Írolvasgondol

Vajon a belső hangoknak vagy a megvilágosodás fényének nagyobb-e a kezdősebessége lelkünkben?

Mahavishnu John McLaughlin 40 éve táplálja belénk a tudásvágy okozta boldogságot a You Know You Know-val. Ha Beethoven 5.szimfóniájának alapját „terméketlen anyagnak” nevezték, akkor a You Know You Know maga a sivatag, amelynek a mélyén azonban hihetetlen gazdagságú vízforrások áramlanak. (Olyanok, amelyekre mostanában hívják fel a figyelmet geológusok. Csak az a nagy különbség, hogy MJM hangforrásaiból bárki a szomját olthatja.)  Soha nem lehetett tudni, milyen hosszan bontja ki ezt a kilenc hangból, három, ereszkedő lépcsőre emlékeztető akkordból álló építményt, mikor lesz a tudásvágy bölcs, szelíd, dühös, agresszív, vagy a végsőkig elmélyült. A Shaktival 2001 nyarán a párizsi Vincennes-i parkban egy 30 perces ragát varázsolt belőle, de a klasszikus Orchestrával sem adta alább élőben 9-10 percnél, mindig másik társának adva több szólásjogot. A hallgató pedig soha nem tudja, mikor ér véget az aznapi lecke: néha már azt hiszi, megvolt a kicsengetés, pedig az igazi tanítás még csak azután kezdődik, máskor pedig annyira tömör, hogy nagyon észnél kell lenni, hogy semmit ne veszítsünk el belőle. Aztán a tudás tartalmát már úgy is nekünk kell saját lényünkké formálni.

Egy dolmányos varjú egymaga elűzte az összes szarkát környékünkről. Kicsit sokáig harsogta azonban diadalmenetét, és egymaga elűzte összes hajnali álmunkat is.

Egy régi állami üdülőt, ahová sokat jártunk gyerekkoromban, börtönszerű elmegyógyintézetté alakítottak át, ahová látogatóként igen nehéz bejutni, könnyen ráfoghatják az emberre, hogy ő is megérett az ápolt státusra. Itt keressük fel Életemmel egykori kollégámat és tanítómesteremet, a nyolc nyelven beszélő, mindig elegáns és választások tudósítót, akit nyomorult állapotban találunk. Hamar rájövünk, hogy egyszerűen rettegtek a tudásától. Látásunkra azonban a csont sovány, elhanyagolt külsejű, beteg ember magához tér, öntudatra ébred, és szinte egy varázsütésre ismét a régi önmaga lesz. Nem tudjuk azonban rávenni, hogy gyorsan szökjön meg, mert fejébe veszi, hogy előbb kiosztja ezt az egész svájnerájt és a fellázítja a többi ápoltat is. Nincs más választásunk, mint vele tartani mentő akciójában.

Kínai fiatalember a Tiszavirág Budapest-Szeged IC-n tökéletes német kiejtéssel köszönti telefonon kedvesét, akinek nációja ismeretlen.

Öltöny-nyakkendős fiatalemberek próbálják meggyőzni az ifjú, szőke, szemüveges, szelíd arcú, de érzékien vastag szájú kalauznőt, hogy ne kelljen az elmulasztott helyjegy miatt pótdíjat fizetniük. Ő azonban hajthatatlan, menet közben egy idősebb, jó vágású úrral próbál szemezni, aki azonban nem vesz róla tudomást. Vajon mi lehet a fiúk úti célja? Esküvő, érettségi találkozó, temetés…aztán az egyikük előtt fekvő MLM-magazin mindent elárul.

Sápadt, szemüveges, szőke, nagylábú, nagymellű nő, zöld pólót és lila kardigánt visel. Skandinávnak gondolom. Így nézett ki B.A. Bergman Érintés című filmjében. Tévedek: magyar. Anyjának telefonál, beszámol magányos estéjének minden részletéről, csak azért nézte végig az olimpiai megnyitót, mert a fogfájás miatt nem tudott aludni, de már hajnali 4-kor megetette a csirkéket, akik annyira meglepődtek a korai időponton, hogy a kakas elfelejtett kukorékolni. Neki is pótdíjat kellett fizetni helyjegyhiány miatt.

Előbb nevek nem jutnak eszedbe, amelyeket azelőtt álmodból felkelve is fújtál. Aztán elakadsz mondat közben, tudod, hogy mit akarsz mondani, de a szó nem jön a nyelvedre. És elhiszed, hogy csupán rossz szokást vettél fel.

A Város, 41 év után is. A Kovács cukrászda immár Szőke, de a fagyija finom a kánikulában. A platánsor az Ady Endre úton, amelyet csak az utóbbi években vettem észre. Velem öregszenek és most már érzem áradásukat. Barátom, András, 10 éve ment el, Édesanyját, Erzsi nénit, avagy, ahogy ő szólította, Bözsörét, azóta is hűségesen látogatják a régi cimborák, akiket ő mindig kicsit saját gyerekeinek is tekintett. Erzsi néni 82 évesen sem temetkezett bele a gyászba, még sok dolga van, mondja.

A temető. Tíz év óta először fordul elő, hogy nem beszélek Andráshoz. A sírja előtt széles füves terület. Egy futballpályát kellene ide építeni, hogy András odaátról is láthasson focit és kommentálhassa a meccseket a maga hamisítatlan humorával. És akkor is biztosan megjelenne jóságosan gonoszkodó mosolya orsonwelles-i arcán, ha olvashatná, hogy hüvelykujjbirkózó világbajnokságot rendeztek. Amikor katona voltam, minden képzeletet felülmúló levélcímzésekkel vidított fel, és akasztotta ki az elöljárókat. Az egyik kedvencem a „fedett pályás búgócsiga-edző” volt. Már nem járunk messze ettől sem.

