Cary Grant (1904-1986) Hollywood fénykorának királya volt. Remekelt vígjátékokban – A pénteki lány, Arzén és levendula, Nősténytigris, Philadelphiai történet – de egyik kedvence volt Alfred Hitchcocknak is, négy filmjében is főszerepet játszott, köztük a Forgószélben és az Észak-északnyugatban. Természetes eleganciájával, vonzó külsejével meghódította a közönséget és a vásznon a legszebb színésznőket. Emlékezetes partnere volt Katherine Hepburn, Ingrid Bergman, Joan Fontaine és Grace Kelly is. A nagyszerű sztár életének azonban voltak árnyékos oldalai is.

Cary Grant igazi neve Alexander Archibald Leach volt, 1904-ben született Bristolban, szerény jövedelmű, konzervatív angol családban. Tizenöt éves korában elszegődött egy vándorszínházhoz és 1920-ban elment velük az Egyesült Államokba. Kezdetben a Broadway-n lépett fel zenés darabokban. 1931-ben ment Hollywoodba, ahol hamar feltűnt a tehetségvadászoknak és szerződést kapott a Paramount-tól. Itt kezdődött pályája, amely elvitte a csúcsig. A legbizarrabb szerepeket is eljátszotta olyan rendezők irányításával, mint George Cukor, Howard Hawks vagy a már említett Hitchcock. Az amerikai filmintézet szerint ő volt a második legjobb filmszínész Humphrey Bogart után. Kétszer jelölték Oscar-díjra, de csak 1970-ben kapott egy életmű-szobrot, valószínűleg azért, mert korábban többször bírálta a nagy stúdiókat, és nyíltan támogatta az olyan politikai okokból kegyvesztett művészeket, mint Charlie Chaplin.

Grant látszólagos derűje mögött nagy bizonytalanság rejtőzött, amely gyerekkorában gyökerezett. Kilenc éves volt, amikor apja közölte vele, hogy anyja „hosszabb időre pihenni ment”. Ő azt hitte, hogy elhagyta őket és ezért sokat szenvedett. Csak 1935-ben tudta meg, hogy valójában egy pszichiátriai intézetbe utalták be az első gyermeke halála miatt elhatalmasodott depressziója miatt. Grant egy magánotthonban helyezte el végül anyját, ahol ő haláláig élt. A színész nem szeretett a nyilvánosság előtt erről beszélni, meg is hamisította ifjúkori körülményeit, azt állítva, hogy „színházi hagyományú, virágzó üzlettel rendelkező családból származott.”

Első amerikai évei alatt nyakkendő-árusításból tartotta fenn magát, sőt, egyes életrajzírói szerint selyemfiú is volt. A bujaságáról híres Mae Westnek volt egy ügynöksége, és Grant szerepelt katalógusában az első helyen, de a színész kliensei között a New York-i felső tízezer számos tagja megtalálható volt, nők és férfiak egyaránt. Ez utóbbiak között volt Orry-Kelly, Hollywood legmenőbb divattervezője, akivel egy időben közös lakásuk is volt. (Az ausztrál Orry-Kelly olyan híres filmek ruháit tervezte, mint a Casablanca és a Van, aki forrón szereti).

Bár ötször nősült, a filmvárosban nyilt titok volt, hogy Cary Grant inkább saját nemét részesíti elönyben. Ezt ugyan tagadta, de tény, hogy évekig együtt élt Randolph Scott színésszel. Fotók készültek róluk, amikor együtt főztek malibui házukban, medencében fürdenek és a képeket a Modern Screen magazin le is hozta. A filmstúdiók nyomására azonban végül szakítaniuk kellett.

Charles Higman és Roy Moseley, a Cary Grant, a magányos szív című könyvükben azt írják, hogy első férfikapcsolata egy Francis Renault nevű színész volt még 17 éves korában. A későbbiekben aztán még partnere lett az excentrikus milliárdos repülő és filmproducer Howard Hughes is. Az hírlett róla, hogy önző módon bánik a feleségeivel. Az elsővel, Virginia Cherrill színésznővel csak egy évig éltek együtt. A botrányos válóperben a nő azzal vádolta, hogy rosszul bánt vele – ezt nem tudta bizonyítani – és iszik. A multimilliomos Barbara Hutton is elvált tőle, de ő legalább barátságban. A harmadik feleség, a szintén színésznő Betsy Drake mellett három évet bírt ki. 1981-ben vette el ötödik és utolsó feleségét, a nála 47 évvel fiatalabb Barbara Harrist, aki egy szálloda sajtósa volt.

Grant-nek még mániákus híre is volt. Furcsa szokásai közé tartozott, hogy a reggeliző tálcájára egy szál vörös rózsát kért és női fehérneműt használt. Mivel fiatal korában nagyon szegény volt, annak ellenére, hogy a legjobban fizetett színész lett, egy filmért 3 millió dollárt is kapott, a nincstelenségtől annyira félt, hogy pszichológushoz járt ebből származó rémálmai elűzése végett. Kedvelte a lóversenyeket, de csak pár dolláros fogadásokat kötött. Az autogrammokért 15 centet vagy egy dollárt kért. Házasságkötései előtt vagyonát biztosító szerződéseket között.

Fóbiái miatt a 60-as években rászokott az LSD-re is. Betsy Drake tanácsára Mortimer Hartman szeánszaira járt és a doktor olyan pszichoterápiát alkalmazott, amelynek része volt az LSD használata. Három éven át száz szeánszon fogyasztotta a „savat”. Ezek a kollektív szeánszok hat órán át tartottak. Több alkalommal részt vett rajtuk Aldous Huxley, akit a tudattágítás egyik hirdetőjének tartottak. Grant csak akkor állt le a szerről, amikor 1968-ban betiltották az Egyesült Államokban.