Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Szűrtreáll 17.

Egy régi magyar slágert próbálunk rekonstruálni. Mivel túl hamisnak érzem a szövegét, átírom, valaki a dallamát találja túl gyengének, és átírja. Most már csak elő kellene adni, de amikor megszólaltatjuk, rájövünk, hogy az átirat is ugyanaz lett.

Egy kapualjban valaki hosszú, fekete kolbászokat tölt. „Lóbőrkolbász” – állítja. Egy éhező vegetárius benyit a kapualj melletti boltba, letör egy ilyen kolbászból egy darabot, és miközben körbejárja az üzletet, amelyet úgy rendeztek be, mint egy 60-as évekbeli iskolai osztálytermet, el is majszolja. Közben azzal hitegeti magát, hogy mivel csak bőr, nem vétett a vegetarizmus ellen. Fizetni is elfelejt, mi több, eszébe sem jut.

Egy utcai alagsorban lévő kocsmában egyetlen ember támasztja a pultot és egy bűnrossz versben szavalja-énekli el összes keservét, magányát, amiért kap még egy utolsó utáni pohár italt, hátha kómába esik és abbahagyja. De csak folytatja kegyetlen önsajnálatát.

Vizilabda-mérkőzés zajlik, csapatunk a döntőbe jutásért küzd. A medencét azonban egy 5x3 méteres szobára szűkítették, ebben kell megvívnia egymással a 2x7 fős csapatoknak. A döntő gólt az ellenfél viszi be, mégis mi jutunk tovább.

Egy lemezboltba térnék be, de éppen zárni készülnek. Egy étterembe térnék be, de már bontják a berendezést. Megállít az utcán egy pénzügyi tanácsadó és azt akarja nekem bemesélni, hogy a legjobban azok az üzletek mennek, amelyeket csődbe ment üzletek feletti emeleten nyitnak meg.

Egy tér a római „centro storicóban”, félúton a Magyar Akadémia és a Campo de’ Fiori között. Kicsiny templom, amelyben soha nem voltam és valószínűleg most sem leszek, mert éppen restaurálják. Előtte nagy útjelző oszlop, amelyen az elmúlt két évszázad nagy európai csatáinak színhelyeit jelölik ki Austerlitz-től az Ardennekig. A közelében egy másik útjelző oszlop, amelynek tábláira különböző nyelveken írták fel: BÉKE. De sem helyszín, sem dátum nincsen rajtuk.

Megbíznak, hogy tankönyveket vásároljak. Összeszámolom őket, és 4000 forint körüli összeg jön ki. A pénztárnál mégis 5000 forintot fizettetnek velem. Szó nélkül fizetek. A pénztáros ezután blokkot nyomtat, amelyen már 6000 forint van, és azt állítja, hogy még nem fizettem. Mutatom neki az üres pénztárcámat, de nem hisz nekem, és rendőrrel fenyeget.

Úgy érzem, menthetetlenül öregszem. Nem érdekelnek már az új zenék, nem tudom elviselni sem az új, egyenlégkörű, egyenszagú mozikat, sem pedig a mozitechnika legújabb vívmányait. Csak az nyújt némi vigaszt, hogy, ugyanúgy, ahogy harminc évvel ezelőtt, ma sem veszem észre, hogy mi a divat, a természetes szépség azonban egy pillanat alatt képes befészkelni magát a lelkembe.

Egy iskolába hívnak, ahol minden tanár menekült, de hogy honnan, mi elől, az nem derül ki. Az első napi órarendben egy magyar óra szerepel, egy algebra és egy geometria között. Azt sem tudom, hogy tanárnak vagy diáknak hívnak-e. Valaki bíztat, hogy az, akit magyar tanárnak jelöltek ki, még magyarul sem tud rendesen, nincsen tanmenete, álljak a helyére, én biztosan tudnék bármit rögtönözni. Csengő szól, és nem tudom, hogy becsengettek-e vagy ez csak a végleges kicsengetés.

Szindbád rátalál örök fiatalságát megőrző, nimfomán-gyanús hajdani barátnőjére, és addig szeretkezne vele, amíg a lány elveszti eszméletét. A lány azonban rövid idő alatt kiszívja erejét és Szindbádnak csak a szégyen marad. E kínos helyzetből végül Kékasszony menti meg, aki elárulja neki, hogy aznap ebédszünetben férjhez ment, de ettől még nyugodtan elmehetnek jó messzire kettesben. Odakint fagy, Kékasszony mégis nyitott fedelű kocsival száguld 150 km/órával és egekig ér a kacagása, hogy Szindbádot majd megveszi az isten hidege.

Amikor feltettem egy keresztény arab 1967-ben írt jeruzsálemi szimfóniáját, először a lemezjátszóm nem akarta lejátszani, szinte fájóan lelassult a fordulatszáma. Másodjára már hajlandó volt, de néha még mindig akadtak hamis hangok. Utána egy zsidó liturgikus lemeznél már nem voltak gondok. Néhány nappal később viszont a The Wall első oldalánál hallgatott el az egyik hangszóró. A szomorú, hogy ezt csak a harmadik számnál vettem észre. Ennyire romlana a hallásom?

Egy vasutas zenekarban kapok munkát. Egy hegyi állomáson, ahol keskeny nyomtávú vonatok közlekednek, egy régi gőzőst várunk. Amikor a vonat bepöfög, karácsonyi dalokat kezdünk játszani dixieland ritmusban. A tamburmajor pedig nem más, mint Apám, aki mindig szeretett volna bárzongorista lenni.

