Írolvasgondol

Ben Anderson, a BBC újságírója hónapokat töltött kint Dubaiban, hogy hiteles képet tudjon adni azokról az állapotokról, amik az ottani építkezéseken uralkodnak. Riport filmjében hitelesen számol be arról, amit Dubaiban tapasztalt.

A tényfeltáró riportfilm olyan oldaláról mutatja be Dubait, amilyenről még talán nem ismertük. Legtöbbünknek a monumentális, emberfeletti épületek és az elképesztő gazdagság jut eszébe róla. Kevesen tudják azonban, hogy a hatalmas épületeket a mai modern kor rabszolgái építtetik. A bevándorló munkásokat ugyanis rabszolgasorsban tartják: az útleveleiket elveszik, embertelen körülmények között szállásolják el őket, és fizetést pedig nem, vagy alig kapnak. A munkások legtöbbször már nem bíznak semmiben, és senkiben. Lemondtak arról, hogy valaha is hazajutnak a családjukhoz Indiába, Pakisztánba, vagy Bangladesbe, lelkileg és fizikailag meg vannak viselve. Ennek jár utána Ben Anderson.

Láthatóan rutinos a riporter, aki a filmet készítette, nem fél utánajárni a dolgoknak. Minél közelebbről akarja megmutatni a nézőknek a dubai helyzetet, napfényre akarja hozni a visszásságokat. Talán kicsit fel akarja nyitni az emberek szemét, és lelebbenteni a fátylat az embertelen körülményekről.

A riportfilmben teljes képet akar adni a nézőknek a kialakult helyzetről, valamint az összes lehetséges szereplőt meg akarja szólaltatni. Azonban nincsen egyszerű dolga, ugyanis az illetékesek el akarják titkolni az ügyet.

A dubai építkezésvezető cég tagadja, hogy rossz körülmények között lennének a munkások. Elmondásuk szerint „nagyszerűen vannak ellátva, és szerinte örülnek, hogy Dubaiban lehetnek, és dolgozhatnak.” A ’munkás lágerekben’ pedig az ott lévő felügyelő személyzet nem engedi, hogy kérdéseket tegyen fel Ben Anderson az ott dolgozóknak.

Nehezen találta meg a riporter azokat az embereket, akik hajlandóak volt beszélni a visszásságokról.   Pedig számos hivatallal, segítő szervezettel, munkaügyi központtal fel próbálta venni a kapcsolatot, de senki sem volt hajlandó nyilatkozni. Egy indiai közvetítő nőt talált csupán, aki hajlandó volt mesélni a munkások megpróbáltatásairól. A nő elmondta, az ottani körülmények nem megfelelők az emberek számára, mondhatni állati körülmények között tengődnek. A legtöbb dubai szemet huny a vendégmunkások sorsa. Megérkezésük után útlevelüket elveszik, hiába akarnának hazamenni, nincs rá lehetőségük.

Olyan munkásokat is sikerült végül megszólaltatnia, akik nem vállalták fel az identitásukat, de hajlandóak beszélni. Elmondják, hogy sokszor éheznek, és hiába kérnek, nem kapnak ennivalót.  Kevés pénzükből néha egy-egy gyereket sikerül rávenni, hogy ételt hozzanak nekik, de az nem elegendő számukra. A riportból kiderül továbbá, hogy a „rabszolgáknak” nincs vizük, és nincs főzési lehetőségük sem.

A riporter a kialakult helyzet okát is keresni visszamenőleg. Hogyan kerülnek ki Dubaiba ezek a munkások, és miért választják a munkát. A helyi;- indiai, bangladesi- állásközvetítők nagyszerű dolgokat mondanak a munkavállalóknak Dubairól, és azzal kecsegtetik őket, hogy rendesen meg lesznek fizetve. Azt ígérik nekik, hogy 300 fontot kapnak egy hónapban, ami nagyszerű fizetés lehet például a bangladesihez képest. Nagy lehetőség, hogy fél év alatt majdnem 2000 fontot kereshetnének. Azonban ez a valóságban sajnos nem így van, és kiérkezésük után döbbenek le a rabszolgává vált emberek.

A riporter utánajár, hogy a dolgozók egy hónapban 100 és 121 font között keresnek. Hat napot dolgoznak egy héten, naponta tizenkét órát, borzasztó körülmények között, legtöbbször 50 fokban. Munka után embertelen körülmények között vannak elszállásolva, egy kis szobában 8-9 ember fekszik egymás hegyén-hátán, és a toalett sincs megoldva, a riporternek felfordult a gyomra, miközben megnézte, milyen lehetőségük van a dolguk végzésére.

A riporter végig próbál objektív maradni. Hagyja, hogy a filmben szereplők mondják ki a véleményüket, ami alapján a nézők kialakítják a sajátjukat. Nem akar ítélkezni, de néha nem bírja magában tartani az érzéseit, és gondolatait.

„Nem minden arany, ami fénylik”. Eddig Dubainak a fényűzőbb oldalát ismertem meg külső szemlélőként, de most belátást nyertem az ottani „rabszolgák” sorsába is, ami megrázó volt számomra. Remélem, hogy ez a videó minél több emberhez eljut, és valami előrelépés történik az üggyel kapcsolatban. Talán nem is olyan sokára jobban megbecsülik majd az ott dolgozó vendégmunkásokat, megkapják az ígért fizetésüket, valamint normálisan, emberhez méltóan bánnak velük, ahogy megérdemelnék.