Részegen ki visz majd haza – jelent meg az első írás a félkész feljáró látszó betonján.
MMI-XII-XXX – olvasom egy férfi karján. Jól megszemlélhetem, mert telefonál és a brazil-mexikói meccset értékeli. Római évszámnak semmiképpen nem jön ki, talán valami kód, titkos kód. Vagy telefonszám, 2001-12-30. Hívjuk fel, hátha fény derül a rejtélyre.
Lilaruhás óriáslány eszkimóasszony arccal. Fele akkora, ha lehetett ő, és nem is volt valójában szőke. Két kisfilm, két nagyfilm, egy házibuli, ennyi maradt belőle itthon. Ha szembejönne velem az utcán, elmennék mellette.
A nyomor hangjegyei ülnek elszórva a lépcsőkön. Van, aki magzatpózba merevedik, hátha van visszaút. A lobogó, fehér hajú vak szálfa, a Faház egykori törzsvendége közöttük az egyetlen szilárd szünetjel, újságköteggel a kezében.
Mit gondol Isten a dohányzásról? Erről még neki is töprengenie kell, mert kihagyta a tízparancsolatból és a hét főbűnből is. Még két tűz közé is kerülhet. Egyfelől a dohányzó rosszfiúk és rosszlányok, másfelől a nemzeti érzelmű trafikosok, akik Isten holtversenyzőjére esküsznek.
A budai metrócsomópontnál 50 négyzetméteren 5 büfé, pizzeria, édességbolt. Könyvesbolt, virágüzlet, telefonfülke és csövesek helyett. Már az illatokkal jóllakunk, mint az egyszeri szegénylegény. A szerencsésebbek még azért nem esznek, mert nem akarnak.
Furulyaszó. Európa alig ismerek rá, olyan rettenetesen hamis. Mint a magyarok európaisága.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