Két hang beszél a mellkasomból, a gégémből, egy magasabb és egy mélyebb hang. Képtelen vagyok őket elhallgattatni, még saját gondolataimat, elalvás előtti meditációmat és fantáziáimat sem hallom meg tőlük. Álmatlanságra ítélnek. Túlságosan régóta van már jó dolgom?

Egy ismeretlen, talán francia faluba ketten érkeznek egyszerre. Egy fiatalember és egy fiatal lány. A fiatalember író, a lány tanárnő. Mindketten a helyi péknél kapnak szállást, akik nagy szeretettel fogadják őket. A két fiatal hamar egymásba szeret, szenvedélyük pedig felkavarja az álmos falut. Tulajdonképpen senkinek semmi baja velük, de rossz szemmel nézik, hogy éppen itt élik meg szerelmüket. Először csak őket próbálják kiközösíteni, mivel azonban sokan megszerették őket, ez nem sikerül. Ezért a péket és  feleségét veszik célba, akiknek ez már a megélhetését fenyegeti. Mivel mindkettejükkel jól bánt a mester és asszonya, a szerelmesek inkább búcsút vesznek tőlük, hogy ne okozzanak bajt nekik – és egymástól is, mert félnek, hogy másutt is ugyanilyen fogadtatásban lesz részük. Évek telnek el, amikor a fiatalember, már befutott író, ismét felkeresi a falut és a pékcsaládot. Most is nagy örömmel fogadják, csak éppen a lányról nem tudnak semmit. A fiatalember, hátizsákjában friss meleg kenyerekkel, csalódottan útnak indulna, amikor a falu szélén, az út mentén….nem tudom, mi lett a végkifejlet, mert akkor csörgött az óra.

Rettenetes földrengés pusztít a környező hegyekben. A hegyek helyén völgyek, szakadékok, kráterek keletkeznek, villák és emeletes házak omlanak össze egymás után, de többségük úgy, hogy egész emeletek, folyosók maradnak egyben, kitekeredve, vagy meggörbülve. Ugyanerre a sorsra jut a hírügynökség üvegpalotája, amely már jó ideje csaknem üresen állt, de a katasztrófa pillanatában is csak néhányan tartózkodtak benne, a világhírű P.F. zenekar több tagja és stábja. Az eltűntek utáni keresés hiábavalónak tűnik. Ekkor valakinek az az ötlete támad, hogy a legnagyobb kráter peremén kezdjék el játszani a P.F. néhány híres darabját, ugyanúgy ahogy 40 évvel ezelőtt ők maguk tették Pompei romjai között. Én vállalom magamra R.W. orgonista szerepét. Ahogyan túljutunk a Shine On You Crazy Diamond bevezetőjén és a nagy dobpergés után berobban a zene, a kráterből, a romok közül lassan éledezni kezdenek a földrengés élve eltemetett áldozatai.

A soros világvégét éppen Frank Zappa 72. születésnapjára időzítették. FZ minden bizonnyal halálra röhögte volna a több milliárd rémüldözőn és sok millió kufárján, akiknek a We’re In It Only For Money című lemezét ajánlotta volna, nadrágjának villámzára mellé.

Lino Ventura leszegett fejjel és Ratzinger bíboros rangrejtve keresztezik egymást a háziorvosi rendelőben. Csodavárásra nem fogadnak el előzetes bejelentkezést. A Három Királyok influenza elleni védőoltásokkal szurkálják a síró Kisdedet, hogy 33 év múlva könnyebb legyen neki elviselni a kereszt kínjait.

Vetkőzzön le derékig. Támaszkodjon neki teljes mellszélességgel az állványnak. Vigyázzon, hideg lesz! – mondja a kislányos alkatú asszisztensnő a tüdőgondozóban. Majd a jobb felvétel érdekében hozzányomja derekamat a röntgenlaphoz két jéghideg kezével.

Megindult a köz gyermekcsatornája. A beharangozó reklám zenei aláfestése a Knockin’ On Heaven’s Door akkordmenete. Szoktatják az ifjúságot a vérhez?

Találkoztam egy Férfival és egy Nővel, akik gyakran visszagondoltak egy 11 évvel korábbi döntésükre, és olyankor visszapörgették az időt a döntés pillanatáig. A Nő e lehetetlen visszajátszások során sem merte bevallani magának, hogy, mint életében oly sokszor, amikor csakis rajta múltak a dolgok, rosszul döntött. A Férfi, amikor a Nő eszébe jutott, néha arra gondolt, hogy ama döntést már korábban meg kellett volna hoznia, de végül mindig oda lyukadt ki, hogy akkor és úgy kellett döntenie, nem előbb, nem később.

Néha az ember már egy kedves ismerőssel sem mer megállni az utcán, mert ha némi nyugalmat sikerült volna magára erőltetni, a találkozás során úgyis előjön a politika, és maradék jókedvünk el is párolog rögvest. Ilyenkor sürgősen ki kell találni valami ürügyet, amivel félbeszakíthatjuk a beszélgetést és a kikerülhetetlen negatív hullámokat.

Életemmel egy hihetetlenül tiszta tengeröbölben evezünk egy csónakban, körülöttünk színes, barátságos sziklák. Velünk lebegnek ismeretlen emberek, akikről még ellenfényben is látjuk, hogy jó arcuk van. Amint gyönyörködünk a tájban, észre sem vesszük, hogy a csónak lassan elsüllyed, mi pedig a világ legtermészetesebb módján úszni kezdünk, de nem a partok felé, hanem kifelé a nyílt tengerre.  Jó arcú útitársaink pedig mind követnek minket úszva, két oldalról közrefogva. Nem félünk többé semmi ismeretlentől.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása