Írolvasgondol

A Margit-híd villamosmegállójában látok leszállni egy göndör hajú, mokány férfit, Milan-melegítőben, aki bár láthatóan futóedzésre készül, szájában ott lóg a cigaretta. Azonnal felismerem, ő Bruno M., egyik régi kedvenc futballistám, akinek 1966-ban egy súlyos lábtörés vetett véget a karrierjének. Bár két évvel később még ő nyerte meg az Olasz Kupát a Milannak, sérülését soha nem heverte ki, és 1986-ban tüdőrák végzett vele. Olyan szenvedélyes dohányos volt, mesélték róla egykori csapattársai, hogy még a válogatott edzőtáborában is állandóan bujkálnia kellett. Ráköszönök, megismer. „Kösz, hogy mindig bíztál bennem. Úgy döntöttem, visszatérek. A Milannak szüksége van rám” – mondja és már indul is futva a Margitsziget felé. „Legalább most tedd le azt a kurva cigarettát” – kiáltom utána, de nem hallja.

Egy fényűző körülmények között működő, sátánista szekta karmaiba kerülök. Olyanok, mintha a Mechanikus narancs figuráit ötvözték volna a Tágra zárt szemek nem kevésbé baljós alakjaival. Csak úgy szabadulhatok tőlük, hogy megadom nekik egy kiirtandó hipergazdag társaság fő találkahelyének címét. Mire rádöbbenek, mit tettem, már elindulnak és senki sem tudja őket megállítani.

Lágymányosi lakásunkban nagy a sürgés-forgás. Rokonok, ismerősök, barátok jönnek búcsúztatni 30 éve halott Nagyanyámat, akit saját ágyán ravataloztak fel. Ám a nagy sírás-rívás közepette ő maga is megjelenik élő mivoltában, felnyalábolja saját földi maradványait, majd begyömöszöli régi vulkánfiber bőröndjébe és elindul kifelé. Utána megyek, hogy segítsek neki. Nagyanyám a liftre vár, miközben egyre zsugorodni kezd, végül akkora lesz csupán, hogy elfér a két kezemben, olyanná válik, mintegy magzatpóz-formájú száraz koszorú.

Kékasszony exével kell megverekednem, de olyan kicsi és gyenge, hogy szégyellem megütni. Az életben soha nem találkoztunk. Útjaink még véletlenül sem kereszteződtek.

Kincsvadászatra hívnak bennünket Életemmel, de legalább tucatnyian zsúfolódunk össze egy szobányi bázison, és az ágyunkat is meg kellene osztani másokkal. Már pedig ezen senkivel nem osztozunk. Nincs az a kincs, ami ezt megérné.

Hatalmas házibulira készülünk, én vagyok a főbeszerző, és közben nekem kell gondoskodnom arról is, hogy Szüleimnek biztosítsunk egy nyugodt szobát a lakásban. Az egyik bevásárlás során velük is összefutok. Érdeklődnek, hogy kik lesznek ott, és mit fogok inni, minden rossz él nélkül. Kitalálok egy eddig ismeretlen vörösbor-fajtát, csak hogy megnyugtassam őket. Valahányszor visszamegyek a lakásba, mindig többen lesznek, egyre ezüstösebben vakítanak a fények és az arcok – olyan vízió vesz körül, mint amikor valaki erős kábítószer-hatás alatt van, vagy alkohol elleni gyógyszerre iszik. Hol fognak itt Szüleim elférni? – kérdezem aggódva. Egy rejtélyes arc, csupa flitter nő megnyugtat: óránként nyílik a lakásban egy új szoba, mindig lesz számukra hely.

Egykori munkahelyemre látogatok egy nosztalgia-összejövetelre. Különleges vendégek érkeznek: az egyikről kiderül, hogy nagyvállalkozóból titkos szolgálati főember lett, igaz, valamikor már az volt, a másik pedig tisztességben megőszült maffiózó, aki azzal dicsekszik, hogy egyszer engem már kimentett valami sötét ügyből úgy, hogy egy helikopterről lelógatott horgonyon vitt át a tenger felett. Amikor közlöm vele, hogy összekever Belmondóval, úgy módosítja a történetet, hogy feladott poggyászként engem élve bebalzsamozva. Egykori kedves madárcsontú kolleginám felajánlja, hogy visszavesznek a céghez, és reggeliző tanácsokat kell adnom gyerekeknek. Felderülök, mert végre előadhatom számtalan variációjú gyümölcsjoghurt-recepteimet.

