A két Morrison nekem egy kicsit olyan, mint „a két Santos”. A brazil futball két nagyszerű szélsőhátvédjét, a kétszeres világbajnokokat és sűrűn emlegették együtt, bár semmilyen rokoni kapcsolat nem volt közöttük, lévén Djalma fekete, Nilton pedig fehér. A Morrisonoknál ez utóbbi már nem lett volna akadály, sőt, ha jól megnézzük a két fiút, még hasonlítottak is egymásra ifjú korukban szelíd, kerek arcukkal. (Persze, a közös ír gének). A rock legendáriuma szerint Jim és Van 1966 tavaszán találkoztak együtt, amikor zenekaraik, a The Doors és a Them egyaránt a Los Angeles-i Whiskey-A-Go-Go klubban játszott, és az utolsó hetekben a még ismeretlen amerikaiak nyitottak a már jó nevű belfastiak előtt. A búcsúesten pedig a két Morrison egy orbitális jam-session keretében adta elő a Gloria című dalt.
Nem mondhatnám, hogy nőismerőseim között hemzsegnének a Gloriák, de a létezőket magamban soha nem emlegetem másképpen, csak G-L-O-R-I-A-nek. Ez nyilván szakmai ártalom is, no meg a Them bűne, hogy daluk ennyire beitta magát az én köztudatomba is, további milliók mellett.
A zenekar, amelyet Van Morrison (akkor még „csak” énekes-szájharmonikás-tenorszaxofonos) szedett össze 1964 áprilisában egy belfasti szállodában megnyitott R&B klubhoz, alig három évig létezett, az idő alatt is több tagcseréje volt, nyers, spontánul erőteljes zenéjük azonban így is nyomot hagyott. Mélyebbet, mint az az 50-es évekbeli azonos című amerikai hidegháborús nukleáris horrorfilm, ahonnan nevüket vették. Nem kis teljesítmény ennyi idő alatt három olyan saját dalt adni a rock-világörökségnek, mint a Gloria, a Mystic Eyes és a Here Comes The Night, és akkor még nem szóltunk három feldolgozásról, amelyeknek címét hallva biztosan beugrik agyunkba a Them-verzió: Baby Please Don’t Go, I Put A Spell On You, It’s All Over Now, Baby Blue.
A Gloria eklatáns példája annak, hogy egy dal maradandóságát nem feltétlenül annak „mívessége” biztosítja, hiszen mindössze 3 akkordból áll, amelyre egy egyre hevesebb szerelmi egymásra találás történetét fokozza a teljes dicsőségig. Igazi tizenéves őrület, amelyet Van 1963-ban írt, amikor akkori együttesével, a The Monarch-kal az NSZK-ban turnézott. Nem sok kezdő banda mondhatta el magáról, hogy első kislemezének mindkét dalát feljegyezték a rock-krónikák: az 1964 novemberében megjelent SP A-oldalán a Baby Please Don’t Go, B-oldalán pedig a Gloria volt.
A „garázs-rock” alapdalának is tekintett Gloria minden elképzelhető ranglistán és tekintélyes szakirodalomban ott szerepel. Dave Marsh The 1001 Greatest Singles Ever című könyvében a 69. helyig jutott, a szerző szerint „ma is ugyanolyan brutális és vulgáris, mint a hírneve”. Paul Williams a Rock and Roll: The 100 Best Singles-ben már-már ódai magasságokba jut: „Belemerül a fenevad szívébe. Van Morrison hangja fény a sötétségben, a világvégének világítótornya. Egyike az emberiség legtökéletesebb rock-himnuszainak”.
https://www.youtube.com/watch?v=FLvBpnaVHE8
Nemcsak a kritika és a közönség vélekedik így lassan 50 éve, hanem a zenészkollégák is, akik ugyancsak öt évtizede versengenek egymással a jobbnál jobb feldolgozásokban. A sort természetesen a The Doors kezdte, majd jött a Grateful Dead, és szép sorban – a teljesség igénye nélkül – az AC/DC, a U2, David Bowie, Bruce Springsteen, az R.E.M., Robert Plant. És a csúcs nem is lehet más, mint Patti Smith, aki első, 1975-ös albumán egy bűntudatűző, mocskosnál is mocskosabb leszbo-erotikus kiáltványt faragott belőle és legalább annyira márkajelzése lett, mint Van Morrisonnak.
https://www.youtube.com/watch?v=BJiY9KJRRKM
Persze maga Van is folyamatosan műsorán tartja, különböző zenésztársakkal dzsemmelve, a mai napig. Az alant hallható felvétel az idén februárban készült egy dublini koncerten.
