Tíz egynéhány éves lehettem, amikor találkoztam vele. Magyar színészek vendégszerepeltek Rómában, és ellátogattak a Magyar Akadémiára is, ahol akkoriban laktunk. Azt már tudtam, hogy ki az a „Psota”, de el sem tudtam képzelni életben, akkor pedig néhány percre ott állt közvetlen közelemben egy „vörös démon”.
Ennyire közel soha többé nem kerültem hozzá, csak majdnem. Valamikor a 70-es évek vége felé a Várszínházban volt egy előadás, ahol Posta Irén végigrohant a sorok között és üres papírlapokat osztogatott, amelyeken a darab szerint egy „himnusz” szövege szerepelt, ezt kellett volna a nézőknek az ő parancsára megtanulni. Igen, parancsára. Az előadás úgy kezdődött, hogy bejött a színpadra, amelyen egy katedra volt felállítva, kedvesen mosolygott, és kért minket nézőket, hogy álljunk fel. Először senki sem állt fel, sőt, a kérés második elhangzása után sem, pedig akkor már némi düh is csillogott szemében. Harmadszorra aztán ráüvöltött a publikumra – mindenki azonnal felállt…
A darab a brazil Roberto Athayde Margarida asszony című monodrámája volt, amelyben Psota egy hatalommániás, szexuálisan frusztrált biológiatanárnőt játszik (az alcím egyébként „élettan két órában” volt), aki többször elmondja, hogy a fajfenntartást nem fogja tanítani, mert még nem nekünk való, közben majd megőrül, mert nem taníthatja. Minden nála a tekintély-tisztelet, gyakran emleget egy marsallt, mint egyfajta atyaúristent, közben ő is terrorizálja osztályát „gyorsolvasási mozgalmával” és egész lényével. Az előadás után szinte menekültünk ki a friss levegőre. Kevés olyan színházi este volt, amely évtizedek múlva is borzogással tölt el.
Aztán volt egy másik nagyon homályos emlékem Psotáról: a tévében adták Brecht Kaukázusi krétakör című darabját – akkoriban még voltak színházi közvetítések a tévében! – és bár a darabból nem sokat fogtam fel, talán épp csak iskolába kezdtem járni – máig hallom, ahogy énekli, karján a csecsemővel: „Tigris volt az apád, kígyó volt az anyád…”
Persze rengetegféle Psota Irén létezett, a drámai hősnő, a komika, groteszk darabok és filmek főszereplője – most biztosan legtöbben a Ház a sziklák alatt Púpos Terkáját vagy az Egy erkölcsös éjszaka Mutterét emlegetik, de nekem talán legjobban a Szabadíts meg a gonosztól Mamája maradt meg, akinek a leggyilkosabb időben is az a legfontosabb, hogy megtaláljanak egy nyomorult kabátot,,,De miénk marad utánozhatatlan gyomorhangjával a kőkorszaki Vilma, és az az imádnivaló, öniróniával teli pózőr, akit „alakított” különböző beszélgetőműsorokban. Psota Irén, akiben több dög volt, mint tíz világszépében, és aki egyszerre tudott fenségesen királynői és végtelenül közönséges lenni…
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
