„Tíz év kell még, hogy kipusztuljon a gonosz. A gördeszkázó gyerekeket meg kell tanítani fát metszeni, virágot ültetni. Az egyetemistákat el kellene előtte küldeni három éves szakmunkás képzőbe, Ennyi idő alatt még egy idiótát is meg lehet tanítani valami mesterségre.” – hallok egy ékes szózatot szombat reggel a 2-es metrón.
Először nem nézek fel, át kellene nézni még a jegyzeteimet a főiskolai előadásom előtt. De aztán mégsem tudok neki ellenállni.
„Miért nem engedik már öt éve, hogy felépítsem a krumplivermemet? mert a kommunizmust és a kapitalizmust ugyanaz a 18 és fél klán találta ki, akik összeveszejtik az embereket, akik rasszizmusra, népirtásra kényszerítenek, és akik hamarosan kirobbantják a negyedik a világháborút. Mi pedig nem tudunk nyugodtan elaludni anélkül, hogy ne gondolkodnánk. És a rossz gondolatok mind leülepszenek az agyunkban salak formájában. És ezeknek csak egy része jön ki belőlünk reggel.
Gyerekeim 18 éve állami gondozásban vannak, mert mindenhol visszadobják a találmányokat. De most fel fogom tenni az internetre, onnan senki sem fogja ellopni. Szívjátok fel az esőfelhőket, aztán majd a zsenik folytatják, mint az atombombát”.
Hatvan körüli férfi, de lehet, hogy csak ötven. Előbb belemered karikás, mégis szuggesztív kék szemeivel az utazóközönség arcába, aztán csukló- majd karkörzéseket végez, végül imára kulcsolja a kezét, és magába roskad. Borostás, hiányos fogazatú, elnyűtt sötét öltönyt visel, kopott övtáskával, mellette laptop pihen.
Felnéz, rám néz, lehet, hogy észrevett. De nem szólít meg. Lehet, hogy tudja, hogy én a prófétákkal vitatkozni szoktam.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
