Írolvasgondol

10.20.

Szórvány-sztrájk, szórvány-tüntetés, szórvány-szolidaritás. Ismerkedjünk meg ezekkel a fogalmakkal, mert manapság (az elmúlt 12 évben már sokadszor) ennek vagyunk szomorú tanúi.  Itt is, ott is van valami megmozdulás, itt is, ott is, kiállnak valakikért, most például a tanárokért. Ezek a hatalomnak még az ingerküszöbét sem érik el, nemhogy megrendítsék őket. Mindezt éppen a már felemásnak sem mondható nemzeti ünnep előtt, amelyről még mindig szeretik azt mondani, hogy „akkor összefogott a magyar nemzet”, mert a legendáriumban jól mutat. Pedig ez 1956-ban sem volt így, Apám mesélte, hogy járta akkoriban egy vicc: ha két ember találkozott az utcán, rögtön alapítottak három pártot. Egy végsőkig megosztott, amortizált társadalomtól várhatunk-e egyáltalán népharagot, vagy megvárjuk, amíg megérik az idő egy palotaforradalomra? A népszavazás sem volt jó másra, mint felesleges indulatok szitására, amelyek annyit nem értek, mint a kitöltésre szánt idő, de ezen is elcsámcsoghattak az egyéni békétlenkedők, ahelyett, hogy a mindennapi valós tönkretételünket vették volna kollektívan észre. Nem lehet, hogy a hatalom bástyái mögött csupa okos, rafinált ember ül, ostoba milliókkal szemben! Vagy tényleg igaza volt Einsteinnek a végtelenség-hasonlatával?

Apám egykori katonatársa, a híres rendező szerint manapság a propaganda goebbelsi magasságokat ér el. Ő még emlékezhet rá, hiszen a felszabaduláskor 13 éves volt, Apámnál egy évvel idősebb. Nem is csoda, amikor egy népszerűnek mondott portál kiemelt hírében azt olvashatjuk, hogy Ukrajna megtámadta Oroszországot.

Orosztanár a buszon. A megélhetése került veszélybe, mert senki nem hajlandó oroszul tanulni. Megint ott tartunk, hogy a nyelvtanulás politikai kérdéssé válik? Tényleg nem tanulunk semmiből?  

Egyik döbbenetből a másikba esünk egy kortárs kiállításon, a Borderline Case 2.0-n, amely a már holtnak tűnt közép-kelet-európai létet fogalmazza meg újra. A Budapest Galéria felső emeletén egy 18 éven felülieknek szóló jel, és figyelmeztetnek, hogy nyugalom megzavarására alkalmas látvány vár minket. Hol élnek ezek, hol van itt nyugalom?

10.21.

Egy kilós görög joghurt 1100 forint, egy fél kilós koktélparadicsom egy ezres. Fene a gusztusomat, hogy ilyen drága dolgokat szeretek. De azért azt is megjegyezném, hogy egy fél kilós „olcsóbb” csomag spagetti is 600 forintnál tart az év eleji 380-hoz képest.

Ha rajtam múlna, betiltanám az összes közvélemény-kutatónak álcázott propagandaszervet. Ugyanis semmi mást nem csinálnak, mint folyamatosan félrevezetik az embereket. Az egyik a maga nézőpontja szerint azt hirdeti, hogy a kormánypárt megint 50% felett van a felnőtt lakosság körében – ez lehet maximum 2000 megbízható felnőtt – a másik szerint pedig a fentiek támogatottsága tovább csökkent, és az ellenzék vezető ereje (szabadíts meg minket a Gonosztól!) már 20%-nál tart – az ő hasonló körükben, kb. ugyanennyi ember. Mindez két nappal a nemzeti ünnep előtt, hogy még homályosabban lássunk a közhangulatot illetően.  Maradjunk annyiban, hogy mind a kettő hazudik…

10.23.

Az adóhatóság közölte, hogy az eddigi negyedéves ÁFA-bevallóból október 1-től havi bevalló lettem. Ezt tavaly is eljátszották, csak akkor decemberben. Ebből is látható, hogy mekkora az államcóresz.

10.24.

Egyesek már megint katonásdit játszanak. Vajon milyen katona volt a nempocakos vezérlő tábornok? Szerintem felfelé pedál volt, mint állat, de közben nála nem volt nagyobb sunnyogó, aki helyett a bajtársai húzták a igát, de ő jól adminisztrálta magát. Ismertem ezt a típust saját seregi tapasztalatomból. Érdekes lenne, ha egykori katonatársai mesélnének róla, bár tartok tőle, rég megvette őket.

