Írolvasgondol

12.05.

Csekken fizettem elő a postán a kulturális folyóiratra, mire kérték személyi adataimat, mert a lap úgymond rajta van a „pénzmosási listán”. Igaz, nem kormánypárti orgánumról volt szó.

A Flórián-aluljáró oldalában állt egy vadcseresznye-fa, amely minden évben bőséges termést hozott. Nyaranta szívesen hűsöltek alatta a hajléktalanok. Most vettük észre, hogy kivágták. Vajon kinek volt az útjában?

12.06.

2001.január 1-én a marrákesi piacon egy viperás jövendőmondó megjósolta életem találkozását. Bejött. Azóta szeretem Marokkót. Most, hogy kiverték a nagyképű spanyolokat a vb-ről, még jobban.

Az unortodox bankember két kezét mossa, mossa, hozzá képest Iluska és Ágnes asszony szemérmes dilettánsok. Hátha nem kell a balhét elvinnie illiberális főnöke helyett.

12.07.

A vezérő hű önmagához: 33 éves politikai pályafutása során sosem zavarták a tények, kezdve az oroszok kivonulásának követelésétől. Miután fél napot lapított, mint az a bizonyos a gazban, folytatta a rágógumi-narratívát a szankciós benzinárról. Az, hogy nálunk a benzinársapkát a háború előtt három hónappal vezették be, bagatell. Most nem szeretnék MOL-részvényes lenni, és autótulajdonos sem. Vajon meddig lehet még ebben az országban a széles néptömegek szelektív amnéziájára építeni? Vagy hülye kérdés?

A Supershop kártya nem tudja értelmezni a hatósági árakat – közlik a boltban, ahol minden egyes fizetéskor érdeklődnek a kártya megléte vagy nemléte iránt. De is előfordul, hogy a pénztárgép nem tudja értelmezni a pultokra kirakott, nemhatósági árakat sem…

Valami eltörött a gépezetben: meg kell hosszabbítani a nemzeti konzultáció határidejét. Abban bíznak, hogy addig meglesz a kitöltők központilag kívánt száma és nem mernek túlságosan felfelé kerekíteni?

A Time magazinnál az év embere Zelenszkij lett. Akit az állami  sportcsatorna  többször is összetévesztett a lengyel középpályással, Zielinskivel. Na ezt adják össze a Kolostorban és a Kremlben…

Mostantól kezdve nem feltétele a diplomaszerzésnek az idegen nyelvből tett nyelvvizsga. Ügyes, így a lustább magyar diplomás biztosan nem fog külföldre menni master-képzésre, hogy esetleg ne óhajtson majd hazajönni. Ha emlékezetem nem csal, az 1970-es évek második felében, tehát a „kommunista” időkben,  a bölcsészkaron az egyes szemináriumokra való jelentkezéskor a tanár első kérdése az volt, hogy milyen nyelven olvasunk, hogy aztán ajánlhasson a külföldi szakirodalmakból. Pedig akkor még nem léphettünk be egy kattintással, néhány dollár ellenében az amerikai kongresszusi könyvtárba, vagy a világ nagy egyetemeinek archívumaiba….

12.08.

Újra 20%-os akció a közeli szupermarketben, ahol egy év alatt közel duplájára emelkedett a 350 grammos kukoricapehely ára (600 – 1100), két hónap alatt 400 forinttal lett drágább a Président camembert és egy korábban 400 forintos,  80 grammos ruccola saláta is 580-ba kerül. Közben a dolgozók stílusromlása az áremelkedéssel egyenesen arányos. Szóvá teszem egy rakodó fiatalembernek, hogy mostanában úgy rakják be a tejtermékeket a polcokra egymásra, hogy csak a legalsó kihúzásával lehet hozzáférniük. „A vevők rakják így” – veti oda fokhegyről. Elvergődöm a pénztárig, nem a tömeg miatt, hanem azért, mert lassan már a kosarak vevő sem fér el, nemhogy a bevásárlókocsis. Csendben megemlítem a pénztárosnak, aki az enyémnél kétszeres hangerővel felel: „Örüljön neki, hogy van áru”.  A piacon a cserepes, földlabdásnak mondott, legfeljebb egy méteres normann fenyő, amit karácsony után ki lehet dobni, 10 ezer forint. Az üzletközpontban az eurót 422 forintért kínálják. Pedig még nincs is péntek.

12.09.

A fent említett szupermarketben már napi rutinná vált a vevők becsapása. A módszer egyszerű: más van kiírva a pultra, mint amit a vonalkód a pénztárgépben kiad. Ha minden nap minden vevőt 200 forinttal átvágják, már pénzüknél vannak. A mai napon nem bírtam ki, hogy ne tegyem hangosan szóvá az esetet, miközben szegény új pénztáros kislány majdnem sírógörcsöt kapott. Lehet, hogy azért is váltják őket hetente, hogy ne nagyon lássanak bele a disznóságokba? Még pakolok, amikor egy nálam idősebb úr figyelmeztet: „Máshol sem jobb. Ilyenek a magyarok. Történelmileg elrontottunk 40 évet.” „Meg még 33-at” – felelem neki, de nem reagál rá.

