Írolvasgondol

1865. április 14-én, nagypénteken, John Wilkes Booth színész[1] lelőtte a washingtoni Ford színházban Abraham Lincoln amerikai elnököt. 1881. március 13-án Ignacy Hryniewiecki lengyel narodnyik, öngyilkos merénylőként, kézi bombával ölte meg II. Sándor orosz cárt.[2] 1898. szeptember 10-én Luigi Lucheni olasz anarchista egy reszelővel szíven szúrta Erzsébet osztrák császárnét, magyar királynét.[3] 1901. szeptember 6-án Leon Czolgosz anarchista munkás lelőtte a buffalói Pánamerikai Kiállítás zenepavilonjában William McKinley amerikai elnököt.[4] Booth-t 12 napig tartó hajtóvadászat végén ölték meg, Czolgoszt kivégezték, Luchenit életfogytiglani börtönre ítélték, de 12 évi raboskodás után cellájában felakasztotta magát. Három „magányos gyilkos” és egy szűk társadalmi bázisú összeesküvő csoport. Tetteik ugyan megrázták a közvéleményt, de a történelem menetén egyik sem változtatott. Nem így az a lövés, amely Szarajevóban dördült el 1914. június 28-án Szarajevóban. Igaz, hogy a merénylő, Gavrilo Princip csak egy volt a féltucatnyi kiválasztott közül, de az ő neve maradt meg a köztudatban, köszönhetően annak, hogy a sorban őt „megelőző” társak elszerencsétlenkedték az akciójukat, vagy pedig közbejött valami nem várt fejlemény.

Jól tudjuk, hogy a történelemben a legostobább kérdés a „mi lett volna, ha…”, hiszen még olyan visszajátszási lehetőség sincsen, mint egyes science-fiction filmekben.[5] A háborús készülődések, a katonai szövetségek (az 1882-ben alakult Hármas Szövetség – Német Birodalom, Habsburg-Monarchia, Olaszország – és  az 1904-ben született Antant (entente cordiale) - Nagy-Britannia és Franciaország, később Oroszország) között egyre fokozódó feszültség, 1912-13-as balkáni háborúk már mind előre jelezték a világ fegyveres konfliktus általi újrafelosztását. Mégis egy szerb diáknak, Gavrilo Principnek jutott az a „dicsőség”, hogy tette, Habsburg Ferenc Ferdinánd trónörökös és felesége Chotek Zsófia hercegnő meggyilkolása  nemcsak a „Nagy Háború” kirobbantásához szolgáltatott ürügyet, hanem a kizökkentette az egész 20. századot: széthullott a Habsburg-birodalom, önkényesen átszabták Európa térképét, olyan államalakulatok jöttek létre (Jugoszlávia, Csehszlovákia), amely tagjainak sem történelmi, sem etnikai-vallási szempontból nem sok köze volt egymáshoz, a központi hatalmak vereségében és a győztesek diktálta „békeszerződésekben” – nemcsak Trianonban, hanem valamennyiben - már benne volt a következő háború, a revans magja, miközben az orosz bolsevik forradalom nyomán újabb, több mint 70 éves konfliktusgóc keletkezett a világban, további tévutak ígéretével. És akkor még nem szóltunk a 20. század nagy technikai forradalmáról, amelyet – miként  sok esetben ma is – a hadiiparnak köszönhetünk, a női emancipációról, amelynek a nőknek a termelésbe való kényszerű tömeges bevonása adott lökést és sok eszmei-szellemi áramlatról, művészeti törekvésekről – az expresszionizmustól kezdve a dadaizmuson és a szürrealizmuson át az amerikai „elveszett nemzedék” hadviselt íróiig - amelyeket szintén az első világháború hozott létre. [6]

