Írolvasgondol

A Nagy Magellán csillagrendszerben vannak és a világegyetem eddig megfigyelt csillagai között a legnagyobbak. Kilenc csillag, amelyeknek tömege egyenként százszor nagyon a Napénál. A Hubble találta meg őket miközben a mi Tejútunkat kísérő Magellán-csillagrendszer egyik zónáját, a Tarantolát figyelte.

A csillagrendszer belsejében az űrteleszkóp egy halmaz R136-nak nevezett fiatal csillagot talált. Itt, 177 ezer fényévnyire tőlünk vannak a világegyetem eddig ismert legnehezebb csillagai,amelyek fényességükkel is rekordot döntenek. A kilenc csillag fénye együtt 30 milliószor erősebb, mint a Napé. Közöttük is a legnagyobb az R136a1, amelynek tömege több mint 250-szer nagyobb a Napénál.

Hogy lehet, hogy ezeket eddig nem találták meg? Mert a fényük nagy része ibolyántúli, amely kevésbé hatol be a földi atmoszférába és nehezen érzékelik a Földön elhelyezett teleszkópok. Viszont az űrben, ahol nincs olyan anyag, amely csökkenteni az ultraviola sugarakat, a Hubble tökéletesen láthatott az űrteleszkóp Wide Field Camera 3-hoz rögzített Space Telescope  Imaging Spectograph segítségével.

Hogyan alakultak ki ezek a csillagkolosszusok? Tekintettel hatalmas tömegükre a kutatók kezdetben arra gondoltak, hogy egymáshoz nagyon közeli kettős pályán mozgó kisebb csillagok összekapcsolódásából. De régebbi megfigyelésekből tudott, hogy az ilyen jelenségek annyira ritkák, hogy minden ilyen csillag nem jöhetett létre ily módon, ezért azt feltételezik, hogy a csillagok szokványos kialakulásának folyamatában keletkeztek. Az R136-osok további figyelés talán ezekre is pontosabb választ ad.

Sajnos az égnek ezek a titánjai rövid életűek. A csillagászok megfigyelték, hogy havonta annyit veszítenek a tömegükből, mint amnnyi a Föld tömege és egyre kisebb csillagokká válnak. Kettős rendszerek esetében létezésük végén létrehozhatnak olyan fekete lyuk-párokat, amelyek egymás körül forognak és gravitációs hullámokat hoznak létre. A csillagászok figyelik, hogy ilyen jelenség nem észlelhető-e máris az R136 halmazon belül.