Írolvasgondol

Frederick Forsyth a „Sakál napja” szerzője, akit hosszú ideje dicsértek kém krimijeinek hátborzongató realizmusa miatt, felfedi titkát: ő maga is az angol Secret Intelligence Service, az MI6 ügynöke volt. A 76 éves szerző hívei már korábban is gyanították, hogy köze lehet az MI6-hoz, ezt most formálisan is beismeri a szeptemberben megjelenő önéletrajzi könyvében.

Mint a BBC és a Reuters tudósítója hosszabb időt töltött az NDK-ban és Afrikában, ahol szoros kapcsolatot épített ki különböző kulcsfigurákkal. Korábban elismerte, hogy gyakran reális életének tapasztalatai alapján rajzolta meg könyveiben az összeesküvéseket és az akciókat; a De Gaulle elleni merénylet kísérlete adta az ötletet a „Sakál napja” megírására. Azt is elismerte, hogy voltak barátai a katonai hírszerzésnél. Egy újságcikkben utalt arra. hogy „együtt ebédelt egy magas rangú Intelligence Service-tisztviselővel”, bár arról nem adott magyarázatot, hogyan ismerkedtek meg, és soha sem árulta el, hogy beszervezték.

Új könyvének címe, „The Outsider: Életem az összeesküvésben” felfedi a korábbi fedő tevékenységét, ami a média világában nyílt titok volt. A kémek nagy szerepet játszottak Forsyth-nak a 70-es évek közepén irt regényeiben, a Negyedik jegyzőkönyvben, vagy az Ördög alternatívájában és azt sugallják, hogy már akkor lehettek tapasztalatai a kémkedés világában.

Mint a brit Királyi Légierő (RAF) vadászpilótája, aki tökéletesen beszélt németül és franciául, s akit a munkáltatója a Vasfüggöny, illetve az afrikai ellenséges vonalak mögé küldött, Forsyth természetes választás volt az MI6 számára. Úgy élt, mint James Bond, anélkül, hogy a külföldön működő brit kémek segítették volna.

Erre példa volt egy hamburgi eset. Első két regényének sikere után (A sakál napja és az ODESSA-akta) Forsyth a következő könyvén, a Háború kutyáin dolgozott, amelyben egy milliomos bányatulajdonos zsoldosokat bérel fel egy afrikai köztársaság vezetőjének megbuktatására. Az írónak biafrai tartózkodása során volt alkalma kapcsolatot teremteni zsoldosokkal, szüksége volt arra, hogy megtudja, a regényében szereplő szerencselovagok hogyan juthatnak a feketepiacon katonai nehéz fegyverekhez. Kapcsolatai azt mondták neki, hogy az illegális fegyverkereskedelem központja Hamburgban van. Forsyth, hamis személyazonossággal egy dél-afrikai gazdag mecénásnak adta ki magát fegyvervásárlási küldetéssel, és lényegében eljátszotta a könyvében megírt összeesküvést.

„Sikerült behatolni a világukba és meglehetősen büszke voltam magamra” mondta később. „Amit azonban nem tudok, vajon a fegyverkereskedő járt-e könyvesboltban röviddel a találkozásunk után. Ugyanis a kirakatban ott volt a Sakál napja, a hátsó borítón egy nagy fényképem,- azé az emberé, akit dél-afrikai fegyvervásárlónak vélt”.

Forsyth a szállodájában volt, amikor egy „belső barátjától” egy telefont kapott: „Fogd az útleveled és a pénzed és tűnj el”. Kétszer sem kellett neki mondani. „ Ott hagytam a ruháimat, az útlevelemmel és pénzemmel a vasúti pályaudvarra rohantam, ahol egy éppen kiinduló vontra ugrottam fel ejtőernyős ugrással. A kalauz megkérdezett hova megyek? Megkérdeztem őt, a vonat hova megy? Azt válaszolta, hogy Amsterdamba. Akkor én is odamegyek” mondtam.

