Írolvasgondol

Hogyan kerüljünk ki a válságból? Számos kutató teszi fel a kérdést, , keres rá válaszokat és tár fel új utakat. Ezt teszik Daniel Guyon és Eric Dacheux is a „Szolidáris gazdaság elvei” című könyvükben – írja Huffington Post. A szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy szükség van a gazdaságról kialakított felfogásunk radikális megváltoztatására annak érdekében, hogy kikerüljünk a zsákutcából. A liberalizmussal szemben, ez a gazdaság új felfogása (amelyet deliberalizácionak nevez) választ ad egy egyszerű kérdésre: a demokráciában az erőforrások legjobb elosztási módja nem a piac láthatatlan keze, hanem a jelenlévő, különböző felek közötti tanácskozás, mérlegelés. Ez a koncepció a szolidáris gazdaság olyan, újító tapasztalatok tanulmányozásán alapul, mint a helyi adatátviteli központok, a szociális valuták stb..

A fal leomlása nem jelzi a történelem végét, hanem hangsúlyozza gazdasági rendszerünk gyengeségeit. A berlini fal leomlása, úgy tűnt megerősíti az önszabályozó piac győzelmét. De azért volt válság is, amely nem csupán a piac hiányosságaira hívja fel a figyelmet, hanem ismételten megerősíti a gazdaság mélyen politikai jellegét. A globális piac azonban nem lehet a „történelem vége”; inkább, mint valaha, szükség van a holnap gazdasági rendszerének kutatására. Senki sem tudja, hogy milyen lesz, de sokan kívánják, hogy igazságosabb, demokratikusabb és felelősségteljesebb legyen. Ebben a perspektívában a szolidáris gazdaság gondolata nagyon komoly utakat ajánl megfontolásra. Ez négy sajátosságot tartalmaz:

• politikai harcosságot, amely küzd a gazdaság globalizálása ellen és a szolidaritás globalizálásáért dolgozik,
• olyan gazdasági gyakorlatok összességét, amely dinamizálja azt a területet, amely teljesen megszabadul a kereslet-kínálat, vagy a pénzügyi spekulációk mechanizmusaitól,
• egy általános társadalmi tervet, egy olyan jövőképet, amely visszaadja egy igazságosabb társadalomba vetett reményt, javasolva a gazdasági szféra kiszélesítését és elmélyítve a nagyobb részvételű demokráciát,
• egy új elméleti modellt, amely megfelel annak a gondolatnak, hogy a kialakuló tudás társadalmában a források elosztásának legjobb tényezője nem a piac, hanem az egyeztetett mérlegelés.

Ahogy Adam Smith a maga korában kiindulva a megújuló gazdasági tevékenységekből (a tűzők manufaktúráiból) felfedezte a piac törvényeit, úgy tűnik, lehet támaszkodni a legújabb szolidáris kezdeményezésekre, hogy kialakítsuk a deliberalizáció elvét. Ez a terminus a demokrácia kulcskoncepciója. A demokrácia nem korlátozódik egyetlen eljárásra: a vezetők megválasztására. A demokrácia jellemzője egy olyan nyilvános tér létezése, ahol megvitatják az általános érdekeket. Így a termelés és a vagyonok elosztásának kérdése ebben a vitában történik.

Azonban annak állítása, hogy a gazdasági rend lényeges alkotóeleme a demokratikus társadalomnak, nem jelenti hogy a társadalom és a gazdasági rend, a demokrácia és a kapitalizmus egyek. Fernand Braudel híres történész a társadalmat úgy határozza meg, mint „az egész egészét,” egy szövetséget és egy oppozíciót azok között a rendszerek között, amelyeknek megvan saját logikája: a gazdasági, a politikai és a szimbolikus. Integrálni a gazdasági elemzésben a politikai és a szimbolikus dimenziókat nem azt jelenti, hogy egyszerűen visszatérni a klasszikusok által kedvelt politikai gazdaságtanra. Azt jelenti, hogy meg kell adni az eszközöket ahhoz, hogy megértsük annak az összefüggésnek a bonyolultságát, (demokratikus társadalom) amelybe társadalmaink gazdasága beilleszkedik.

Nem arról van szó,- írják a szerzők hogy tagadnák a gazdaság sajátosságait, hanem arról, hogy javasolnak egy új elképzelést, egy gazdaságot, amely nem válik el többé a demokratikus realitástól, hanem ugyanazon módon, a deliberalizáció által szabályozódik. Valójában a deliberalizáció, - ha úgy fogjuk fel, mint a közös normák konstrukcióját, amely a jogilag egyenlő szereplők különböző álláspontjának konfrontációján keresztül valósul meg - már gazdasági realitás.

Abból az óhajból kiindulva, hogy részt vegyenek a gazdaság koncepciójának megújításában, a könyv szerzői bekapcsolódtak a munkába, és elméletüket „deliberalizációnak” javasolják elnevezni. Egy szójátékról van szó, amely aláhúzza, hogy a szabadság a liberalizmusnak nem a privilégiuma, de megjelöli egy elméleti modell megteremtésének lehetőségét a liberális modellel szemben, és behelyezi azt egy interdiszciplináris elmélet keretébe, ahol a deliberalizációt úgy értelmezik, mint a demokratikus társadalmak szabályozóját. Jean Louis Laville a „gazdasági szolidaritás” terminusának egyik kitalálója szerint, a szolidáris kezdeményezések megvalósulásuk által bizonyítják, hogy a kollektív deliberalizáció ugyanúgy, mint a piac döntései, vagy az állami szabályozás, egy gazdasági elv. A szolidáris kezdeményezések megnyitják az utat a termelés az elosztás, másként történő konkrét lehetőségei előtt, azáltal, hogy kikérik a résztvevők véleményét.