Írolvasgondol

A dezertálás éppen olyan tabu, mint a civil életben az öngyilkosság, amely egyesek szerint bátor, mások szerint gyáva tett.

Érdekes, hogy bő irodalma van azoknak a katonáknak, akik az első világháború idején hagyták ott engedély nélkül az egységüket, de a másodikkal kapcsolatban évtizedek óta fennáll a tabu. Charles Glass amerikai újságíró “ Dezertőrök. A második világháború elhallgatott történelme” című könyve most megtörte ezt a tabut.

A szerző négy angol és amerikai katona útját kíséri végig, akiknek a története a maga összetettségében illusztrálja azokat az okokat, amelyek 150 ezer embert késztettek dezertálásra.

Az első világháború idején a katonákat ért sokkot “ágyúgolyó sokknak vagy harci fáradtságnak” nevezték a pszichológusok, akik a két háború között vizsgálták a volt katonákat és azzal magyarázták, hogy a harcok során mind a test, mind az agy nagy stressznek van kitéve.

A második világháború kezdetén aztán eleve kiszűrték a gyenge fizikumú és gyenge idegzetű embereket. A mozgósítottak közül közvetlenül eltanácsoltak 1.750 ezer amerikait, minden nyolcadik megvizsgáltat, így a bevonulókról feltételezni lehetett, hogy fizikailag és mentálisan is egészségesek.

A dezertőrök között voltak haszonlesők, bűnözők, akik eladták azokat a felszereléseket, amelyekre bajtársaiknak szükségük lett volna a túléléshez. Egész bandákba szerveződtek és ellátták a fekete piacot Rómában, Párizsban, Londonban még a harcok befejeződése utáni időkben is. Ez olyan méreteket öltött, hogy, például, George Patton tábornok tankjai szó szerint benzin nélkül maradtak, amikor el kellett volna indulni a Siegfried-vonal megtámadására.

John Bam angol bokszolónak és költőnek más okai voltak. Kétszer dezertált. Egyszer meggyőződésből, másodszor pedig azért, mert a stressz megzavarta az agyát.

Ez Tunéziában történt ‚ahol kegyetlen harcok folytak és egy reggel arra tért magához, hogy körülötte halottak hevernek és látta, hogy néhány társa a legnagyobb lelki nyugalommal kutatja át ruháikat és fosztja ki őket. Steve Weiss amerikai katona, apja tanácsai ellenére jelentkezett a seregbe. A pszichológiai háboruban akarta hasznosítani magát, mivel hallotta, hogy hetente kb. 300 bajtársa kap idegösszeroppanást és ugrik ki mozgó vonatról, kamionról, hajóról. Olyan sokan voltak, hogy súlyosbító körülmények nélkül nem is lehetett bíróság elé állítani őket.

1944 tavaszán - írja Glass.—a brit és az amerikai katonai rendőrség rendszeresen razziázott a londoni West Enden és szedték Össze a dezertálókat, akiket visszavittek egységeikhez, amelyek a normandiai partra szállás előtt álltak. Egy parancsnok szerint fel lehetett ismerni, hogy melyik az a katona, amelyik összeomlás előtt áll és azt tanácsolta a többi parancsnoknak, hogy az illetőt küldje hátrább, esetleg lőszerutánpótlásért, vagy valami más ürüggyel, hogy így becsaphassa önmagát, hogy van ok, amiért nincs az első vonalban és megmarad az önbecsülése.

Weiss-t később a 36. hadosztályhoz vezényelték a Vogézekbe, egy kimerült és demoralizált egységhez. A németek olyan erővel bombázták az amerikai lövészárkokat, hogy sokan öncsonkítást végeztek, hogy kikerülhessenek a pokolból. Találóan állapította meg az akkor sűrűn forgatott “ A harcos pszichológiája” című kézi könyv:

„Minden katona, bármilyen erős fizikailag vagy szellemileg, nem léphet túl egy határon a legerősebb akarattal sem. ”Ez történt Weiss-szel is, aki annyira megzavarodott, hogy a szél zúgását ellenséges járőrnek vélte és kibiztosította kézigránátját, amely

csaknem darabokra tépte. Ekkor megértette,hogy veszélyt jelent nemcsak önmagára, hanem a többiekre is és két társával együtt dezertált. Elfogták, hadbíróság elé került, amely életfogytiglani kényszermunkára ítélte. Az mentette meg,hogy elfogadta áthelyezését a Csendes-óceáni hadműveleti területre. Ez azonban nem történt meg, mivel Dwight D. Eisenhower tábornok parancsa értelmében azt a katonát, aki két területen harcolt már, nem lehetett bevetni egy harmadikban és Weiss már harcolt előzőleg a Földközi-tengeren is. Végül újra visszakerült a frontra. Dél-Franciaországban azonban egysége eltévedt, Weiss az ellenálláshoz csatlakozott, és a háború után megkapta a franciáktól a Becsületrendet.

A második világháborúban 100 ezer brit és 50 ezer amerikai katona dezertált. Közülük 49-et ítéltek halálra, de az ítéletet csak egyen, az amerikai Eddie Siovikon hajtották végre - tudható meg a könyvből. -Szerencsétlenségére a hadbíróság ügyében éppen akkor ült össze, amikor a hürtgeni csata folyt, amelyben a 28. hadosztály 15 ezer katonájából 1945 januárjában 6.184 katona esett el. Slovikkal ilyen helyzetben nem lehettek elnézőek.