Egy viaszos vászon sakktábla kering a viharos szélben, magányosan, magasban. Szélei szárnyként csattognak, bár a szél süvítését nem harsogják túl. A figurák valahol lemaradtak, nem bírták a sebességet.
Egy város, amely csak tűzfalakból áll.
Egy csepp méz, egy csepp mélyvörös meggybefőttlé, egy csepp melléfolyt tojásfehérje, egy ujjlenyomatnyi kakaópor. Reggel, délben, este.
Parányi jazz-énekesnő vastagon kent lekváros kenyérrel jár-kel két számítógép felett, és mindkét klaviatúrát sikerül összekennie, de úgy néz ránk hatalmas szemeivel, hogy elhisszük neki, hogy ott sem volt.
A mezítlábas hajléktalan, aki az elmúlt 10 év összes telét túlélte, egy köztéri cseresznyefáról eszegeti a félig érett, környezet-szennyezett gyümölcsöt. Ideje lenne felkérni őt prófétálásra.
Egy számítógép-szerelő otthonának nappalijában LCD-képernyők és óriási akváriumok váltják egymást. Az egyik képernyőt az ölembe veszem, programok futnak rajta, adatok tárolódnak ide-oda, de közben filmrészletek és halak úsznak be a képbe. Nem tudom, mi az, ami valóban e rendszeren játszódik le, és mi az, ami csupán tükröződik rajta.
Egy börtönkórházban anyatejjel adják a cappuccinót azoknak, akik még e falak között is élet és halál urai.
Átment rajtam mindkét kerekével egy motoros és még csak meg sem éreztem.
Rózsaszín jellegű szőke nő a lottózóban égetett cukorszagot áraszt. Tejeskávé színű, csupasz félvállú drótkontyos lány farmer forrónadrágban a szupermarketben szépsége teljes tudatában vonul a pénztárhoz. Rám néz óriási büszke szemével, de nem mosolyodik el, így nem merek bókolni neki. Újra rájövök, hogy minden rasszista idióta és frusztrált.
Egy elhanyagolt játszótéren 10.000 forintosok sarkai állnak ki a földből.
Meditációs célú Satie CD-ém ismeretlen megfontolásból átugrotta egyik kedvencemet, az Gnossien n. 1-et. A külön kereséskor azonban rátalált. Biztosan ez zavart meg, valamint a tudat, hogy késésben vagyok, amikor öltözködéskor a melegítő nadrágomat a huzatos dolgozó szobában a száradó citromfű-levelek és jázmin-szirmok közé hajítottam. A jázminok szétrebbentek, de végül egyetlen szirom sem veszett kárba.
A Nő türelmetlenül topogott a kapu előtt. Várta, hogy jöjjön valaki. Egy Férfi érkezett. Csengetett, de nem válaszolt senki. Újra csengetett, ekkor beleszóltak fent, de a kapu továbbra sem nyílt. A Férfi harmadszor is csengetett, végre működött a fotócella és kattant a zár. A Férfi ajtót nyitott, előre engedte a Nőt, aki megköszönte, majd szélsebesen áthaladt a földszinten és kiment a szembe lévő üvegajtón, amely a párhuzamos utcára nyílott.
2012. május-június
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
