Írolvasgondol

Ma 45 éve annak, hogy kihunyt a modern Zene egyik legfényesebb csillaga. Jimi Hendrixnek nem adatott meg, hogy megérje 28. születésnapját, zenéje, szelleme, a végtelenre nyitott kísérletező kedve, a gitárjátékban és a hangzásban nyújtott újításai máig útmutatók, és sokszor túlszárnyalhatatlanok.

Rövid életében hihetetlenül tömör életművet hagyott maga után. Ha csupán három „eredeti” stúdióalbumát (Are You Experienced?, Axis:Bold As Love, Electric Ladyland) és a teljesen új anyaggal megjelenő koncertalbumát, a Band of Gypsys-t tekintjük, mindegyik újabb és újabb oldalról közelítette meg ezt a rockot, blues-t, jazzt, pszichedelikus hangzásokat és spirituális hangulatokat egyesítő Zenét. Úgy vegyültek össze ezek az elemek játékában, mint az univerzum legtökéletesebb kohójában, és olyan dallamokat, futamokat szólaltatott meg, amelyek nem is érkezhettek máshonnan, csak odaföntről, neki, mint Kiválasztottnak. És csak sejthetjük, hogy merre vitték volna tovább útjai a halála után 25 évvel végre az ő elképzelései szerint összerakott The First Rays of The New Rising Sunból. (Ennek részei a 70-es évek elején a The Cry of Love, a Rainbow Bridge, valamint a War Heroes című lemezeken jelentek meg…). És még ezeknél is töredékesebbek azok a publikációra nem is tervezett felvételek, amelyeken egészen végletes irányba ment el, pl. a Mike Ephronnal való duókban, vagy az olyan „jammelésekben”, amelyek az elmúlt években tűntek fel a YouTube-on.

És persze felbecsülhetetlen kincsek a nagy Jimi-koncertek, amelyek immár a család által kezelt Hendrix-örökség kezében vannak. Ma már teljes egészében meghallgathatjuk Woodstockot, és három LP-n jelent meg bő tíz éve a Band of Gypsys koncertjeinek legjava. Az idén az 1970. július 3 és 5 között Atlantában közel félmillió hallgató előtt rendezett popfesztivál anyaga került teljes egészében a közönség elé Freedom címmel egy dupla CD-vel, LP-vel és egy DVD-vel, ezen kívül ősszel kerül a boltokba DVD-n és Blu-Ray-en Steve Rash Electric Church című dokumentumfilmje.

Jimi július 4-re virradóra, nem sokkal éjfél után érkezett meg helikopteren a helyszínre, ahol olyan nagyágyúk léptek fel, mint B.B.King, az Allmann Brothers Band, a Procol Harum, Johnny Winter, a Mountain, a Ten Years After, a Grand Funk Railroad (az ő koncertjük már abban az évben megjelent a legendás Live Albumon). Jimi ez alkalomból is eljátszotta természetesen az amerikai himnuszt, a Star Spangled Bannert és ebben az óriási tömegben még gyújtóbb hatása lett, mint egy évvel korábban, az utolsó woodstock-i hajnalon. Nem lehetett kikerülni a vietnami háború okozta trauma hangulatát, a koncert egy korábbi felvételén például a Machine Gun közben háborús felvételeket montíroztak Jimi zenéjéhez, de elhangzottak olyan új dalok is, mint a Freedom, a Straight Ahead, vagy a Room Full of Mirrors, a kötelező Fire, Hey Joe és a Voodoo Chile (Slight Return) mellett.

Ekkor már alig két és fél hónapja volt hátra, de semmi nem utalt a tragikus végre. Hendrix tele volt tervekkel, ez a hátrahagyott anyagokból is kiderül. Nem is szólva a rendkívüli ajánlatokról. Egyenesen Miles Davis akart vele lemezt készíteni, amelynek dobosa Tony Williams, basszusgitárosa pedig egyenesen Paul McCartney lett volna. Állítólag a terv azon bukott meg, hogy Maccát nem lehetett kirobbantani skóciai birtokáról…de ugyancsak lemezt akart készíteni vele bib banddel Gil Evans, aki korábban szintén sokat dolgozott együtt Davis-szel. És ismerjük Jimi és a 70-es évek gitárzsenije, John McLaughlin duett-próbálkozásait.

A hirtelen kettévágott élet, az elnémított hangok ellenére Hendrix életműve lassan teljessé és letisztulttá válik. Hallgatásához, befogadásához azonban ugyanolyan nyitottnak, ugyanolyan mély érzésűnek és gondolkodásúnak kell lennünk, mint amilyen Jimi volt. Egy hagyaték, amelyet tovább kell adnunk a következő nemzedékeknek.