Martin Scorsese és Mick Jagger Vinyl címmel készítettek sorozatot az HBO számára a 70-es évek zenei életéről, amelyben keveredik a valóság és a fikció. Talán a sors akarta így, hiszen david Bowie halálával ismét ráirányult a figyelem a különleges élményekkel teli évtizedre.
Jagger és a zenei filmek iránt már Woodstock óta elkötelezett Martin Scorsese a La Repubblicának adott interjút.
-Hogyan született a Vinyl?
S:Miután megrendeztem a Casinót 1995-ben, Londonban jártam és Mick találkozni akart velem. „Marty, nem lenne csodálatos, ha csinálnánk valamit a zenei világról?” – kérdezte. Nekem ez ragyogó ötletnek tűnt.
J: Kezdetben egy epikus filmre gondoltunk. Húsz év után a tervből sorozat lett, amelyet a 70-es években általunk ismert színes egyéniségek ihlettek.
-Húsz évig beszéltek erről a tervről?
S: Pontosan. Mick és én húsz évig beszéltünk és dolgoztunk rajta.
J: Mint producer és író nem tudtam volna mást szülni, mint történeteket a zene világáról és az LP-kről. Azt hiszem, eleget tudok róla és az információk első kézben származnak. Ha Önök azt gondolják, hogy excentrikus vagyok, akkor semmit sem láttak azoknak az éveknek a lemeziparáról.
-A Vinyl foglalkozik a zenészek kizsákmányolásával és a szerzői jogokkal is.
S:Nincs biznisz kizsákmányolás nélkül. A művészek mindig áldozatok, ez tény. Ezzel együtt érdekesebb volt rekreálni azt a természetes vagy nagy energiával teli atmoszférát, mint a kizsákmányolásról beszélni. A sorozat középpontjában ez az energia áll, amelyet táplált a zene, a lelkesedés, hogy sok ezer üvöltő rajongó lemezipari szakemberekkel és menedzserekkel, akik normálisnak tűnnek, de valójában sokkal jobban kikészültek, mind a zenészek. Kérdezze meg Mick-től, amikor kénytelen volt tárgyalni a producerekkel, alig várta, hogy elmeneküljön tőlük, annyira elmebetegek voltak.
J: Rosszabbakat láttam, mint a Wall Street farkasa. Micsoda népség! Mi legalább mindent beleadtunk. Emlékszem, hogy előttünk a zenészek szinte semmit sem kaptak a felvételekért, és ez nem változott a 60-as évek végéig. Aztán mivel az albumok eladása beindult, a lemezmogulok nem folytathatták ezt a gyakorlatot. A Vinyl elmeséli ezt a vízválasztó pillanatot, amikor a hatalom átkerült a művészek kezébe.
-A sorozat szereplői kitaláltak, Önök mégis realista történetről beszélnek.
S:Richie Finestra és az American Century Records nyilvánvalóan nem létezett, de vannak valódi nevek, mint a Led Zeppelin vagy Andy Warhol és Factory-ja. Hogyan lehet elegyíteni a fiktív és a valóságos neveket? Vékony a választóvonal, van valami Mickből a…nem mondom ki, maradjon meglepetés. David Bowie a 6. részben jelenik meg.
-Milyen emlékeik vannak róla?
S:Bowie a 70-es évek zenéje és imázsa volt. Transzformizmusa, androgín megjelenése, minden művészeti és ikonográfiai szabály áthágása. Sokszor láttam koncerten és a 80-as években hívtam egy projektre, ami soha nem valósult meg. De eljátszotta Poncius Pilátust a Krisztus utolsó megkísértésében Marokkóban és szó volt arról, hogy csinálunk együtt egy filmet George Gershwinről. Ő játszotta volna Fred Astaire-t. Maga Astaire mondta, hogy David Bowie lett volt az egyetlen, aki eljátszhatta volna őt.
J: David nagyon jó barát volt, halála nagyon elszomorított, azt gondolom, hogy pozitív mód arra, hogy emlékezzünk és megtiszteljük őt, és munkáját. Daviddel sokat voltunk együtt, szórakoztunk, beszélgettünk zenéről, filmről, művészetről, de főleg magunkról, a divatról. Nem hiszi el, de sokat beszélgettünk ruhákról, divattervezőkről. És mennyi ünnepet éltünk át együtt New York-ban a 70-es években, a Studio 54-ben, a Broadway-n…
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
