Jut-e még bocsánat
a legvégén és azután
a rosszkor rossz helyen
születetteknek
a kétszer elárvult
szerelem-gyerekeknek
az élettől irgalmat nem kérő
halálmegvetőknek?
Jut-e még bocsánat
a legvégén és azután
az Örökkévalóra
kezet emelőknek
a végzettel végszükségben
is feleselőknek
a szárnyas gondolatok
önkéntelen elcsenőinek
a homokba temetett fejű
fuldokló félelmeknek?
Jut-e még azoknak bocsánat
a legvégén és azután
kik léha üdvösségekért
élhető életeket raboltak
kik őrzőket és vigasztalókat
soha nem vigasztaltak?
Jut-e még azoknak bocsánat
a legvégén és azután
kik feledéssel öltek
és sebeztek
szépséges szenvedélyeket?
Jut-e még bocsánat
a legvégén és azután
a mások helyett
magukat szégyellőknek
a tükörben nem létező
arcukat keresőknek
a tiltott álmokat
valósággá szelídítőknek
a levedlett bőrüket
hasztalan keresőknek?
És jut-e még azoknak bocsánat
a legvégén és azután
kik lemosták lelkükről
a hit ujjlenyomatait
kik álkulccsal feszegetik
az odaát nyitott kapuit
kik megszólítanak
de a választól rettegnek
kik hiába várják záró-
akkordját a teremtésnek?
2014. szeptember 2 – 18
A Rumbach Sebestyén utcai Zsinagógában és Óbudán
Zene: Frank London és a Nigun
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