Nemzeti ünnepi áremelések a közeli szupermarketben: Burgonyás sercli nevű 30 dekás kenyér 449, előző héten még 399 volt. 20 dekás Gazdavaj 1665, legutóbb 1450 volt. Budget mozzarella 329 helyett 399. Ja, és a kristálycukor pultja - immár 2 hónapja - tök üres.

10.25.

Buszmegálló Óbudán. Ahhoz, hogy átérjek, 2x4 átsávon kell átjutni. Éppen nem jön egyetlen kocsi sem, jön a busz, elérem, első ajtós, tele mindkét kezem, de azért elő tudom kaparni a személyimet. Mutatom a sofőrnek: „Nyugdíjas”. „Ahhoz képest elég gyorsan átszaladtál a hat sávon” – mondja savanyú képpel. „Baj?” – kérdezem, a tegezésen már fenn sem akadok. „Elég szomorú” – közli és indítja a buszt. Hogy mi a szomorú, nem tudom. Megengedek feléje egy két szótagos jókívánságot és a következőnél leszállok.

10.26.

Láttunk a Netflixen egy friss olasz filmet, amelyben egy kis szicíliai falu polgármestere meg akar szerezni egy családi birtokot, azzal a dumával, hogy öreg napjaiban együtt akar élni a természettel. Aztán, amikor már majdnem meggyőzte a családot, elárulja, hogy egy 15 ezres stadiont akar építeni – bár a főhős szerint a megyében nem élnek annyian – mert a természetnél is jobban szereti a pénzt, de azért a családot jelképező szederfát meghagyná. Az addig marakodó család összefog és az adásvételi szerződésre a nevük helyett a véleményüket írják. Az olasz médiában gyakran szerepel egy bizonyos magyar személy monomániája. Lehet, hogy a rendező onnan szedte az ötletet?

Csak azt tudnám, mi kerül egy fél liter írón 449 forintba? És még darabokra sem szedhetem, mint hajdan Márkus László tette a foteljével. De ne csak a szupermarketen hüledezzünk: tavaly ilyenkor egy kiló kacsaszárnytő ára még 1000 forint alatt volt, ma 1700 forint. Egy kiló hízott, vagy pecsenye kacsacomb 4250 forint. De a  tisztított csirkelábat, az olcsó aprólék netovábbja kilóját is 720 forintért adják. Már ritkaságnak számít az a tojás, amelynek darabja kevesebb, mint 100 forint. Mi lesz még itt Karácsony előtt?

10.27.

Viszonylag fiatalon meghalt egy régi kollégánk, aki a világ linkje volt, és leginkább apjának és kapcsolatainak köszönhette, hogy mindent megengedhetett  magának, azt is, hogy elpazarolta tehetségét. Miként azt is, hogy a ma is nagy tisztelettel emlegetett szabad szellemű lapot, amelyet az először 1998-tól vezérlő szüntetett meg egyetlen tollvonással egyik örök hűbéresét leleplező riport miatt, nyilvánosan leköpte és új kenyéradójánál bűnbánatot gyakorolt, hogy hajdan ennél a lapnál dolgozott. Később azzal próbált újra felszínre kerülni, hogy a szintén tehetséges, de szerencsétlen sorsú barátnője halála után sebtében megjelentetett egy könyvet róla. Most a régi kollégák siratják, rám pedig ferde szemmel néznek, hogy nem állok be a sirató kórusba. Ahogy egy régi olasz western címe mondja: „Isten megbocsát, én nem”.

10.28.

Lassan fontolóra veszem, hogy kenyeret süssek, mint John Lennon, ha már egy császárzsemle 69 forintba kerül. Másik döbbenet: 600 forint felett van az a „magyar tej”, amelyet Szüleim szerettek, de amikor utoljára vettem nekik, akkor még 400 körül volt literje. És ennek alig 2 hónapja.

Ünnep lesz az Aranybullából, a rendi Magyarország alaptörvényéből. Most már csak a nemesség visszaállítása hiányzik, és visszabombázzuk az országot a középkorba, ha még nem lenne ott. Egyébként az Aranybullában ott van az ellenállási jog is a királlyal szemben. Ezt hogyan kell értelmezni a 21.században?