Ki volt ez a szarajevói merénylet idején húszéves, mindössze 24 évet élt boszniai szerb fiatalember, aki rövid földi pályafutása során szinte mindazokat a konfliktusokat átélte, amelyek közel 80 évvel később a véres délszláv háborúkhoz vezettek? Gavrilo Princip 1894. július 25-én született a Szarajevótól nyugatra, a horvát határ közelében fekvő Obljaj faluban, ahol apja a község postása volt. Összesen kilencen voltak testvérek, közülük hatan gyermekkorban meghaltak. Gavrilo is gyenge testalkatú, beteges gyerek volt, törékeny egészségének később fontos szerep jutott a merényletre való kiválasztásában. Szegény sorsú szülei előbb Zágrábba, Horvátország fővárosába küldték bátyjával, de 1912 februárjában már egy szarajevói gimnáziumból csapták ki, miután részt vett több helyi nacionalista tüntetésben és tagja lett a Mlada Bosnia (Ifjú Bosznia) szervezetnek, amely Bosznia-Hercegovina függetlenségét és Szerbiával való egyesítését tűzte ki célul.[7] Bosznia-Hercegovina akkor ugyanis már a Habsburg-birodalom része volt, miután I. Ferenc József császár 1908. október 6-án annektálta. Princip ekkor Belgrádba, Szerbia fővárosába ment, hogy leérettségizzen[8], de közbeszólt az első balkán háború (1912. október – 1913. május),  és a szerbiai mozgósítás hírére a fiatalember is részt kívánt venni a harcokban, ha nem is a reguláris hadseregben. Ekkor került először kapcsolatba a szerb szabadcsapatokat vezető titkos társasággal, az Egyesülés vagy Halállal (Ujedinjenje ili Smrt), közismertebb nevén a „Fekete Kézzel” (Crna Ruka). Princip a szervezet belgrádi bizottságánál jelentkezett, de elutasították. Gavrilo nem volt rest, elutazott a dél-szerbiai Prokupljéba, hogy személyes kihallgatást kérjen Voja Tankosictól, a „Fekete Kéz” egyik vezetőjétől.  A parancsnok is elküldte őt, mondván „túl kicsi és túl gyenge”. Vladimir Dedijer szerb történész szerint ez az elutasítás késztette arra Principet, hogy valami rendkívülit hajtson végre, hogy bebizonyítsa: ő sem rosszabb a többieknél.[9] E történet leginkább Kuroszava A hét szamuráj (1954)  vagy annak amerikai változata, A hét mesterlövész (1960) történetére emlékeztet, amelyekben egy fiatal harcost nem vesznek be a többiek, mi több, kinevetik, lenézik, de ő addig követi őket, amíg mégiscsak közéjük állhat és a legbátrabb lesz!

A „Fekete Kéz” akkor már 11 éve létezett, és Szarajevó előtt is jócskán ott hagyta nyomát a délszláv történelmen. A szervezetet, amelynek célja volt az idegen uralom alatt élő szerbeket az anyaországgal egyesíteni, a szerb királyi hadsereg tisztjei alakították meg 1901. szeptember 6-án. Öt nappal később, 1901. szeptember 11-én már merényletet terveztek I. Obrenovic Sándor király és felesége, a népszerűtlen Draga királyné ellen ez utóbbi születésnapján.[10] Az akkori terv nem sikerült, a Dragutin Dimitrijevic kapitány vezette csoport azonban 1903. június 11-én behatolt társaival a belgrádi királyi palotába és lekaszabolta a gyűlölt uralkodó párt. A szerb parlament akkor „a haza megmentője” címmel ajándékozta meg a fiatal vezérkari tisztet, akinek összeesküvői pályafutásában ez még csak a kezdet volt. Szerbia Ausztria általi annektálása után a célpont már maga I. Ferenc József császár volt. Két nappal az annexió után megalakult a Nemzeti Védelem (Narodna Odbrana) féllegális szervezet, amelyben már politikusok is részt vettek és amely „Nagy-Szerbia” megteremtését tűzte ki célul. Ennek boszniai csoportja volt a Mlada Bosnia. Ausztria azonban nyomást gyakorolt Belgrádra, hogy törje le a lázadókat, és mivel Szerbia nem számíthatott a nagyobb konfliktustól tartó Oroszország támogatására, a Nemzeti Védelem inkább a kulturális propagandára helyezte a hangsúlyt, miközben egyfajta fedőszervévé vált a „Fekete Kéznek”.