Négy jó barát valamikor együtt indult el, hogy meghódítsa a világot. Aztán mindegyikük magának követelte a dicsőséget. Végül a nagy barátság gyűlöletbe, ellenségeskedésbe fordult. Utoljára egy nagy útkereszteződésben találkoztak, mint a westernekben, ahol a megmaradt világukat kellett volna felosztaniuk egymás között. Néhány óra alatt többször is változott a felállás, hol egyik, hol másik alkotott újabb és újabb szövetségeket, kettő a kettő ellen, míg nem észre kellett venniük, hogy a világnak elege lett az ő gyűlölködésükből, és kitörölte emlékezetéből azt is, ami szépet tettek. Amikor végül mindegyik elindult utolsó útjára, csak kopárságot hagyott maga után és csak a semmi kísérte.

Horgolt angyalok vetkőznek meztelenre körtáncban cseresznyevirágzás-zenére, miközben felfalják egymást a forradalom törvénytelen gyermekei.

Egy mélynövésű, gnóm gengszter köt belém egy pinceklubhoz levezető lépcsőn. Egy darabig csak a szája jár, majd meg akar ütni, és akkor jön legendás balegyenesem, amire nem számít. Úgy jár, mint amikor én akartam verekedni egy izgató csaposlányért egy fickóval, csak azt nem tudtam, hogy ő karatés, és mielőtt felemeltem volna a kezemet, szétrúgta az orromat.

Felszabadított láger túlélő fogolynői önfeledt boldogsággal zuhanyoznak forró vízben, és azt sem bánják, hogy egy katonai kamera kéjesen pásztázza a testüket. Talán még büszkék is arra, hogy e pokolban is meg tudták őrizni női mivoltukat. A képsor, a Hitchcock által rendezett belsen-bergeni dokumentumfilm legszebb jelenete, a mindenen áttörő élet tanúsága.

A vándorszínész Írországot róva, az ír kivándorlókról elmélkedve felidézi József Attila Hazám című versét. Beleborzongunk: 77 év és Magyarország most is ugyanott tart. „Az erőszak bűvöletében/mit bánja sok törvényhozó/hogy mit pusztul szép fajunk!” – „Az ország nem kérdi, mivégre/engedik meggyűlni a bajt..”, „fortélyos félelem igazgat” – „Költő vagyok – szólj ügyészedre/ki ne tépje a tollamat!”. Mondjam még?

Idegenek garázdálkodnak lakásunkban és összetörnek egy George Harrison-lemezt, amiről azt állítom, hogy 40 éve megvan és kibírt 12 költözést. És aztán jövök rá, hogy ilyen George-lemez nem is létezett soha. Akkor hogyan lehetett meg?

Három sor, egyre vastagodó ezüstlánc, tíz ujján összesen nyolc pecsétgyűrű, légierőtiszti gyakorló zubbony, lila melegítő. Ő Zsiga bácsi, a környék kedvence, minden bolti pénztáros udvarlója, hajléktalanok sörszállítója. Senki nem tudja, ki volt, mi volt, azelőtt, de már hiányzik, ha nem jelenik meg agresszív mosolyával. Lehet, hogy valami sötét bűn terheli a lelkét, és így leplezi?

Hajtóvadászat folyik egy gangos házban felszarvazókra. Kivéve azokra, akik időközben megszerezték a felszarvazott státust is.

Olvasom, hogy valahol egy lány szexszel fizetne az albérletért. Főbérlők, vigyázat! Lehet, hogy a NAV embere. Vagy pedig szociológus, aki fel akarja mérni honfitársai erkölcsi gátlásait. Miként az a filmrendező, aki meghallgatást hirdetett Sade márki életéhez és minden jelentkezőnek nyilatkoznia kellett arról, hogy mit vállal. Végül pedig jött a nagy átejtés, mert a film egyetlen, 80 perces premier plánból állt, amin a Sade márkit alakító H.P. színész monologizált. Igaz, egykor hallottam már olyant, hogy éjszaka taxin utazó hölgyek nem tudtak fizetni, és a hátsó ülésen rendezték a tarifát. Igaz, ezeket a történeteket kizárólag taxisok mesélték.

Azt mondják, a nők megőrülnek az angyalokért. Inkább a hús-vér férfiakkal jutnának a mennyekbe!