Lumiére-díjjal tüntették ki az idei lyoni filmfesztiválon Catherine Deneuve-öt. A legendás színésznő több mint 50 éve csúcson van, a túlzó, istenítő jelzőket azonban mindig is igyekezett elkerülni. A Figaro Madame készített vele interjút.
-Néha külföldön mondják rám, hogy én vagyok a francia film nagyasszonya. Utálom ezt a kifejezést. Ez egy elavult, múltbeli szólam, és a koromra is utal. Nem teszek úgy, mintha bakfis lennék, de ez akkor sem illik rám – mondja Deneuve.
-Ön el tudott kerülni mindenféle szentté avatást is.
-Nem kellett ezért harcolnom, ilyen a természetem.
-Valami természetes tekintély is árad Önből.
-Valami bennem azt akarja, hogy kerüljem a bizalmaskodást. Szeretem a meghitt kapcsolatokat, elég barátkozó vagyok, de nem szeretem, ha bizonyos hangon beszélnek velem, vagy intim kérdéseket tesznek fel. Ez egy biztonsági intézkedés, amelyet kezdettől fogva bevezettem. Nagyon fiatalon ki voltam ennek téve, mert kapcsolatom volt egy ismert emberrel, Roger Vadimmal, és minden, amit írtak, mondtak, nagyon messze állt tőlem. Hazug, időnként sokkoló volt. Őrült cikkek, fotók, legendák arról, ami számomra titkos, intim volt. Ez úgy fejbe vágott, hogy azonnal helyre raktam magamat és azóta sem változtam. Vannak dolgok, amelyekben hajthatatlan vagyok. Ez lett a második természetem,
-Ön hivatalosan 1957-ben debütált a Kollégistákkal.
-Az statisztaszerep volt. Akkor még középiskolába jártam. Úgy emlékszem, hogy csütörtökönként forgattunk. A rendező felfigyelt rám, de semmi sem tetszett annyira, hogy eszembe jutott volna a filmezés. És nem is lett számomra evidencia egészen addig, amíg nem találkoztam Jacques Démy-vel.
-Már komoly szerepet kapott 1963-ban A Bűn és erényben.
-Nem, Annie Girardot volt a főszereplő. Nem hiszem, hogy az a film túl meggyőző lett volna. Az első valóban nagy szerepet a Cherbourg-i esernyőkben kaptam.
-Démy volt az Ön Pygmalionja?
-Nem, de nagyon fiatalon voltak fontos találkozásaim: Démy, majd később Roman Polanski. Démy szerettette meg velem a filmet. Láttam, mit jelent, ha valakit támogatnak. Lelkes voltam. A mai napig imádom az Esernyőket. Polanski pedig zseni.
-Lehet Önt impresszionálni?
-Félénk vagyok, de nem impresszionálható. Apámnak olyan iróniaérzéke volt, hogy testvéreimmel együtt felvérteződtünk vele.
-Milyen gyerekkora volt?
-Nem úgy éltünk, mint színészgyerekek (édesapja, Maurice Dorléac, és édesanyja, Renée Simonet egyaránt színészek voltak). Normális gyerekkorunk volt, iskolába jártunk. Szüleim nagy fantáziával rendelkeztek, könnyen kommunikáltunk. Anyám, aki most volt 105 éves, néha énekelt. Apám nagyon szigorúan vette a helyesírást, a szókincset. Hosszú autóutazásokat tettünk, kordában kellett tartani a négy lányt. Szavaltunk, énekeltünk. Mivel sokan voltunk, elég izgágák voltunk.
-Ketten színészek lettek. Nővére, Françoise Dorléac 25 éves korában meghalt egy autóbalesetben. Ma már könnyebb felidézni az emlékét?
-Kevésbé nehéz, amióta adtam egy hosszú interjút egy dokumentumfilm számára 1996-ban. Addig elutasítottam a visszaemlékezést, de nem bántam meg. Ettől azonban nem támasztottuk fel. Még sok csodálója van, ami meghat, nagyon jelen van és nagyon aktuális. Annyira modern volt megjelenésével, farmerével, nyitott fehér ingével. Eltűnése életem nagy drámája, a legfájdalmasabb, amit átéltem.
-Gondol arra, hogy mi lehetett volna belőle?
-Csak 18 hónap különbség volt közöttünk, közelálltunk egymáshoz. Igen, gondolok arra, hogy milyen színésznő lenne, milyen lenne ma külsőleg, ha a mozit vagy a színházat választotta volna, változatlan volna-e a kapcsolatunk?
-Térjünk vissza a karrierjéhez: Amerika is hamar hívta.
-Két érdekes filmet forgattam: az Április bolondját Jack Lemmonnal és a Veszélyes várost Burt Reynolds-szal. De utána nem következtek más filmek. Nem volt más vágyam, mint hazatérni Párizsba a családomhoz, a fiamhoz. A Cherbourg-i esernyők után volt egy szerződésem a Fox-szal, de nem jött össze semmi. Volt később egy tervünk Hitchcock-kal is, de sajnos meghalt, mielőtt megvalósult volna.
-Hogyan élte meg kivételes szépségét?
