfival, aki édesanyja álmaiban élt, de valójában egyetlen pillanatra sem találkoztak.

Egy vetélkedőre kapott meghívást hősünk, amelynek tárgyát nem közölték előre, de mindenképpen résztvevőnek akarták, mert híre ment széles körű tájékozottságának. AE-t izgatta a kihívás, pedig akkor még nem is tudta, hogy az esemény háziasszonya maga Kékasszony lesz, aki ezúttal tőle szokatlan módon feketébe öltözött, ahogyan addig még soha nem látta őt. A hölgy érkezett meg utoljára és ő árulta el, hogy az európai dalshow lesz a téma, amelyet AE utoljára akkor látott, amikor az általa azóta is utált svéd kvartett nyert. Büszkesége azonban nem engedte, hogy visszalépjen. Kékasszony AE jobbjára ült, hogy balkezes révén barátjának osszon először kérdéslapot. Amikor hősünk felfordította a kártyát, hogy mindenki láthassa, egy fekete folt volt rajta, amelyet hajdan a kalózok küldtek egymásnak. Hogy félelmét palástolja, egy régi kedvenc dalát kezdte dúdolni a féllábúnak csúfolt fuvolástól: „I don't believe they knew that I was Long John Silver”.

AE-t életében először behívták egy politikai tv-műsorba, hogy helyettesítse az elvi okokból távol maradó riportert, amikor a rendszerváltás körüli idők egyik nagyhatalmú pártállami vezetőjével kellett interjút készíteni. Azért őrá esett a választás, mert tudták róla, hogy gyerekkora ismeri őt, szülei révén, akikkel együtt járt egyetemre. AE örömmel vállalta a beszélgetést, a kamerák előtt még tegeződtek is, ahogyan az életben sohasem. Amikor az interjú vége felé hősünk megjegyezte: talán 30 év múlva ki fog derülni, mi is történt valójában a rendszerváltás idején, az egykori nagyhatalmú pártállami vezető a zsebébe nyúlt és átadott egy kulcsot neki: „Fehér Ház, 105-ös szoba. Az íróasztalom bal felső fiókja. Még visszaérsz a műsor végéig”. AE-ban feltámadt az igazi újságírói adrenalin. Élete Szerelmével, aki a színfalak mögül hallgatta a beszélgetést, azonnal elindultak, hogy a kezükbe vegyék a nagy történelmi leleplezést rejtő dossziét. Valami megmagyarázhatatlan okból azonban éppen ellenkező irányba indultak el, a nagy sárga pályaudvar felé. Kocsival, busszal esélyük sem lett volna a dugó miatt, inkább gyalog próbálták átverekedni magukat a tömegen. A szűk járdán egy kávézó teraszára lettek figyelmesek, ahol egy kisebb társaság gyűrűjében ott ült a többszörös öngyilkos egyiptomi énekesnő, aki csillogó szemekkel, széles mosollyal üdvözölte AE-t. „Emlékszel, amikor az ostiai tengerparton mélyen egymás szemébe néztünk?” kérdezte utánozhatatlan mély hangján. „Igen – felelte a férfi szinte öntudatlanul, felidézve kamaszkori élményét – és nemcsak a szemedet néztem, hanem a lábadat is, amelyet magad alá húztál, miközben peregtek le róla a homoszemek.” A többszörös öngyilkos egyiptomi énekesnő elnevette magát, majd AE Élete Szerelméhez fordult, aki tágra nyílt szemekkel figyelte a jelenetet: „Ugye a te lábadat is imádja?” AE azonban nem feledkezett meg küldetésükre, így egy darabig magukkal vitték az énekesnőt, aki Élete Szerelmével pillanatok alatt megtalálták a közös nyelvet. Amikor odaértek a sárga pályaudvarhoz, rájöttek, hogy rossz irányba mentek, de szerencsére az idő állt, míg e tévutat bejárták. Visszafordultak, és hamarosan megérkeztek a Fehér Házhoz, amely azonban, ki tudja, miként, átkerült a folyó túlpartjára. Végre bejutottak a labirintusba, és logikusan az első emeletre mentek, de nem találták a 105-ös szobát. És akárkitől kérdezték, hogy merre van, vagy ingerülten elzavarták, vagy pedig egyenesen kinevették őket. És az idő vészesen fogyni kezdett…

Apja halála után AE hiába könyörgött Anyjának, hogy nem akarja megünnepelni a következő születésnapját, az Anya ragaszkodott hozzá, még 30 éve eladott gitárját is visszaszerezte, hogy az alkalomból játsszon valami vidám dalt. A gitár ennyi év használatlanság után persze teljesen lehangolt volt, szerencsére megérkezett AE régi barátja, második esküvőjének tanúja és egyszerű kézrátéttel felhangolta a gitárt. AE semmi mást nem akart eljátszani, mint a Knockin’ On Heaven’s Doort, de először nem emlékezett az akkordokra, pedig máskor álmából felkelve is tudta őket, aztán amikor végre eszébe jutottak, a gitár nem szólalt meg, a nyaka ugyanis puszta érintésétől kettétört. Közben a lakásban egyre-másra áramlottak a vadidegen emberek, és köszöntgették AE-t, aki ismeretlenül gyűlölte valamennyit…