Resti. A sínen túl a laktanya. Gavallér törzsőrmester itt állította meg a szabadságos katonákat egy felesre, akkor is, ha lekésték miatta a vonatot. Így jutottam fel egyszer Pestre másfél óra alatt stoppal, egy nyugatnémet BMW-vel (Két ok is a fenyítésre, de nekem egyszer valaki azt mondta, hogy olyan balfasz vagyok, hogy megfenyíteni sem érdemes…).

Meghalt az egyik gimnáziumi matektanárom, aki csak egy évig tanított, de néha még ma is rémálmaim vannak tőle. Számára a világ csak jó matekosokból és alsóbbrendű lényekből állt. Volt vagy másfél méter mély. Talán most már megszabadulok tőle, legyen neki és kísértetének is könnyű a Föld.

Évekkel ezelőtt még fogadásokat kötöttem, hogy a Népkert állomástól számított hányadik percben találkozom ismerőssel. Néhány éve már senki sem jön velem szembe. Most rádöbbentem, hogy eddig mindig csak a fiatal arcokat kerestem. Azokat, akik felett velem együtt szállnak az évek,  talán meg sem ismerném.

Egy július végi vasárnapon láttam életemben először egy hangvilla formájú, vízszintesen az égen száguldó villámot. Néhány perccel később éjsötét özönvíz zúdult alá, ablakaink, ajtóink szinte hermetikusan ránk záródtak, elvesztettük megszokott tájékozódási pontjainkat, kizökkentünk mindenféle külső térből. Valamikor, úgy harminc évvel korábban azt álmodtam, hogy minden elsötétült, majd egy embertelenül éles, több ezres jajkiáltással megbillent a világ és szökőár-eső mosta el az utcákat.

Bartók: Zene ütős, húros hangszerekre és celesztára. Annyira erőteljes és ellentmondást nem tűrő, hogy még a bakelitlemez recsegése is elszégyellte magát és elhallgatott. A Csodálatos Mandarin-szvit pedig a hurrikán harmadik szeme, amely elől senki sem rejtőzhet el. Vajon milyen zenét komponált volna B.B. eme július végi viharra?

Valaki felhív a mobilomon, miközben a The Doors Strange Days-ét hangszerelem két háztömb erkélyeinek kórusai között: „Ugye nincs most otthon?” „Persze, hogy nem vagyok” – vágom rá ösztönösen, majd leesik a tantusz (Tudja még valaki, hogy mi volt? Telefonérme az utcai készülékekhez, amelyek csak minden másodikat nyelték el és három perc múlva új tantusz bedobása híján bontottak) és visszakérdezek: miért kérdezi? De már le is tette – most rabolják ki az otthonomat!

Mely szörnyek, mely minden oldalról rátámadó vakságok ellen harcol magmatikus erővel a szédülő zongora?

A fekete-fehérnek ezer árnyalata van, ha túllátunk a színek árnyalatán.

Meteorit-zigóták életjelei egy harmatcsepp-folyós lázgörbén.

Egy jól menő banknál minden kétséget kizáróan munkaköri követelmény, hogy a hölgyalkalmazottaknak tökéletes lába és feszes feneke legyen. És e hölgyek szolgálatkészebbek és intelligensebbek is, mint férfi kollégáik, időnként még szívük is van. Természetesen feszes szoknyát és magas sarkú cipőt viselnek és sűrűn átvonulnak a színen, megkönnyítendő a várakozást, amely a sorszám által irányítással egyre hosszabb lett.

Ülünk a szellőzetlen orvosi váróban, én vagyok a legfiatalabb. A nyitott ajtóban, ellenfényben feltűnik egy idős férfi, járókerettel, mindjárt megkérdezi, hogy ki az utolsó, aki a Doktor Úrra vár? Amikor az ellenfény eltűnik, akkor ismerünk rá magára a Doktor Úrra. Néhány hónapja agyvérzése volt, már mindenki lemondott róla, ő azonban itt van, rendel, már mosolyogni is tud, tegeződik a törzsbetegekkel. Pár éve még rendkívül jóvágású férfi volt, asszony-bolondító baritonnal, kicsit a kiváló erdélyi színészre, B.F.-re emlékeztetett. Aztán összeomlott a magánélete, súlyos balesetet szenvedett, egy évig beszélni sem tudott. De akkor is bejárt rendelőjébe, és hűséges asszisztensnője megtanult a szájáról olvasni. Tavaly már úgy tűnt, minden rendbe jött, a Doktor Úr ismét a régi formában van, amikor ismét lesújtott rá a sors. De tudjuk, most is ő lesz az erősebb.

Semmiből jött meleg zápor zúdul ránk alig 20 méterrel a házunk előtt. Életem éppen előtte szárította meg nagy műgonddal a frizuráját az uszodában, ezért – mivel kivételesen nincsen nála esernyő – egy műanyag-zacskót húz a fejére, mint 10 évvel korábban, római előnászútunkon, amikor mindketten ehhez a módszerhez folyamodtunk és félóráig egymáson kacagtunk. Én viszont aláállok az esőnek, mint a kis busman New York-ban és eszembe jutnak a kamaszkori tavaszi felhőszakadások, amikor csakazértis tiszta szívből bőrig áztunk, és mezítláb tapostunk a Város tócsáiban, mert ezzel is szabadságunkat nyilvánítottuk ki.