https://www.youtube.com/watch?v=-D3noIx8rNU
A legnagyobb bombát az LP első oldalának végére tették, amely a megfordítható korong korában legalább annyira fontos volt, mint az egész lemez nyitó- és záródala. Persze azért a belépő sem volt akármilyen, a zenekari történet szerint Morrison „szövegelésére” született improvizáció, a Mystic Eyes, amelyet koncerteken a végtelenségig variálhattak a szájharmonika-szóló köré. Van olyan önkívületi állapotba került a herlflizés közben, hogy kirobbant belőle a látomás, a gyermeki tekintetek fénye, amely megvilágítja a holtak szemeit. Később Morrison elmesélte, hogy az ihletet temető mellett játszó gyermekek adták.
https://www.youtube.com/watch?v=X-Qn9CVnpmc
A Them ilyen nehézütegekkel felfegyverkezve 1965 júniusában jelentette meg első albumát, a The Angry Young Them-et a Decca cégnél. A sötétkék címkés kiadó ily módon harangozta meg a belfasti fiúkat: „Ez az öt ifjú lázadó felháborítóan hűek önmagukhoz. Kihívóak, dühösek, szomorúak? A sértésig őszinték!” „Ők” addigra már felléphettek a Wembley Empire Pooljában a New Musical Express szaklap április 11-i gáláján, mint az év felfedezettjei, egy műsorban a Beatles-szel és a Rolling Stones-szal…
A Van Morrison, Peter Bardens (billentyűk), Billy Harrison (gitár), Alan Henderson (basszusgitár), John McAuley (dob) felállású csapat bemutatkozó albumán a fehér blues boom hagyományaihoz híven hallunk szép számmal átértelmezett klasszikusok, köztük John Lee Hooker Don’t Look Back-jét, Jimmy Reed Bright Light, Big Cities-ét, Bobby Troup Route 66-ét (gyűjtők összehasonlíthatják több tucatnyi más verzióval). Három dalt vettek át Bert Berns-től, akinek a Here Comes The Night-ot is köszönhetik (ez utóbbi csak az amerikai kiadásra került fel), de a rövid életű, 1967-ben 38 éves szívrohamban meghalt amerikai zeneszerző írt olyan rock-sikereket, mint a Twist and Shout, a Hang On Sloopy, vagy a Piece of My Heart.
https://www.youtube.com/watch?v=kWNPPmBa7HA
Morrison a Gloria és Mystic Eyes mellett további négy dalt szerzőségét vállalta magára. A Little Girl egy 14 éves iskoláslány iránti megszállott szerelem, nem kevésbé agresszív, mint a Gloria), az If You And I Could Be As Two-t Van erős ír akcentussal vezeti be, majd egy melodikus soul-darabban folytatja. A You Just Can’t Win egy Londonban bolyongó aranyásót elevenít meg, ez talán a lemez legszebb dala.
Sosem tudjuk meg, hogy mi lett volna a Them jövője, ha a banda belső békéjét nem kezdi ki a siker: Harrison és McAuley már 1965 augusztusában kiszállt, „ellen-Themet” alakítottak, némi pereskedés után a név Morrisonéké maradt, a többiek Other Themként folytatták, kevés eredménnyel. Az átalakított eredeti csapat Amerikába ment, rövid időre sztárok lettek, majd ugyanilyen rövid idő alatt összevesztek a pénzen. A zenekar feloszlott, Van Morrison azonban a tengerentúlon maradt, és előbb egy kislemezt készített Berns producerkedése mellett Brown Eyed Girl címmel, majd 1968 kora őszén három stúdiónap, összesen 48 óra alatt elkészítette a rock, a soul, a kelta folk és a jazz máig legtökéletesebb elegyét, a misztikus-impresszionisztikus Astral Weeks albumot. Van The Man megszületett, a többi már történelem…
https://www.youtube.com/watch?v=eKM4ktLXI0o
Track list:
Mystic Eyes (Van Morrison)
If You and I Could Be As Two (Morrison)
Little Girl (Morrison)
Just a Little Bit (Ralph Bass, Buster Brown, John Thornton, Ferdinand "Fats" Washington)
Don't Look Back (John Lee Hooker)
I Gave My Love a Diamond (Bert Berns, Wes Farrell)
Gloria (Morrison)
You Just Can't Win (Morrison)
Go On Home Baby (Berns, Farrell)
I Like It Like That (Morrison)
I'm Gonna Dress in Black (Gillon, Howe)
Bright Lights, Big City – (Jimmy Reed)
My Little Baby" (Berns, Farrell)
(Get Your Kicks On) Route 66 (Bobby Troup)
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
