Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Fémes tintával írt papíruszok

herc.jpg

A fémes tintát használták már a hercolaneumi papírusztekercsek megírásához is, ami 4 évszázaddal visszaviszi használatának eddig ismert idejét – írja a La Repubblica.

Az olasz kutatók a grenoble-i ESRF (European Syncroton Radiation Facility) segítségével jutottak erre a felfedezésre.

A hercolaneumi papíruszok megmenekültek a Vezúv 79-es kitörésekor, nagyon nagy örökségről van szó, gyakorlatilag ez az ókor egyetlen teljes könyvtára, amely görögül írt filozófiai értekezéseket tartalmaz. A tekercsek nagyon törékenyek, az elolvasásukra irányuló korábbi kísérletek komoly károkat okoztak bennük.

Most azzal, hogy fémes tintával íródtak, könnyebb leolvasni őket x sugarakkal, mivel kiterítésük nem szükséges.

„Korábban úgy tudtuk, hogy kr. u. 4.-5. század előtt nem volt fém a görög-római papíruszok  tintájában. Az első ilyen keverekű  tintát egy 420-ból származó tekercsen találtak.  Később a késő antik- és a középkor nagyrészében ez normává vált” – magyarázták a nápolyi Nemzeti Kutatási Tanács Mikroelektonikai Intézetének szakemberei.

A kutatóknak sikerült megállapítani a tinta pontos összetételét is: fekete festékből, gumiarábikumból és ólomból áll. Az ólom olyan koncentrációban van benne, hogy teljességgel kizárja, hogy vízvezeték csövekből, vagy a bronz írótollal került volna bele.

2015-ben ugyanez a kutató csoport már kimutatta, hogy  kiterítés nélkül is lehet olvasni e papíruszokat a fáziskontrasztos röntgen tomográfia segítségével. Ez a technika lehetővé teszi azoknak az anyagoknak a megkülönböztetését, amelyek korlátozott kontrasztban vannak egymással. Ilyen az elszenesedett papírusz és a fekete tinta.

A csapat következő lépése pénzforrások keresése a papíruszok tanulmányozásához, illetve újabb leletek felkutatására.

A felhasznált technika különböző módszereket kombinál. „Az ESRF szinkroton nyaláb erősségének hála, az elemzés nagyon gyors volt, pixelenként a másodperc egytizedét vette igénybe. Így nagyon gyorsan kaptunk sok adatot” – mondták a kutatók.

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) Egészség (16) egészség (92) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) életmód (154) Életmód (19) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) film (36) Film (8) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) holokauszt (17) Holokauszt (5) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) Rock (38) rock (68) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) Zene (146) zene (31) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása