A Rolling Stone szereti a toplistákat. Az ellenkultúra legtekintélyesebb magazinja, amely két év múlva ünnepli 50. születésnapját, már számos összeállítást készített a rock-zene nagyjairól, előadókról, lemezekről, az egyes hangszerek mestereiről, és e listákat többnyire egyfajta mérceként fogadta el a világ. Persze nincs olyan tökéletes rangsor, amely mindenkinek tetszene. Most minden idők 100 legnagyobb hatású dalszerzőjét szedték sorrendbe. Alighanem ezzel minden eddiginél nagyobb vitákat fognak kiváltani.

Az első helyen Bob Dylan áll, és aligha csak azért, mert ő írta a Like A Rolling Stone-t. Az ő dalainak kisugárzása felmérhetetlen, a blues, a folk, a rock és a többrétegű költészet elegye sok-sok pályatársának adott ösztönzést és lendületet. Nem véletlen, hogy már közel 20 éve próbálják őt irodalmi Nobel-díjra jelölni – ha egyszer megkapná, az jelentené a rock-költészet igazi elismerését!

A 2. helyet Paul McCartney szerezte meg, a 2.-at pedig John Lennon. Erről már biztosan sokan fognak vitatkozni, lehet, hogy jobb lett volna, ha szerzőpárosuk kapja meg az elismerést, hiszen önálló munkásságuk egyaránt egyenetlen volt, azt pedig soha senki nem fogja kideríteni, hogy az egyes Beatles-daloknál, amelyek már nem voltak igazi közös szerzemények, mennyi volt Paul és mennyi John hozzájárulása. De ha mindenáron szembe akarjuk őket állítani valamiben: Macca a melódiákban, Lennon pedig a szövegekben hozott forradalmi változást.

4. lett minden rockerek tanítómestere, Chuck Berry, aki nemcsak rock and roll zenei alapjait, hanem a rock and roll életérzést is beleoltotta a következő nemzedékbe. Az 5. – ez talán meglepetés – Smokey Robinson, a Miracles együttes énekese a Detroit Sound egyik legeredetibb és legtermékenyebb szerzője, aki saját zenekara mellett Marvin Gaye-nek, a Temptations-nek, Mary Wells-nek és másoknak is írt slágereket.

A 6. helyen egy kikezdhetetlen duó: Mick Jagger és Keith Richards, a Rolling Stones örök szerzői, akik 40 éven át ontották az örökzöldeket a Satisfactiontól az A Bigger Bangig. Erejük talán éppen abban van, hogy annyira különböző egyéniségek az élet minden terén, csak a rock and roll-ban egyek…Utánuk mindjárt egy házaspár következik: Carole King és Gerry Goffin, akik iskolatársakból váltak a pop legendás szerzőpárosává.

A 8. helyezettet aligha kell magyarázni: Paul Simonnak hívják. Miként a 9. helyezett Joni Mitchellt sem, aki nemcsak önálló hangú költészetet teremtett, hanem kezdettől fogva kereste és meg is találta a kiutat a gitáros „folk-madonna” kliséjéből, legjobb lemezein eljutva egészen a jazzig, a jazz-rockig. 10.-nek Stevie Wonder futott be, lehet, hogy lesznek, akik szerint inkább ő érdemelte volna ki Smokey Robinson helyét, hiszen az ő muzsikájából táplálkoztak olyan későbbi nagy ászok, mint Michael Jackson vagy Prince, de hatással volt fehér rhythm-and-blues muzsikusokra is, Edgar Wintertől Jeff Beckig.

A 11. helyezett ismét egy mérföldkő, zenében és gondolatiságban egyaránt: Bob Marley. Nem irigyeljük Brian Wilson 12. helyét sem, hiszen a Beach Boys aranykorának szerzőjeként olyan harmóniákat teremtett, amelyeknek máig a csodájára járunk. Egy country-nagyságé a 13. hely, a tragikus sorsú Hank Williamsé, míg Bruce Springsteent a 14.-nek rangsorolták. Vélhetően nem utolsósorban rendkívül szuggesztív előadói képességei miatt. Ismét Motown-csapat következik, a Brian Holland – Lamont Dozier - Eddie Holland trió, velük kapcsolatban elég két óriási nótát említeni a több tucatnyi közül: You Keep Me Hangin’ On, és I’ll Be There…Elfogultságot jelentek be: Leonard Cohent egy kissé alábecsülték a 16. hellyel. Talán egy kicsit előbbre helyeztem volna el Neil Youngot is a 17.-nél, mert nagyon igaz, amit egyik zenésze mondott róla: „Neil nem kerüli meg a sarkokat, hanem levágja őket”. És ezeket a sokkhatásokat lassan ötven éve csinálja…

18.lett Prince, 19. az Ellie Greenwich – Jeff Barry páros, akiknek legismertebb dala a River Deep, Mountain High, nem is értem, hogy ők és Prince miképp előzhetik meg az egyik legnagyobb rock and roll szerzőpárost, Jerry Liebert és Mike Stollert, akik iskolát teremtettek a Jailhouse Rock-tól a Kansas City-ig.

A továbbiakból csak néhány igazán nagy nevet emelnék ki: 21. helyre tartották érdemesnek Lou Reedet, aki maga New York dalban elbeszélt enciklopédiája. 22. Van Morrison, 23. Robert Johnson (ismét egy kötelező tanítómester!), 26. James Brown, a soul királya, 27. Ray Davies, a Kinks agya, 29. Pete Townshend (Mint tudjuk, az első rock-opera-kísérletek éppen a Kinks-től és a The Who-tól származnak), 34. Michael Jackson. A 35. helyen ismét egy duó, Bono és The Edge a U2-ból. Ők megelőzhették Jerry Garcíát és Robert Huntert, a Grateful Dead alkotópárosát (36.) és David Bowie-t (39.)

A 40. sokunk régi kedvence, John C. Fogerty, a Creedence Clearwater Revivalből, csak 43. Johnny Cash, a country „fekete embere”, 48. az Elton John – Bernie Taupin páros.

Willie Dixon, a blues halhatatlan óriása csak az 51. helyen szomorkodik. Kurt Cobain az 54. helyre került be, pontosan Tom Waits előtt! Madonna orrhosszal előzte meg Joe Strummert a Clashből, míg George Harrison messze lemaradva egykori társaitól a 65. helyen kullog. Patti Smitht a 74. helyre érdemesítették, míg Björk a 81. Kollektív helyet kapott az R.E.M., (85.), a Bee Gees (95.), és 100.-nak futott be Björn Ulveaus és Benny Anderson.

Hiányérzet? Mit tagadjuk, van. Eléggé furcsa, hogy nem került be például Peter Gabriel, kimaradtak egy az egyben a hard-rock/heavy metal nagy komponistái, Jimmy Page, Ritchie Blackmore, Tony Iommi, akik egy műfaj gránitkemény építményét hozták létre. De vajon milyen kritérium alapján mellőzték Jim Morrison, Roger Waters, Ian Anderson, Mark Knopfler, Rodger Hodgson, Suzanne Vega dalszerzői munkásságát? Hová tűnt Stevie Winwood és Sting?  Mit véthetett Otis Redding, Jack Bruce, Peter Cetera, Robert Wyatt, Roy Harper? Hogy a szerzőként is kimagasló Jimi Hendrixet ne is említsük…