A terrorista szervezet, amelynek taglétszáma 1914-re kb. 2500 főre növekedett, sajátjának tekintette a Nemzeti Védelem hálózatát, kihasználta annak növekvő tekintélyét, és igyekezett elmosni a határokat a két szervezet között. Ráadásul magas pártfogójuk is akadt: nem más, mint a trónörökös, Karadjordjevic Sándor.[11] Dimitrijevic, akinek kódneve Apis volt, a „Fekete Kéz” titkos társaság 1911 májusi újjáalakításakor már a szerb vezérkar hírszerző főnökeként szolgált! Ekkor küldte el egy emberét Bécsbe, hogy ölje meg a császárt, de az kudarcot vallott. Ugyanez történt 1914 tavaszán, amikor Dimitrijevic a bosnyák Muhamed Mehmedbasicot bérelte fel, hogy egy mérgezett tőrrel ölje meg Oskar Potiorek tábornokot, akit két évvel korábban neveztek ki Bosznia-Hercegovina tartomány birodalmi kormányzójának. Mehmedbasic is dolgavégezetlenül tért vissza Belgrádba, Potioreknek pedig hamarosan végzetes történelmi szerep jutott: ő invitálta ugyanis Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét, hogy látogasson Szarajevóba, hogy szemlét tartson a Monarchia gyakorlatozó egységei felett. (Ismét egy fatális véletlen: ha Mehmedbasic sikerrel jár, valószínűleg elmarad a főhercegi látogatás. Igaz, akkor talán a kormányzó meggyilkolása vezetett volna az első világháború kitöréséhez, és nem Princip lesz e történet „hőse”.)  Dimitrijevic természetesen „hivatalból” értesült a meghívásról és eldöntötte: a trónörökösnek meg kell halnia!

Dimitrijevic három embert küldött Szarajevóba a merénylet végrehajtására. Principet, Nedjelko Cabrinovicot és Trifko Grabezt.  Mindegyikük kapott egy revolvert, két pokolgépet és egy kis cián-kapszulát, hogy a gyilkosság után öngyilkosságot kövessenek el. Dimitrijevic így akarta megakadályozni, hogy a merénylők esetleg elfogatásuk után bevallják, hogy ki volt a gyilkosság kitervelője. A három „hullajelölt” kiválasztását az is indokolta, hogy mindhárman tüdőbetegek voltak és tudták, hogy nem lesznek hosszú életűek. Éppen ezért hajlandók voltak feláldozni életüket egy „nagy ügyért”.

Nikola Pasic szerb miniszterelnök tudomást szerzett az összeesküvésről és parancsot adott a három merénylő letartóztatására, mielőtt azok útnak indulnak. A parancsot azonban nem hajtották végre, így Principék akadálytalanul átjutottak Bosznia-Hercegovinába, ahol csatlakoztak összeesküvő társaikhoz: Medmedbasichoz, Danilo Ilichez, Vaso Cubrilovichoz, Cvijekto Popovichoz, Misko Jovanovichoz és Veljko Cubrilovichoz. Ilic boszniai szerb újságíró volt, aki Belgrádban ismerkedett meg Princippel. Ő toborozta össze a csapatot és általa vált ismertté a korabeli sajtóban a trónörökös pár látogatásának időpontja és programjának pontos útvonala. Mai ésszel szinte felfoghatatlan biztonsági baklövés volt, hogy ezen nem változtattak annak nyilvánosságra hozatala után sem. Ráadásul a dátum fontos egybeesés volt a szerb nacionalistáknak: június 28 ugyanis az 1389-es rigómezei (koszovopoljei) csata évfordulója, amikor  a hagyomány szerint egy szerb nemes a törökök táborába lopakodva megölte I. Murád szultánt.

1914. június 28-án, vasárnap, Ferenc Ferdinánd, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörököse, egyben a Monarchia hadseregének és hadiflottájának főparancsnoka és felesége, Chotek Zsófia vonaton érkeztek Szarajevóba. Ferenc Ferdinánd ugyanúgy véletlenszerűen került bele a történetbe, mint Princip, tekintettel arra, hogy az eredeti trónörökös a Mayerlingben szerelmével, Vetsera Máriával 1889-ben  öngyilkosságot elkövetett Rudolf főherceg volt. A következő jelölt, Ferenc Ferdinánd apja, Károly Lajos viszont lemondott a trónról, és néhány év múlva meg is halt. Így lépett elő koronahercegnek Ferenc Ferdinánd, de nagybátyja, I. Ferenc József császár csak úgy egyezett bele a rangon aluli házasságba, amelynek érdekében még XIII. Leó pápa, II. Vilmos német császár és II. Miklós orosz cár is közbenjárt, hogy utódaik nem lesznek jogosultak a Habsburg trónra – vagyis az uralkodó ház eme örökösödési ága akkor is megtört volna, ha nincs a merénylet.

