Gyere az ablakhoz kis kedvesem
tenyeredben olvashatnék
magam tán cigánynak képzelem
mielôtt házadba lépnék
ég veled Marianne
ez órában ketten
nevettünk sírtunk
sírtunk s nevettünk
újra mindenen
imádok veled élni tudod
de melleted mindent feledek
nem fohászkodom az angyalokhoz
s ôk értünk sem miséznek
ifjak voltunk még az elsô estén
a zöld orgonás ligetben
rajtam csüggtél mint egy feszület
s letérdeltünk a sötétben
azt írod most is mellettem vagy
miért vagyok magam nap nap után?
a peremen állok és finom pókhálód
sziklához köti a bokám
kell nekem rejtett szerelmed
mint friss borotvapenge fázom
elmentél mikor mondtam menj csak el
de hazudtam csupán bátorságom
oly nagyon szép vagy igen
elmentél és új néven szólítnak
míg én felhágtam e hegyoldalon
hogy esô mossa le szemhéjamat
nem látom többé szívemben szemed
minden tengernek otthona tested
miért meséltél magadról mindenkinek
titkunkat miért kifecsegted
ég veled Marianne
ez órában ketten
nevettünk sírtunk
sírtunk és nevettünk
mindenen
(1969)
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