-Soha nem éltem meg így a külsőmet. Azt hiszem, hogy ez a Look címlapjával kezdődött, amelyen azt írták, hogy talán a világ legszebb asszonya vagyok, és ezt átvették mindenhol. De őszintén, ez nem érintett meg annyira, hogy el is higgyem. Tudtam, hogy helyes vagyok, de nem mértem magam Ava Gardnerhez.
-Fegyver-e a szépsége?
-Ez előny lehetett számomra, de valójában sohasem a szépségemért foglalkoztattak, mert ezt elutasítottam. Nagyon hamar egy másik utat választottam. Démy és Polanski megtanítottak arra, hogy másként értékeljem a filmeket. És hamar rájöttem, hogy melyek felelnek meg nekem. Aztán jött Truffaut, Bunuel, Téchiné…
-Bunuel jelentős szerepet játszott pályáján A nap szépével és a Tristanával.
-Nem hozott számomra semmi lényegest. Különös kapcsolata volt a színészekkel. Nem akarta, hogy konfliktusok, problémák forrása legyen. Szerette a jó és könnyen kezelhető színészeket. Azért volt némi problémám A nap szépe forgatása alatt, mert nem akartam teljesíteni olyan kéréseit, amelyeket kezdetben nem jelzett.
-A nap szépe izgató képet alakított ki Önről.
-Ez később alakult ki. Kultikus filmmé vált, de nem azonnal. Igen, könnyű azonosítani színésznőket a szerepükkel. Én soha nem tápláltam ezt. Lehet, hogy éppen ez tartotta fenn a félreértést. A nap szépe a botrányon túl egy imázs, egy jelenség lett. Nagyon különös a filmek élete. A Mississippi szirénjére gondolok, amely kezdetben egyáltalán nem ment, ma pedig mindenki tömjénezi. Az utolsó metróról viszont egyetértés volt. Már a forgatáson tudtam, hogy nagyszerű lesz. Mint az Indokína, amit szintén nagyon szeretek.
-Nem volt üresjárat a karrierjében?
-Nem, csodálkoztam is rajta. Nagyon elkényeztettek. De azért előfordult, hogy fáradtságot éreztem, hogy belefáradtam, sőt kétségeim voltam, mint például a Fegyverválasztás után. Kevésbé érdekes dolgokat ajánlottak, annyira, hogy már arra gondoltam, hogy inkább producer leszek. Aztán jött Az utolsó metró és a lendület visszajött.
-Ön elég intelligens volt ahhoz, hogy szerepeivel előrehozza a korát. Ha nem akarjuk, hogy váratlanul érjen bennünket, meg kell előlegezni az öregséget – mondta.
-Ez nem döntés volt. Nagyon tisztánlátó és filozofikus vagyok. Nem kell erőltetni. Előfordult, hogy visszautasítottam szerepeket, mert nem nekem valók voltak. Nem lett volna okos dolog elfogadni őket. Egy színésznőnek az öregedés állandó harcot jelent.
-Mikor lép át egy színésznő egy határt?
-A problémát a szerelmi történetek okozzák. Egy idő után ezekből már keveset ajánlanak. Hiába mondják, hogy a szerelem egész életben tart. Ez a mozira nem igaz. Kevés az ösztönző ajánlat és vigyáznom kell, hogy ne skatulyázzanak be az imádnivaló, de kissé szétszórt mama vagy nagymama szerepébe.
-Paradox módon Ön férfiasnak mondja magát.
-Ugyanúgy, mint ahogy vannak nőies férfiak. A munkában ez megérződik. Kollegiális kapcsolatom van férfiakkal, a nőkkel megkülönböztetés nélküli. Nem vagyok hódítói kapcsolatban. Ez nem fér össze a természetemmel, azzal együtt, hogy tudom, hogy ezzel is élhetek. Talán azért egy kicsit mégis vonzó vagyok.
-Ön azt is állítja magáról, hogy nem megfontolt.
-Az életben egyáltalán nem vagyok az. Szabadon értelmezem a konvenciókat. De a mozit nagyon komolyan veszem.
-Úgy tűnik, nem tartozik igazán egy filmcsaládhoz sem.
-Egyéni karrierem volt, nem játszottam színházban, nem jártam színiiskolába, nem voltak osztálytársaim, bár vannak színészek, akikkel jól megértem magam. De igaz, nincs bennem családi szellem és néha ezért egyedül érzem magam.
-Most éppen három filmben játszik. A szuperaktivitás jele?
-Aktivitás, nem szuperaktivitás. Sok minden érdekel az életben. Nagyon kíváncsi vagyok, soha nem unatkozom. Ez sokat segített abban, hogy túljussak a melankólián, bár ez azért mindig jelen van, ilyen a természetem. Amikor a gyerekkori képeimet nézem, szomorkásnak látom magam.
-Az ön életéből jó filmet lehetne csinálni?
-Ha van egy jó rendező és egy jó forgatókönyvíró, igen. Az életem nem volt kalandos, de nagyon változatos. Magányosnak és kiegyensúlyozottnak látnak, az vagyok, de van más is. Nagyon kevesen ismernek, szeretem a titokzatosságot.
-Mi úgy érezzük, hogy Ön excentrikusabb lett.
-Jobban, mint régen. Lehet, hogy családi örökség.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Arte Peritus 2016.11.06. 20:13:48
Itt lenne a helye:
filmworlds.blog.hu/2016/10/30/a_filmtortenet_25_legszebb_szinesznoje