A főhercegi párt Potiorek tábornok a városházán a hivatalos fogadásra. Erről egy rövid korabeli filmhíradó részlet is fennmaradt.[12]  Az első gépkocsiban Fehim Curcic, Szarajevo polgármestere és dr. Gerde, a város rendőrfőnöke ült. Ferenc Ferdinánd és Zsófia a másodikban ültek Potiorek tábornokkal és Von Harrach gróffal. A gépkocsi tetejét felnyitották, hogy a tömeg jól láthassa a notabilitásokat. Mint a későbbi események igazolták, ez már akkor sem bizonyos bölcs gondolatnak, ennek ellenére dívott az ilyen jellegű „tömegfürdő” egészen a II. János Pál pápa 1981-es merényletig…

A „Fekete Kéz” hét tagja a menetoszlop útvonalának mentén, az Appel rakparton helyezkedett el. Mindegyikük megkapta a merénylet végrehajtására vonatkozó parancsot, amikor a trónörökös pár kocsija eléjük érkezik. Az első összeesküvő Mehmedbasic volt az Osztrák-Magyar Bank előtt. Idegei azonban felmondták a szolgálatot, és hagyta sértetlenül tovább haladni a kocsit. Később azt vallotta, hogy egy rendőr állt mögötte és félt, hogy letartóztatják, mielőtt esélye lenne bombáját elhajítani.

A következő Nedjelko Cabrinovic volt. Cabrinovic előrelépett, és rádobta robbanó szerkezetét a trónörökös közeledő kocsijára. A sofőr azonban észrevette a feléjük repülő tárgyat, felgyorsított, így a pokolgép a következő kocsi alatt robbant. Annak két utasa, Eric von Merizzi és Boos-Waldeck gróf súlyosan megsebesült. A nézők közül is egy tucatnyian megsebesültek a repesz-szilánkoktól. Cabrinovic tette után lenyelte a ciánkapszulát és bevetette magát a Miljacka folyóba. Négyen, köztük két detektív, utána ugrott és letartóztatták. A méreg nem végzett vele, így a helyi rendőrőrsre kísérték.

Miután innentől kezdve Franz Ferdinánd sofőrje, Franz Urban, rendkívül gyorsan hajtott, a „Fekete Kéz” további tagjai úgy döntöttek, hogy ilyen sebesség mellett lehetetlen végrehajtani a gyilkosságot.

A városházi fogadáson Ferenc Ferdinánd a sérültek hogyléte után érdeklődött. Miután megtudta, hogy súlyos állapotban vannak, ragaszkodott hozzá, hogy meglátogassa őket. Morsey báró, a főherceg stábjának egyik tagja ugyan veszélyesnek tartotta a program megváltoztatását, de Potiorek, aki felelős volt a trónörökös pár biztonságáért, így válaszolt: „Ön azt képzeli, hogy Szarajevó tele van gyilkosokkal?”.  A tábornok mindazonáltal javasolta, hogy Zsófia hercegnő maradjon a városházán, a trónörökös felesége azonban nem volt hajlandó magára hagyni férjét a nyilvános szereplés során.

És a véletlenek megint közbeszóltak. A városközpont elkerülése érdekében Potiorek úgy döntött, hogy a királyi kocsi végigmegy az Appel rakparton egészen a kórházig. Ezt azonban elfelejtette közölni a sofőrrel, aki a kórházhoz más utat választott, befordult jobbra a Ferenc József utcába. Gavrilo Princip pedig épp ennek az utcának a sarkán állt. Potiorek ekkor jött rá, hogy nem jó úton mennek, ráordított a sofőrre, hogy menjen vissza a rakpartra. Ez lett Ferenc Ferdinánd és Chotek Zsófia végzete.

