Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Strenner Zita: Egy utam a metrón

Örs vezér tere

Forró nyári nap van. A metrószerelvényen ülve várom az indulást. Melegem van ezen a kis zárt helyen, a nap sugarai égetik a bőröm. Talán nem kellett volna feketébe öltözni, mert így még a ruhám is csak szívja magába a hőt. A kocsi lassan megtelik és remegve adja az utasok tudtára a közelgő indulást. Egy idős hölgy hajlobogtató sebességgel rohan, majd pattan fel az utolsó pillanatban a kocsira, és el is indulunk.

Pillangó utca

Ha az ember végignéz az utasokon, az arckifejezések teljesen egyértelműek. Azok, akiknek jutott hely, szerencséjük teljes tudatában vannak, önelégültségük elrejthetetlen. Természetesen az előbb említett hölgy is büszkén feszít az ülők sorában, hisz abban a pillanatban változott át mozgásképtelen öregasszonnyá, ahogy átrepült a metró küszöbe felett. Győzelmét azonban nem élvezheti ki teljesen, mert sikerült egy ittas férfi mellé leülnie, aki már felszállása óta fennhangon szidta a nyugdíjasokat. A nénit még én is megsajnáltam, szemében rémületet láttam.

Puskás Ferenc Stadion

Habár az állóknak sanyarúbb sors jutott, ezt a világért se mutatnák meg elégedett társaiknak. Magukat is próbálván becsapni teljesen úgy tesznek, mintha eredetileg is állóhelyre vágytak volna, és eszük ágában sem lenne leülni. Persze amint megcsillan az a jól ismert sötétbarna folt két ember között, a vadászat elkezdődik, a leggyorsabb még meleg helyre teheti le hátsó felét, hogy aztán örömittasan dőljön hátra a koszos ülésen. Az idős hölgy fellélegezhetett, mert átkozója ezen az állomáson döntött úgy, hogy ideje leszállni és máshol terrorizálni a népet.

Keleti pályaudvar

A kocsi kezd megtelni, a meleg egyre elviselhetetlenebbé válik, az embereken megcsillannak az első izzadtságcseppek. Egy velem szemben ülő középkorú pár szóváltására leszek figyelmes. Hallani ugyan esélytelen a suttogásukat, viszont a mimikájuk mindent elárul. Utastársaimat beszélik ki sorban, nevetgélnek rajtuk, nem félve a lebukástól. Szégyent nem ismerve még bámulják is az éppen aktuális áldozatot. A többiek jóval szerényebbek, általában a cipőjüket bámulják, kerülve minden szemkontaktust, esetleg könyvüket vagy a hirdetéseket olvasva foglalják le látószervüket.

Blaha Lujza tér

Egy csapat általános iskolással száll fel, megzavarva nyugodt utazásunkat. A mellettem álló fiú füléből hangosan szól a metálzene, a sarokból pedig lányok vihogása ér el hozzám. Az egyik fiatalabb fiú rajtakap, ahogy őket nézem, és ezt gyorsan barátja tudtára is adja. Elkapom a tekintetem, ám most ők bámulnak engem nevetve. Valószínűleg az nem jutott eszükbe, hogy az ember perifériásan is lát, vagy csak egyszerűen nem érdekelte őket. Mellém egy korombeli lány huppan le, vele szemben a barátja áll meg, két kézzel a fejünk fölött kapaszkodva. Enyhe bűz áramlik felőle, így fejemet elfordítva igyekszem levegőhöz jutni.

Astoria

Két rendőr felszállta aztán teljesen újraírta mindenkinél a programot. Az egyenruhások jelenléte láthatatlan hullámot idézett elő, ami aztán mindenkin végigsöpört, különböző reakciókat kiváltva. A többséget csak kizökkentette az érdektelen bambulásból, viszont voltak akik összesúgtak, néhány külföldinek kinéző férfi pedig véleményem szerint a jegyét kutatta zsebei rejtekében. Ami engem illet, hálás voltam a rendőröknek, mert érdekesebb látványnak bizonyultak nálam a fiúk szemében, és a kellemetlen szagú fiú is kénytelen volt pozíciót váltani, hogy elférjenek mellette.

Deák Ferenc tér

Itt szerencsére megszabadultunk a zsibongó társaságtól, a metróközönség nagyrészt kicserélődött. Az ajtónál persze hatalmas tolongás volt, mindenki égető szükségét érezte, hogy elsőnek hagyja el a szerelvényt, mintha valami hatalmas díjat osztanának az első száz embernek, aki felér a mozgólépcsőn. Eközben az új felszállók is úgy gondolták, hogy beférnek még azelőtt, hogy minden leszállni készülő, beleértve a későn eszmélőket is, sikerrel járt volna. Mindezeknek csodálatos arckifejezések lettek az eredményei.

Kossuth Lajos tér

Néhány hozzám közel álló fiatal beszélgetését hallva teljesen elborzadtam. A történet egy barátjukról szólt, aki állítólag a metrón kapott el valami fertőzést, a nyakán lévő apró vágás fertőződött el brutálisan. Na már most eddig sem rajongtam az utazás ezen formájáért, ez a kis mese pedig nem járult hozzá véleményem pozitív irányba való változásának. Miután a gyomrom vetett pár bukfencet, körbenéztem, és láttam, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Főleg ebben a melegben, a legtöbb ember igyekezett a legkisebb felületen érintkezni akármivel, ami mások DNS vagy fertőzés maradványait hordozhatta. Isteni érzés tud lenni az is, amikor két kimelegedett ember csupasz bőrfelülete érintkezik.

Batthyány tér

Itt már szellősebb lett a légkör, üres helyek is akadtak, a büszkébbek azonban állva maradtak, kapaszkodás nélkül egyensúlyozva végig a döcögést, vagy hátukat az ajtónak vetve. Velem szemben egy nő valamilyen felismerhetetlen zöldséget harapdál, amit én egy 3 hetes paprikának tippelek. Mellette most három fiatal lány ül kipirult arccal és kócos hajjal, mindegyik keze tele van zacskókkal, valószínűleg most ejtették meg a féléves nagy gardróbfrissítést. Vidékiek lehetnek. Onnan tudja az ember megállapítani, hogy jobban vigyáznak a táskáikra, mint egy nőstény oroszlán a kölykeire.

Moszkva tér

Nem csak azért hívom így, mert rettenetesen nagy ostobaságnak gondolom az átnevezését, hanem mert a táblán is így áll, ugyanis pár huligán kreatív perceiben átjavította a megálló nevét a szerintük megfelelőre. A paprikás nő felállt, nyújtózott, majd hangosan megosztotta mindenkivel, hogy neki mennyire fáj a háta, aztán egy lányra nézett, és megérdeklődte, hogy hány kilót nyom. Ezután rám nézett, kinevetett és sietve elhagyta a metrót.

Déli pályaudvar

Végállomás, én is leszálltam a felhívó szóra, miszerint mindenki legyen kedves elhagyni a szerelvényt, és azon gondolkodtam, hogy volt e már olyan utam, hogy nem találkoztam egy őrülttel sem. Miközben a bérletemet kotortam elő a táskámból, mivel az ismerős hang figyelmeztetett, hogy a kijáratnál is ellenőrzés várható, arra az eredményre jutottam, hogy nem igazán, és ez valószínűleg a jövőben sem lesz másképp.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása