Még hajdan gyerekkoromban olvastam Defoe Robinsonjában, hogy Péntek kiköpte a sót, és soha nem fogadott el sózott ételt. Ezt gazdája a barbárság enyhe jelének tekintette. Holott Péntek lehet, hogy tudott valamit.

Eltelt éveim nagy részében vadul sóztam mindent: krumplit, zöldséget, kenyeret. A paradicsomot csak sózva tudtam megenni, a zöldhagymát vagy a paprikát belemártogattam a sóba. És akkor még nem szóltam a füstölt húsokról, a rengeteg felvágottról, amelyek mindennapi étkezésem részei voltak. Aztán Életem mellett úgy tíz éve megkezdődött a nagy étrendváltás: először a felvágottak maradtak el, mert ő nem élt velük, aztán minimálisra redukálódtak a húsok, különösen a füstöltek (jó házi füstölthöz amúgy is ritkán lehet hozzájutni), felfedeztem a zöldségekben rejlő új lehetőségeket. A körülmények és a kellő akarat hiánya még nem tették lehetővé, hogy teljesen vegetárius legyek, de legalább a cél megvan.

Másfél éve állapították meg, hogy magas a vérnyomáson. Tudtam már persze jó ideje, csak úgy tettem, mintha nem tudnám, végül Életem szigora elvitt az orvoshoz. Gyógyító lévén, Párom rögtön hozzátette terápiáit, a gyógyteákat (galagonya, orbáncfű, szúrós gyöngyajak, esetleg citromfű, illetve kúraszerűen fagyöngy-mezei zsurló keverék), és a sózás mérséklését javasolta.

Magam sem hittem volna, hogy ez utóbbi milyen egyszerűen megy. Az már korábban bevett szokás volt nálunk, hogy a különböző salátáinkat nem sózzuk, elég volt rájuk az olivaolaj és a balzsamecet, a nehéz sós sajtok helyett, mint például a korábban nagyon kedvelt parenyica, inkább a könnyebb, kevesebb sóval készült mozzarellára pártoltunk át. De nem sóztam többé a paradicsomot, hanem meghintettem a negyedbe vágott szemeket szintén egy kis olivaolajjal, és némi szezámmaggal. Egy percig sem hiányzott róluk a só.

Továbbléptem. El sem tudtam volna régebben képzelni, hogy a tojásrántottát sótlanul egyem. Kipróbáltam, milyen az összíz, ha alásütök egy kis paprikát, hagymát és a tetejére természetesen jött a pirospaprika. Csodák csodája, a sót itt is tudtam nélkülözni.

Immár vérszemet kaptam, és már egy főételt is tudtam készíteni só nélkül. Ez pedig egy zöldséges lencse volt. Hagymát, fokhagymát, zellergumót, petrezselymet és zellerlevelet olajon megpároltam, erre tettem rá az előre beáztatott lencsét, korianderrel, őrölt zöldköménnyel, vörös sáfránnyal ízesítettem, és amikor elkészült, nyersen némi lestyánt is beleszeltem. A különböző zöldek, a fűszerek, és a lencse természetes íze különleges harmóniát adott, ízlelésemnek semmi hiányérzete nem volt.

Itt tartok jelenleg. Az újabb eredményekről is szívesen beszámolok.