Egy ember, aki öngyilkosságra készül, kap egy titkos számot, amit felhívhat. Persze hamar rájövünk, hogy a vonal végén az Örökkévaló van. Hősünk elmeséli neki, hogy mennyire hitt az Eszmében, amíg rá kellett jönnie, hogy tulajdonképpen az eszme nem is létezik, miként azt is hiába tanították neki, hogy aki odafent van, mindent lát, és mindenkihez szól, mert hozzá nem szól a kutya sem.. És mire elmeséli a történetét, és választ vár az Úrtól, addigra megszakad a vonal....Márai Sándor rádiójátékának modern feldolgozását láttuk a nagyszerű Rudolf Péter alakításában. Tényleg, egyáltalán maradt még valami, amiben hihetünk? És mit éreznek azok, akiknek még megmaradt a hitük, és amikor a leginkább szüksége lenne a neki szóló Igére, csak a csend marad? Hallottunk már sok olyan esetről, hogy állítólag egész életükben hitetlen emberek haláluk óráján megtértek. Arról is, hogy háborút, lágereket túlélők egy életre elvesztették a hitüket. De azokról nem esik szó, akik utolsó percükben mindent megtagadnak….

12.14.

Hét év után újra csodálatos napokat töltöttünk Életem Párjával immár ötödször együtt Rómában. És négy év múltán ismét találkoztunk drága olasz barátainkkal, akik jöttek volna 2020-ban, majd 2021-ben is, csak éppen a covid miatt le kellett fújniuk az útjukat, pedig nagyon szeretnek Magyarországra jönni. Most is invitáltuk őket, de mondják, hogy addig nem jönnek, amíg a szomszédunkban tart a háború, mert hátha repülőgépüket eltalálja egy eltévedt rakéta. Nagyon szomorú, hogy ennyire rossz hírünk van és e félelemhez elég, hogy határosak vagyunk Ukrajnával. Pedig tájékozott emberekről beszélek. Talán éppen ezért félnek jobban, mint mi…

12.16.

Kedvenc szupermarketünkben ugyanazt az étkezési sárga paprikát kétféle áron tették ki a pultra. Szíves érdeklődésemre a boltvezető elárulta, hogy az alacsonyabb ár az igazi. És ha nem kérdezem meg?

A meg nem nevezendő legújabban mocsárlecsapoló, vagy inkább a mocsári disznó szerepben tetszeleg. Érdekes, ilyen fegyvernemről nem tudok a seregben, hol itt a harci szellem? Amúgy meg a szálka és a gerenda minősített esete forog fenn, de ennek már vele kapcsolatban régóta nincs hírértéke. Továbbá a lecsapolót is elnyelheti az ingovány úgy, hogy nyoma sem marad.

A népszerű műsorújság címlapján úgy hirdetik az 1222-es Aranybulláról szóló filmet, mint ami a királynak a  néppel való szövetségéről szól. A történelmi hűség kedvéért: ez a király és a nemesség paktuma volt, amely évszázadokra meghatározta a magyar feudális rendet, a népről szó sem esett. De miért is csodálkozom, amikor a nép, a nemzet, a haza fogalma már régen nem azt jelenti a közbeszédben, amit jelentenie kellene.

2022.12.18.

A közmédia éves Karácsony előtti egész napos műsorában az idén a vakokat és a gyengénlátókat támogatja. Nemes és tiszteletet érdemlő kezdeményezés, de vajon tudja-e valaki, hogy hány vak és gyengénlátó ember él ebben az országban? Tartok tőle, a sokszorosa annak, mint akikről tudunk…

A másik zsírsertés, akinek puszta léte sértés, azt találta mondani az argentin vb-győzelemre, hogy „fehér, keresztény, európai értékeket képviselő ország győzött.” Vajon mit mondott volna, ha a franciák a 121.percben nem hagyják ki a meccslabdát, vagy nem rúgják olyan eszméletlenül rosszul a 11-eseket?

12.20.

Amikor a mocsári disznó szajkózza a kétlábú zsírsertést, de lehet, hogy az utóbbi csak az előimádkozó volt.  A magam részéről a „keresztény rockot” is hülyeségnek tartom, mint kifejezést, mert a nem ebbe a kategóriába sorolt zenék között is jócskán akad olyan, amit a kereszténység ihletett meg, elvégre a Nagy Fehér Ember a keresztény kultúrkörrel dicsekszik (holott még a judeo-keresztény sem pontos, mert akkor hová tesszük a kereszténység előtti görög-római kultúrát, ami sokat átvett az egyiptomi és mezopotámiai kultúrából is….). De a focit, mint keresztény eseményt emlegetni, aminél egyetemesebb kultúra legfeljebb a zene lehet, legfeljebb elmekórtani eset tünete lehet. Közben azért azt is megtudhattuk, hogy Katar a mi legújabb nagy barátunk…Ja, és még "az utolsókból lesznek az elsők" idézet is sántít, mert Messit megjelenése pillanatában hatalmas tehetségnek tartották, már a 2006-os vb-n is kitűnt és 22 éves korában kapta meg az első aranylabdáját. Dehát kicsire nem adunk...

12.21.

És az a „magyar tej”, amit Szüleim szerettek, amikor Apámmal valamikor májusban utoljára 380 forintért kaptunk, a mai napon 750 forintot ért…

12.22.

Meghalt a magyar író, aki 80 évesen választott új hazát. Akkor nekem még van bőven időm egy ilyen döntéshez.

12.23.

Börtönben tölti a Karácsonyt a brüsszeli korrupciós ügy fővádlottja – harsogja a közhíradó. Azt már nem teszi hozzá, hogy odaát ez a sorsa azoknak, akik korrupciós ügybe keverednek. Nem úgy, mint nálunk…

A küldetéses, önmagát jelnek tekintő énekes azt állította a tv-ben, hogy a kommunisták és a liberálisok támadják az ünnepet, csak a káoszban érzik jól magukat, holott még a saját szobájukban sem tudnak rendet tenni. Igaz tehát, hogy nálunk teljes vélemény-nyilvánítási szabadság van, hiszen még a legsúlyosabb elmebetegek is széles körben meghallgatásra találnak.

12.25.

„A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel” – idézték János Evangéliumát a karácsonyi misén. Az apostol látta a távoli jövőt is. Az Ige helyében azt mondtam volna: „Ezeknek ennyiért?”

Ugyanitt döbbentem rá, hogy számomra nincs értelme a Szózat sokat emlegetett sorának: „A nagy világon e kívül nincsen számodra hely.” Négy éves korom óta utazom, életem éveket külhonban, és soha nem éreztem honvágyat. Sőt, kilenc évvel ezelőtt, amikor a hazafelé tartó gép több órát késett, megfordult a fejemben az is, hogy ha még sokáig nem indulunk, ott maradok. És van néhány ország, ahol ma is el tudnám képzelni az életem hátralévő részét nagyobb békében, nyugalomban.  

12.26.

Családi estebéd Karácsony másnapján. Az a pillanat, amikor már mindenki az ünnep végét várja, legalábbis, ami a nagy zabálást illeti. A terülj, asztalkám pillanatában megérkezik még egy családtag, természetesen ő sem jön üres kézzel. „Együnk csak, úgyis jön az éhínség” – nyugtatja meg szabadkozó szeretteit.

12.27.

Nem is tudom, hányadszor, lehet, hogy már hússzor is láttam a klasszikus Ben-Hurt, és Életem Párjával is képes vagyok bármikor újra megnézni. És mindig és más és más kap benne hangsúlyt számomra. Most éppen a bosszú és a megbocsátás. Így Karácsony táján irigyelni szoktam azokat, akiknek van hitük, de most, talán épp a film kapcsán, azokat még inkább, akik éppen a hitüknek köszönhetően képesek a megbocsátásra. Nekem az elsőnél örökös kételkedésem az akadály, a másiknál pedig az, hogy vannak emberek, akik olyan életre szóló mély nyomot hagytak az életem valamelyik szakaszán, hogy az számomra megbocsáthatatlan.

És nem bocsátok meg soha annak az embernek sem, aki a gyűlölködéssel kettéosztotta talán hosszú évtizedekre ezt a szerencsétlen népet, miközben ő és udvartartása egyre csak harácsol, mert a nép egymás gyűlöletével van elfoglalva. Olvasom, hogy jövőre megint 800 ezer bruttóval nő a fizetése.

És az ünnep utáni első bevásárlás során megláttam, egy fél kiló rusztikus burgonyás kenyérért már 1285 forintot kérnek, az egy évvel ezelőttinek csaknem háromszorosát…Az Újévhoz elengedhetetlen lencsét még néhány hónapja 600 forintért vettem, most 650-be kerül -  43%-os akcióval. Még szerencse, hogy a virsliről, minőségi okokból leszoktunk, mert azt is másfélszeresen adják tavalyhoz képest.

Karácsony utolsó napján Életem Párjával felkerestük a Dunának azt a partját, ahonnan Szüleim hamvait alig egy hónappal ezelőtt vízbe szórt gyermekeinkkel, unokáinkkal. Kiszámoltam, hogy körülbelül egy hét alatt juthattak el a Fekete-tengerig, azóta már biztosan egyesültek az Óceánokkal. Ott, ahol, ahogyan Nemo kapitány mondja, nem bántják őket sem a cápák, sem az emberek.

12.29.

És elment Pelé is, aki számomra ma is a legnagyobb, egy őszintébb kor futballkirálya, aki ugyanúgy referencia marad örök időkre, mint Homérosz, Leonardo, Newton, Chaplin, a Beatles vagy Muhammad Ali. Még valaki elment a veszteségek évében, immár beláthatatlan távolságra került tőlem csodálatos kamaszkorom, amit évtizedekig kikezdhetetlen jelenként éltem meg. Itt az idő felébredni és készülni a hívó szóra...