Soha sem mondta meg, hogy ki volt az a „barát”, aki arra figyelmeztette, hogy a fegyverkereskedő bérencei jönnek, hogy revánsot vegyenek, bár szinte bizonyos, hogy egy MI6-os ügynök volt, aki beférkőzött a fegyverkereskedelem belső köreibe, s így megtudta, hogy Forsyth közvetlen életveszélyben van.

Forsyth a hidegháború csúcsán Kelet-Berlinben volt külföldi tudósító ahol a hírhedt NDK titkosszolgálat a Stasi rendszeresen lehallgatta és követte. .

Egy csehszlovákiai kirándulása során ahol az ottani titkosszolgálat, az StB szintén követte, a 25 éves Forsyth megismerkedett a bárban egy gyönyörű fiatal lánnyal, akit Janának hívtak. Iszogattak, együtt vacsoráztak, majd Forsyth azt javasolta, hogy tegyenek egy éjszakai kirándulást a városhoz közeli tavakhoz, mivel forró augusztusi éjszaka volt. „Így is tettünk. A kocsit leparkoltuk és lesétáltunk a tóhoz, levetkőztünk és fürödtünk egyet. Azután leterítettem egy takarót és szeretkeztünk. Később ott elnyúlva, és a csillagokat nézve azt mormogtam: kíváncsi lennék, hogy mit csinál most az Stb követőm? Mire a lány azt mondta: éppen most szeretkezett vele”.

Egy másik szerelmi kapcsolat arra késztette Forsyth-ot, hogy néhány hónappal később sürgősen térjen vissza Kelet-Németországból.

„ Volt egy csodálatos viszonyom egy lenyűgöző kelet-német lánnyal,” mesélte később. „Azt mondta, hogy a néphadsereg egy tizedesének a felesége, aki egy távoli, a cseh határhoz közeli garnizonban szolgál. Nagyszerű szerető volt, de eléggé titokzatos. Kifogástalanul öltözött és a lakásomban tartott majdnem egész éjszakás szerelmi légyottjaink után, sohasem engedte, hogy hazavigyem, ragaszkodott egy taxihoz a vasútállomásnál. Egy kicsit csodálkoztam az öltözékén, és a taxira költött pénzén. Egy napon kiszúrtam egy sofőrt az állomáson, akit láttam, hogy felcsípi Siggit. Azt mondta, hogy a lányt Pankowba szállította. Ez Kelet-Berlin egyik igen előkelő városrésze volt, Belgravia. Mindez egy tizedes fizetéséből?

Egy Nyugat-Berlini bárban egyszer két CIA-kinézetű fickó meghívott egy pohár italra. Amikor koccintottunk, halkan azt suttogták, hogy jó idegeim vannak, amikor lefekszem a kelet-német védelmi miniszter szeretőjével”

Elképzelhető milyen zavarban volt. Egy héttel később, elnézést kért munkáltatójától, a Reuters–től és egy kézitáskával átsétált a Charlie Checkpoint-nál Nyugat-Berlinbe, és hazarepült Londonba.

Következő posztja Biafra volt, ahonnan tudósított, kiemelve azt a növekvő humanitárius válságot, amelynek során gyermekek százezrei haltak meg az alultápláltság következtében. Mialatt az országban röpködött, megölték a hadsereg vezérkari főnökét, és szállodai szobájában a hadsereg bosszújának lehetett tanúja. A közeli elnöki villánál bomba robbant, és az elnököt is megölték. „Egész éjszaka a hotelszobám ablakából figyeltem a rebellis katonai vezetőket, akik aknavető gránátokkal járkáltak mindenfelé.”

„Az újságírás egy kicsit a kábítószerhez hasonlít. Nem hiszem, hogy az ösztön valaha is meghal. De a feleségem állandóan aggódik, korlátok között tart engem”-árulta el végezetül az író.

Sandy Forsyth most még jobban aggódhat, ha, mint várható, férje felfedi, hogy négy éven keresztül kockáztatta az életét az MI6 számára folytatott kémkedéssel.