A sofőr elindult hátramenetben, amelynek következtében éppen Princip előtt lassított le a legjobban. A fiatalember nem habozott. Előre lépett és mintegy másfél méteres távolságból tüzelni kezdett a kocsira. Ferenc Ferdinándot a nyaki ütőerőn találta el a lövés, feleségét hasán. Urban azonnal a kormányzói rezidenciára, a Konakba szállította őket, de hamarosan mindketten belehaltak sérüléseikbe.

Princip a merényletet követően, az utasításoknak megfelelően maga ellen akarta fordítani fegyverét. Előzőleg ő is megpróbálkozott a cián-kapszulával, amely azonban hatástalannak bizonyult, mint utólag kiderült, lejárt a szavatossága…Egy mögötte álló ember azonban elkapta a karját, a dulakodásra két rendőr is érkezett, és Principet letartóztatták.[13]

Az európai feszültség rögtön a tetőfokra hágott, bár az első közlemények még arról szóltak, hogy a Monarchia nem akar feltétlenül háborút Szerbiával, de elvárja tőle, hogy „tisztességes szomszédként teljesítse kötelességét”. Ugyanakkor a budapesti, német nyelvű Pester Lloydban is megjelent kommüniké máris azzal vádolta Szerbiát, hogy a szerbiai lapokból, mindenekelőtt a félhivatalos Szamuprava hangvételéből úgy tűnik, mintha Szerbia „nem lenne tisztában a nemzetközi udvariasság legalapvetőbb elemeivel”.[14] A nagy szövetséges Németországban viszont máris az okozott fejtörést egy brit tudósító szerint, hogy vajon a kemény kezű Ferenc Ferdinánd főparancsnoksága nélkül mennyire lesz a Monarchia megbízható katonai szövetséges?[15]  David Lloyd George brit miniszterelnök háborús emlékirataiban leírta, hogy 1914. július elején felhívta őt egy „befolyásos magyar úrhölgy”, aki megrótta őt, hogy Őfelsége kormánya túlságosan is nyugodtan szemléli a kontinensbeli eseményeket, és „ha nem teszünk azonnal valamit, akkor ki fog törni a háború az Osztrák-Magyar Birodalom és Szerbia között, olyan kiszámíthatatlan következményekkel, amelyek magukkal ránthatják Európát. Mindazonáltal a kézhez kapott hivatalos jelentések nem látszottak igazolni az ő riadalmát” – írta le a kormányfő 20 évvel később. [16]

A budapesti utca előbb értesült a merényletről, minthogy hivatalos állásfoglalás jelent volna meg a napi sajtóban. Ismerjük viszont Az Est című lap 1914. június 28-i különszámának történetét, amelyet Tápai Szabó László újságíró írt meg visszaemlékezésében. Tápay-Szabó 1914. június 28-án délután egy órakor tudta meg – a Fiume kávéházban az újságosfiútól –, hogy a trónörököst megölték Szarajevóban. Felhívta az MTI-t, majd a miniszterelnökséget, ám mindkét helyen kacsának nevezték a hírt. Ekkor elsietett a szerkesztőségbe, és onnan telefonált Miklós Andornak és Salusinszky Imrének, akik Gödöllőn, illetve Máriabesnyőn nyaraltak. Menetközben találkozott egy ismerősével, aki ’autóra ült, egy fél óra alatt beszállított két vagy három gépíró hölgyet s azután kiment a futballmeccsre és a félidőben a hangszóróval kikiáltatta: «Az Est minden embere, de leggyorsabban a betűszedő és gépmester urak azonnal vonuljanak be, mert világszenzáció történt és különkiadás készül a lapból. » / Öt és hat óra között érkezett Budapestre Miklós Andor és Salusinszky Imre; eleinte egyik sem akarta elhinni a rémhírt, de a nyomdában már szedték az eset előzményeit (hogy miért ment a trónörököspár Szarajevóba stb.), és estefelé már hivatalosan is jelentették a katasztrófát, amelyről a Fiume kávéház pincérei órákkal előbb értesültek, mint Magyarország miniszterelnöke… / Este hat órakor már az utcán volt Az Est különkiadása; jó vastag betűkkel nyomtattuk az egész újságot. Este nyolckor készen volt a második kiadás… / Tudósítóink ekkor már természetesen útban voltak Szarajevó felé; egy részüket Pestről, más részüket Abbáziából indítottuk útnak, ahol nyaraltak.’[17]

