Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Szexisták a nők a saját nemükkel szemben?

anger.jpg

Fütyülés, illetlen mozdulatok .... egyre több nő panaszkodik arról,hogy vegzálások érik az utcán a férfiak részéről. Azt gondolhatnánk viszont, hogy a nők nagyobb kedvességgel bánnak saját nemükkel. Ám egy kisérlet, amelyet az ontarioi McMaster egyetem végzett, ezt nem igazolja.

A kutatók 86 heteroszexuális egyetemi hallgatónőt hívtak meg, és anélkül, hogy elárulták volna a kísérletük lényegét, két csoportba osztva párosan helyezték őket el egy-egy szobában. A párok között voltak barátnők és idegenek is. Miközben az egyik csoportban lányok arra várakoztak, hogy valaki foglalkozzon velük, a szobájukba belépett egy harmadik, konzervatív eleganciával felöltözött szőke nő. A másik csoport tagjait viszont egy szexis, rövid blúzba, miniszoknyába, csizmába öltözött nő kereste fel.

A kísérlet lényege abban állt, hogy miként reagálnak a várakozók a harmadik nőre. Az eredmény: nemtetszésük jeléül égnek emelték a tekintetüket, végigmérték a feje búbjától a lábáig,volt, aki megvetően jegyezte meg: „Ki a fene ez?” Mindenestre, a szexisnek öltözött szőke nőt kétszer olyan agresszíven és negatívan ítélték meg, mint a konzervatív öltözetűt és a kritikákat élesebben fogalmazták meg a barátnőpárok.

A kísérletet nem lehet perdöntőnek tekinteni - mondják a szakemberek - egyrészt azért, mert kevesen vettek részt benne, másrészt azért, mert a kísérleti alanyok csak egyetemistákból álltak. De más kísérletek, nevezetesen David Bussé, a texasi egyetem professzoráé, ugyanebbe az irányba mutatnak. Az 1990-es években kimutatta, hogy a nők alapvetően kétféle módon inzultálják riválisaikat. Az egyik az úgynevezett „slut shaming”, amely azzal operál, hogy elterjeszti az illetőről, hogy könnyű nő, sok partnere van és rövid ideig tartó kapcsolatokat keres. A másik a küllemét, a súlyát, a ruháit, a rövid szoknyáit, a mély dekoltázsát bírálja.

Miért ilyen kegyetlenek a nők? Buss a “The Evolution of Desire: Strategies of Mating“ című könyvében azzal magyarázza, hogy vannak olyan nők, akik szerint hosszú távú kapcsolat kiépítésére irányuló vágyaikat keresztezik azok a nők, akik külsejükkel, viselkedésükkel hatnak a férfiakra. Ezt olyan veszélynek érzik, amely saját reputációjukat fenyegeti.

Augustin Fuentes, a Notre Dame egyetem antropológiai tanszékének vezetője szerint a fiúk és a lányok 7 éves korukig egyformán agresszívak és ezt direkt módon fejezik ki verekedéssel, hajhúzással. De ahogy az idő múlik, egyre nagyobb lesz a társadalom nyomása, amely egyre kevésbé fogadja el, hogy egy lány verekedjen. Így más módszereket kell kifejlesztenie agresszivitása levezetésére. És milyenek a férfiak egymás iránt? Ők sem jobbak, csak a riválisban más céloznak meg: a pénzét és a társadalmi státuszát. Mert tudatosan vagy nem, azokat az értékeket tekintik a maguk számára veszélyesnek, amiket a nők látnak bennük.

Összegezve, mindkét nem azokat az értékeket támadja a másik vele azonos nemben, amelyet, a másik nem elismer, a pénzforrásokat a férfiaknál, a szexuális hűséget, a fizikai vonzerőt a nőknél. És ezekre mi, földi halandók is könnyen tudunk példákat mondani saját tapasztalatainkból…

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Reactor 2022.04.24. 23:47:41

Az egyenjogúságot úgy értelmezik a nők, hogy nekik mindent szabadjon, a férfiak meg kussoljanak, mert kőművesfüttyögő szexmániás megcsalós szemétállatok, és különben is, 2000 évig elnyomtak minket, most majd jóóóóóóól megkapják a magukét, muhahahaha. A saját nemükkel szemben pedig a rivalizálás miatt ellenszenveznek leginkább. Volt egy jó cikk erről korábban, a "Cicaharc: miért küzdenek a nők egymással" cím alatt, érdemes elolvasni. Van benne némi félremagyarázás, de azért így is elég jól érthető a lényeg.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) földrajz (7) Földrajz (4) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) gondolkodom (48) Gondolkodom (7) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása