Írolvasgondol

Peter Handke‚ korunk egyik legnagyobb írója egyedül él egy erdő mellett, 2 km-re a Versailles-i palotától, amelyet sétái során gyakran meglátogat. A közelben van egy vasútállomás is, amely félóra alatt beviszi Párizsba, ahol felesége él, akit hetenként 2-4-szer felkeres.

Az író a menedékhelyén sokat olvas - most éppen Goethe összes műveit - itt nagyobb koncentrációval tud írni és kijár az erdőbe gombát szedni, amelyet maga készít el. Amikor a Paris-Saint-Germain játszik, elmegy az állomás bárjába, és ott nézi meg őket, mivel, mint mondja, közösségben jó nézni a futball-meccseket, mert “a meccs kiabálás, éneklés és ölelkezés nélkül elveszti a varázsát.”

Nappalijában a vele interjút készítő La Vanguardia felfedez egy guszlát, egy egyhúrú hangszert, amelyen általában a szláv népek zenélnek. Handke is elég jól ért hozzá, de nem akarja,hogy a hangszerrel lefényképezzék: “ Eposzokat mondanak el rajta, frivol dolog lenne”.

Regényíró, költő, drámaíró. Barcelonában csaknem ötven évvel ezelőtt kezdték bemutatni avantgárd műveit, de 1996-tól “ pestisessé “ vált ,amikor egyes médiumok azzal vádolták, hogy támogatja Milosevicset és a szerbeket a balkáni háborúban. Ezt az író erélyesen tagadja és hangsúlyozza, hogy a könyveiből sem lehet erre következtetni, de a híresztelésnek az lett a következménye, hogy a Comédie Française nem mutatta be a darabjait és a neve kiesett a Nobel-díjra jelöltek közül. Azóta ódzkodik a médiától és ez az interjú az egyike azon keveseknek,amelyeket az utóbbi évben adott. A spanyol lap abból az alkalomból beszélgetett vele, hogy megjelent Spanyolországban a tavaly készült regénye, A nagy bukás.

Részletek a beszélgetésből:

A regényben egy színész bolyong a mezőn, figyeli a természetet, a városban, ahol mindenféle alakok jelennek meg előtte: őslakók, az ország elnöke, egy televíziós műsorvezető, tőzsdeügynökök... A főszereplő azért színész - mondja a szerző -‚ mert mindig vonzották azok a színészek, akik betöltik a színpadot, de senki sem ismer fel, amikor az utcán járnak. Sok ilyennel találkozott.

„Feneketlen magány van bennük.”

A színésze sétálgat és közben belülről átalakul, de az olvasó nem tudja,hogy a dolgok valóban megtörténnek-e. A színész elmélkedik a szerelem és a barátság természetességén. “A barátság szerződés egy másik emberrel és megköveteli,hogy az egyik fél aktív legyen. Kérnie kell, hogy barátja lehessen a másiknak és tennie kell azért, hogy az lehessen. Felmerül, hogy a barátságban nincs-e csapda, hogy azok, akiket barátoknak nevezünk, valóban azok-e. Barátaink gyakran hamisnak bizonyulnak.”

Handke prózája gyakran vált ritmust. A szereplő egyszer hosszan gondolkodik a szerelem fogalmán, máskor aggódunk érte, mert leejtett egy citrom-magot és ezt az olvasó szörnyűnek látja. Emberek verekednek, majd újra jön a természet békéje. “ Egy ember csaknem belebolondul, hogy nem tud az ujjaival egy olyan kis tárgyat felvenni, mint a citrommag. Ez elindít egy katasztrófát. Úgy látom, hogy a dolgok néha így történnek.”

A könyvben olvasható egy kegyetlen háborúról is a szomszédok között, az urbanizáció korában. “ Ma nagy háborúk dúlnak a harmadik világban, amelyeket nem látunk, de azt gondolom, hogy miután elmúlik a polgárháborúk érája, a következők kisebbek lesznek, háborúk a szomszédok között és ezek is halálosak. Sok emberben lakik hatalmas gyűlölet és ennek szükségképpen ki kell fejeződnie a közvetlen közelében lévővel szemben. Egy ember kimegy a kertjébe és a szomszédja ráront a nagyapja szablyájával. Egy másik újságot olvas a teraszon és a tarkóját dorongütés éri. Egy másik rávizel az ellensége cukkinijeire. Ez egy nagy probléma ma, de az irodalom nem nagyon foglalkozik vele. Sokat beszélünk a jószomszédságról, de valójában úgy viselkedünk, mint a majmok. Sokat beszélünk a harmadik világ problémáiról, segítünk megszüntetni a szegénységet a negyedik világban, de soha nem érzünk empátiát az iránt, aki a közelünkben van. Meg sem látjuk őket. És aki a közelünkben van, azt csinál,amit akar,nem szükségképpen rosszindulatból, de a nem tudatos rossz nagyobb kárt okozhat, mint a tudatos, mert ezzel szemben lehet harcolni. Az ártatlanság által okozott rosszal szemben nincsenek fegyvereink. Az ártatlansággal szemben semmiféle lázadás nem lehetséges.”

A természet ereje minden könyvében megjelenik - viharok, sziklák, erdők formájában. Már az első köveiben is nagy szerepet kap. “ Akkor még nem ismertem semmit, csak a mozit és a természetet, még a nőket sem. Nagyon szeretem a havat, de ebbe a könyvbe nem vehettem bele, mert tavasz van benne.”

Handke bevallja, hogy tele van haraggal, a harag egy forma számára, amelyben kifejezi magát,de ennek semmi köze nincs a gyűlölethez.

„Tudom, hogy nem élhetek vissza vele, ezért arra korlátozom magam, hogy havonta csak egyszer dühödjek fel.”

Arra a kérdésre, hogy a fejében megvan-e az egész regény, mielőtt leül írni, nemmel válaszol.” Saját magamat is meg akarom lepni.

Enélkül nem lenne érdemes írni.” Nem tervez ki semmit előre, ír, sétálgat, elmegy a bárba, ahol ötletei támadnak és ez számára nagyszerű érzés.

A film nem vonzza, pedig ő csinálta Wim Wenders-el 1987-ben a klasszikussá vált Berlin felett az ég cmű alkotást.” Elvesztettem a film identitását- mondja - ma sok fiatal akar filmet csinálni, hagyni kell őket. Technikailag nem vagyok zseni ebben, jobban szeretek írni, a saját területemen szabadnak érzem magam.”

Bár Franciaországban él, osztrák állampolgár maradt. Franciaországban nem szavazhat, de ez nem zavarja, mivel nem kötődik egyik párthoz sem. Arról,hogy sok problémája volt a Szerbiáról írt könyve miatt, amelyről fals képet festett a média, azt fejtegeti, hogy tiszta irodalmat csinál, ami mindig valaminek a keresése, amit sokféleképpen lehet olvasni “és csak azok kritizálhatják, akik előre gyártott koncepciókkal közelítik meg.”

Sokan várták, hogy megnyilatkozzon az ellene felhozott vádakkal szemben. “Ha valaki idejön és ezt kéri tőlem, belerúgok. Az én könyveim a békét, az igazságosságot védik, soha nem fogok elnézést kérni azért, amit írok. Hogyan gondolhatja bárki, hogy háborús bűnösökkel azonosítom magam? Amikor az amerikai kiadóm elolvasta a könyvemet, azt mondta: Peter, most, hogy elolvastam a könyvedet, minden, amit a balkáni háborúról olvastunk a The New Yorkerben és a Times-ban, pornográfiának tűnik Az is. Elég összevetni, hogy lássuk a különbséget irodalom és szar között.”

Könyveiben a háború mindig úgy jelenik meg, mint az ember része. Az első regényében gyerekek háborúznak egymással, ebben a könyben a szomszédok.” Anyám elvesztette két fivérét a háborúban, amelyet Hitler folytatott és ez mindig bennem van. Ausztriában mindenki azt mondja, hogy az országot Hitler annektálta, de a lakosságnak több, mint 85 %-a a híve volt. Én úgy döntöttem, hogy a családom a szlovén ághoz tartozik, mert az érzelem is dönthet, nemcsak az ész. Szerencsére néha eltekintünk az észtől”.

Handke nem tud felelni arra a kérdésre, hogy pacifista-e. “ Semmi sem értékesebb a békénél, de a béke nem létezik. A negyedik világháborút éljük és a gyűlölet fokozódik Európában is, mert én úgy gondolom, hogy Jugoszlávia és Ukrajna is Európa. Tisztulásra van szükség és az a tragikus,hogy ez háborún keresztül történik. Nincs szent vagy nem szent háború, a háború egy piszkos tragédia. Nem hiszek a történészeknek, sem annak, amit nekünk mesélnek. Ukrajna és Oroszország szakértőiben sem.”

A Nemzeti Front erősödésére - mint mondja - úgy válaszol, mint egy olyan személy, aki Franciaországban adózik, nem Svájcban, mert magasaknak, de igazságosaknak tekinti a francia adókat.

„Az FN-szavazók fele nem fasiszta, hanem teljesen elveszett emberek, akik azt sem tudják, hogy kik a szomszédaik. Soha nem szavaznék az FN-re, de Franciaországban súlyos depresszió van. Ezt az országot az a sok ember fogja megmenteni, akik szeretik a munkájukat és minden reggel illúzióval mennek dolgozni. Különbséget teszek nacionalizmus ás patriotizmus között. Ha fenyegetik az országomat, patrióta leszek és ez rendes dolog, de ha azt hiszem, hogy az én országom jobb a másiknál, akkor nacionalista vagyok és ez rettenetes.”

Handke a terveiről elmondja,hogy most fejezett be egy színdarabot és egy újabb regényen dolgozik. Tervez egy középkorban játszódó regényt is, amelyet klisék nélkül úgy akar megírni, mint ahogy a Cervantes előtti korban írtak.

Kézzel írja a könyveit, bár régebben elektronikus írógépet használt, amelyet harminc évvel ezelőtt Chilében vásárolt. A spanyol klaviatúra használata azonban nem volt egyszerű, ideges lett tőle és azóta kézzel ír. “ Ez az én visszafelé való fejlődésem.” állapítja meg önironikusan.