De térjünk vissza a merénylőkre. Principet és Cabrinovicot gyorsan kihallgatták, és ők feltehetően feladták a többi összeesküvőt, mert Mehmedbasic kivételével, akinek sikerült Szerbiába menekülnie, valamennyiüket elfogták, majd árulás és gyilkosság vádjával bíróság elé állították őket. Ilicet, Vejlko Cubrilovicot és Jovanovicot kötél általi halálra ítélték és 1915. február 3-án kivégezték őket. Princip, mivel az osztrák-magyar Monarchia törvényei szerint nem volt sújtható halálbüntetéssel az, aki a bűntett elkövetésekor még nem töltötte be 20. életévét, 20 évi börtönt kapott, amiből csak 3 évet és 10 hónapot tudott letölteni a csehországi Terezín várbörtönében.[18] Tüdőbaja súlyosbodott, egy fertőzés miatt amputálni kellett az egyik karját is. 1918. április 28-án halt meg, alig 24 évesen.

Ahogyan a gyilkosok és más gonosztevők esetében lenni szokott, Principről is megjelentek utólag a sajtóban olyan írások, amelyek szerint „lehetett előre tudni”, hogy valami szörnyű cselekedetre készül. Az egyik jellemző cikk a magyar Sporthírlap 1914. augusztus 27-i számában jelent meg:

„A farkasösztönű szerb diák, aki a lavinát megindította, a sportban sem tagadta meg magát. Még a footballpályán sem tudta fegyelmezni indulatait, úgy, hogy száműzni kellett róla a féktelenkedései miatt. Pedig akkor még egészen ifjú, mindössze tizennyolc éves volt. S már akkor is a nagyszerb propagandának volt a fanatikusa. A bécsi egyetemen tanuló szarajevói diákság egyik tagja, aki iskolatársa volt a trónörököspár gyilkosának, a következő módon jellemezte a footballista Principet:

Princip vérmérséklete egyenesen a tigriséhez hasonlatos. Valahogy egyszer nagyobb társaságban voltunk a filigrán fráterrel, aki akkor talán tizenhat éves volt. Fiatalsága ellenére ő vitte a szót s természetesen politizált. Közben valami helytelent mondhatott, mert egy idősebb diák elnevette magát és hangosan rászólt: »Te szamár!« Principnek sem kellett több. Fölugrott, fölkapta a székét s ha meg nem akadályozzák, talán agyonüti a közbeszólót. A diákjátékokban sem lehetett hasznát venni, ott is csak galibát csinált. A szarajevói pályán háromszor vett részt a footballcsapatunkban. Nem tekintve azt, hogy nem tudott játszani, oly botrányosan viselkedett, hogy kétszer kiállították, harmadszor pedig végleg leterelték a gyepről. A footballból ered az iskolából való eltávolítása is. Nem tudta elviselni, hogy őt, a nagyszerbet a horvát bíró kiállította a játékosok csatársorából s emiatt oly perfiden viselkedett, hogy kicsapták az iskolából. Vérbeborult szemmel hagyta el a szarajevói kereskedelmi iskolát s azt mondta, hogy hazamegy Belgrádba, »Várjatok, majd visszajövök, de nem lesz abban köszönet!« [19]

Princip osztrák fogva tartói, attól tartva, hogy a merénylő földi maradványait ereklyeként kezelik, titokban, egy jeltelen sírban temették el. Csakhogy egy cseh katona, aki részt vett a temetésben, térképet készített a sírhelyről és így 1920-ban Principet és kivégzett társait kihantolták és Szarajevóba vitték. Ott együtt temették el őket egy kápolna alatt, amelyet a helyi Szent Márk templomban emeltek a „szerb hősök örök dicsőségére.”.

