Egy működő házasság arról ismerszik meg, hogy a pár meg tudja oldani a kapcsolatukban felmerült nehézségeket. Ezek időnként válsággá fajulhatnak, és ilyenkor szükség lehet egy kis szünetre.

Jean-Paul Miolet francia pszichiáter véleményét a Le Figaróban megszólaló párok is alátámasztják. Az általa használt kifejezés, a „pauza”, konkrétan azt jelenti, hogy a párok egy időre külön költöznek, hogy átgondolhassák helyzetüket, hogy mit jelentenek egymás számára, hogy csak múló bajokról van-e szó, vagy a teljes elhidegülésről, a végleges működésképtelenségről.

A pszichiáter ugyanakkor figyelmeztet arra, hogy az ideiglenes különélésnek meg kell szabni a kereteit: meg kell határozni annak időtartamát, a módot, ahogyan a házastársak tartják egymással a kapcsolatot, és ami a legfontosabb, hogy mindketten akarják. Ha csak az egyiknek a döntése, akkor valószínűbb, hogy előbb-utóbb válás lesz a vége. Ugyancsak nem javasolt az a megoldás sem, hogy a különköltözést többször is kipróbálják, mert a rendszeressé váló „kint is vagyok, bent is vagyok” helyzet az egymás iránti bizalom elvesztésével jár, mindkét félnek úgy tűnhet, hogy a másik nem is akarja igazán megoldani a problémát, csak azt hiszi, hogy az a „menekülés” ideje alatt önmagától megoldódik. És ennek szintén végleges szakítás a vége.

Ami a gyerekeket illeti, Miolet szerint mindenképpen az őszinte beszéd a követendő: meg kell nekik mondani, hogy apa és anya így keresnek módot problémáik megoldására, és szeretetük irántuk változatlan.

Természetesen ez sem csodaszer, mert ha már idáig fajulnak a dolgok egy kapcsolatban, akkor a bajok feltehetően nem a „mosolyszünet” előtti napokban kezdődtek.. A legfontosabb, hogy egy pár elejétől fogva kerüljön minden szőnyeg alá söprést, és akkor talán már csírájukban el tudják fojtani a problémákat.