Felveszem az olasz állampolgárságot. Az eskütétel után többedmagammal el kell énekelnem a Fratelli d’Italiát, de egyik társam hamisabb, mint a másik és ez belezavar a szövegembe.
Találkozom régi zenész haverommal, aki évtizedek óta mindig nagy örömmel fogad, most éppen hogy csak el nem zavar. Aztán közös barátunktól megtudom, hogy azért duzzog, mert nem tudta lenyúlni a feleségemet. Életemhez pedig közben bejelentkezik az egykori táncoló focisztár, hogy végre megnyugtatóan kijusson alkoholizmusából. Ha már nekem sikerült.
Összefutok egy kedves volt kolléganőmmel, akivel egykor valami megmagyarázhatatlan tisztességből kihagytuk a nagy egymásra találás lehetőségét. Később még évekig dolgoztunk együtt, de közben az élet másfelé vitt mindkettőnket. Most lányáról lelkendezik, akiről 30 éves korára derült ki, hogy zseni, de kéri, hogy fogadjam tanítványomul, mert nincs semmi önbizalma.
Egy valóságos krimi sajtótájékoztatójára hívnak. A egész egy százéves színésznő és harmincéves szerelme körül zajlik. A nő sem látszik többnek negyvennél, de semmilyen plasztikázás, vagy külső beavatkozás nyoma nem látszik rajta. Aztán egyik napról a másikra eltűnik, és senki sem tudja, hová lett. Az újságírók a legmerészebb teóriákat adják elő, még azt is, hogy a művésznő valójában soha nem is létezett. Egyszer csak mégis megjelenik az öreg hölgy az utánozhatatlan D.M. képében és a maga huncut stílusában helyére teszi a sok ostoba firkászt, mire egy ifjú titán odarohan hozzá és szenvedélyes csókba merülnek el.
Osztálytalálkozóra készülünk, úgy tűnik, ott lesz a legszebb lány is, akire annak idején mindenki vágyott, de csak egyvalaki kapta meg és ő sem örökre. Én nem találkoztam vele 40 éve és még a találkozó előtt beszélni szeretnék vele. A megadott számról azonban állandóan tovább kapcsolnak. Eljön a találkozó napja és a megadott helyszínen csupa ellenséges idegen ül, akiket még sohasem láttam.
Egy árnyas akácsoron virágszirmokat gyűjtök, majd, miután tele lett a zsákom, leülök az egyik fa alá akácvirágot eszegetni. Az egyik házból fehér köpenyes ápolók indulnak el felém határozott léptekkel, el akarnak cipelni, de olyan meggyőzően bizonyítom nekik, hogy finom az akácszirom, hogy inkább ők is leülnek falatozni…
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
