Írolvasgondol

Egész napos kiránduláson vagyunk, amelynek a végén a társaság villamosra száll, de olyan régi típusú, csupán egy ráccsal lezárt nyitott ajtós sárga villamosra, amilyenen gyerekkoromban még utaztam Nagymamámmal Lágymányosról  Rákospalotára, és én kalauzoltam őt, mert nem igazodott el a sok átszállásnál.

Fogynak az emberek, egyre többen szállnak le kietlen pusztaságban, köztük egy szőke fiatalember, aki régi barátomnak mondja magát, és három törékeny ázsiai lányt ölelget, illetve tart az ölében. Csodálatos kényeztetéseket ígér a lányoknak, ha hazaérnek, akik ettől teljesen bezsonganak és már a villamoson kikövetelnék maguknak a kényeztetést. Szívesen besegítenék a lerohant barátomnak, elvégre úgysem volt még soha dolgom ázsiai lánnyal.

Alig néhányan maradunk, bennünket egy autóba szállítanak át, amely iránt azonban nincsen sok bizalmam, ezért egy falusias külvárosi terepen kiszállok. Igaz, hogy fogalmam sincs, hol vagyok, egy utcanév rémlik, de nem tudom, honnan, igaz, hogy mindössze egy vékony ing, egy fürdőnadrág, és egy hosszú, többszörösen a derekamra tekert övtartó van rajtam, lábamon pedig azonosíthatatlan bakancs, amit katonaság óta nem viseltem, igaz, hogy alig 500 forint van nálam, de azért nekiindulok, hogy hazaérjek.

Bejutok egy forgalmasabb területre, közben már az ingemtől is megszabadultam, amikor egy fényes kapualjban szívélyesen invitálnak engem egy Higanyfrédi szerű alakkal együtt, hogy a showműsorukba éppen ilyen figurák kellenek, és ha tudunk angolul, még jobb. Hogy egy kicsit jobb legyen a megjelenésem, a végtelenített övet rátekerem a felsőtestemre, ahogyan a múmiákkal teszik. Iszonyú hülyén festek, de gondolom, ha már lúd, legyen kövér, és hátha még valami pénzt is adnak érte. Odabent egy hidrogénszőke középkorú nő repked körül minket, pocsék angolsággal vezeti fel a műsort, először gondolom, hogy kijavítom, aztán hagyom a fenébe, minek akarok itt okoskodni? Végül mindkettőnket beültetnek a kamera elé, de a függöny még nem megy fel, a műszakot rázza a röhögés, különösen tőlem. Közben az övtáskámban megszólal a telefonom, biztosan szeretteim aggódnak már értem, de nem tudom felvenni, mert már adásban vagyunk. A hidrogénszőke nő mindenáron külsőm titkát szeretné megfejteni, értelmetlenen kérdéseket tesz fel, amelyekre a Higanyfrédis vagy valamelyik technikus válaszol helyettem ugyanolyan értelmetlenségeket. Hiába próbálnék bármit is mondani, belém fojtják a szót. A közönség tombol, én pedig fogom magam, és otthagyom az egészet, mert úgy érzem, még ebben a szerencsétlen maskarában is túl jó vagyok nekik….