A ház, ahol Gavrilo Princip Szarajevóban élt, elpusztult az első világháború alatt. A háború után múzeumot hoztak létre a helyén a Jugoszláv Királyságban. Amikor azonban 1941-ben a nácik megszállták Jugoszláviát, Szarajevó az usztasa-vezér Ante Pavelic vezette horvát bábállam részévé vált.  Az usztasák ekkor újra lerombolták az épületet. Tito ellenállási mozgalmának és felszabadító harcának nyomán 1944-ben létrejött a kommunista Jugoszlávia, amely ismét a hősök közé emelte Principet. Egykori lakhelye ismét múzeum lett, sőt, kapott Szarajevóban egy másik múzeumot is. Az 1990-es évek délszláv háborúi alatt a bosnyák kormány harmadszor is lerombolta a lakóházat, és azóta sem építették újra. A másik múzeumot pedig éppen áldozatának, Ferenc Ferdinándnak és a Habsburg Monarchiának szentelték! 1990 előtt lábnyomok jelezték azt a helyet, ahonnan Princip leadta a végzetes lövéseket. Ezt is eltüntették, hiszen Boszniában Principet szerb nacionalistaként tartották számon. Később egy egyszerű, fából készült emlékmű került a merénylet helyszínére, amelyre bosnyák, szerb és angol nyelven a következő szavakat írták fel: „Béke uralkodjon a Földön”.

Princip gyilkos pisztolyát elkobozták a hatóságok, majd később a főherceg véres ingével együtt odaadták Anton Puntigam jezsuita papnak. Puntigam közeli barátja volt Ferenc Ferdinándnak, ő adta fel neki és feleségének az utolsó kenetet. A pisztoly és az ing sokáig az osztrák jezsuiták birtokában voltak, majd 2004-ben hosszú távra kölcsönbe adták a bécsi Heeresgeschichtliches Museumnak. A pisztoly ott jelenleg is egy állandó kiállítás része.

A szarajevói merényletről számos film készült az évtizedek során, még több, amelyben mintegy háttérként megemlítik, de kevés azoknak a száma, amelyek kifejezetten Gavrilo Princip figuráján alapulnak. Figyelemre méltó Fadil Hadzic 1969-es filmje, A szarajevói merénylet (Sarajevski atentat), amely a kor divatos jugoszláv partizánfilmjeibe ágyazza meg az első világháború kitörésének körülményeit: egy, a Gestapo elől menekülő szabadságharcos Szarajevóban egy olyan öregember házában talál menedéket, aki annak idején a Mlada Bosna szervezethez tartozott….[20]  1975-ben az ugyancsak jugoszláv Vejlko Bulajic[21] készített azonos című filmet, ezúttal világsztárokkal (Christopher Plummer és Florinda Bolkan játszotta a trónörökös párt) Principet a boszniai Ifran Menzur személyesítette meg.[22] 1990-ben Peter Patzak osztrák filmrendező Princip ifjúságának szentelt egy filmet Gavre címmel, Reuben Pillsbury-vel a főszerepben, Trifko Grabezt pedig Charlie Chaplin legkisebb fia, Christopher alakította.

A szarajevói merénylő hatása a zenét is elérte. 2005-ben a skót Franz Ferdinand zenekar Walk Away címmel dalban emlékezett meg Principről, és a következő nyáron az újvidéki Exit fesztiválon külön méltatták a Habsburg trónörökös gyilkosát, mint a számukra „legkedvesebb szerbet”. (2009-ben azért kiadtak egy dalt, bang Bang (All For You Sofia) címmel, amelynek ihletője Ferenc Ferdinánd utolsó szavai voltak. 2007-ben a szerbiai Smederevóban punk-zenekar alakult Gavrilo Princip néven, szerb nyelvű rap is született róla,[23] de Indonéziában létezik egy hard-core banda, amely a Gavrilo Princip and The Third Party nevet viseli. Már „agit-prop” musical is készült történetéből: 2009-ben Jure Novak szlovén művész alkotta meg az Iz Principa (Szójáték Princip nevével és az „elv” szóval) című alkotását, amelyet a ljubljanai Glej színház mutatott be.  „A darabom Gavrilo Princip életének több lehetséges értelmezését kínálja: szerb nacionalista, idealista költő, vagy utópikus nihilista volt-e? A Principet megszemélyesítő három előadó, köztük két nő, azt a feladatot kapta, hogy ezeket az elveket személyesítsék meg, miközben az egész társukat keresi álláspontunkat a politikai aktivizmussal kapcsolatban. Képesek lennénk-e ölni? Miért ölt ő? Egyáltalán megérthetjük-e őt  a mi kényelmes fogyasztói társadalmunkból nézve”? – írta a darabról Novak. [24]