A kölcsönös szeretet gyökere a kölcsönös ráutaltság kutya és ember között. Ez már 30 ezer éves történet. A kutya segítette az ember a vadászatban és ételt kapott az embertől. A Bajkál-tó mellett az régészek olyan 5-8ezer éves temetőt találtak, ahol a sírokban emberek mellé temetett kutyák voltak.

A macskákat a levantei népek háziasították. A macskák irtották a gabonaraktárakat dézsmáló patkányokat, egereket és cserébe ők is ételt, szállást kaptak.

A szeretet miértjére a szakemberek nagy része azt válaszolja, hogy szociális magatartásból, szokásból ered, ami időnként divattá is fajul, mint például egy bizonyos fajtájú kutya tartása.

Clive Wynne, az arizonai egyetem Canine Science Collaboratory pszichológiai részlegének igazgatója ezzel a magyarázattal nem elégszik meg. Mint ahogy a Washington Postnak elmondta, van egy „teljesen haszontalan” kutyája, amelyet imád és szeretné megismerni azoknak a kutatásoknak az eredményeit, amelyek olyan embereknek az agyát vizsgálják, akik szeretik a kutyákat és a macskákat.

Az eredményre várva azért megkockáztat egy kevésbé tudományos véleményt: megfigyelte, hogy a kutyák magatartása hasonlít a gyerekekére és amikor családja befogadott egy kiskutyát, felesége, aki mérnök és nagyon józan gondolkodású, azt mondta, hogy úgy érzi, mintha visszatértek volna azok az idők, amikor fiúk még baba volt. „Talán az emberek úgy vannak beprogramozva, hogy szeretik a védteleneket. És, aki nem így érez, az valószínűleg más emberfajtához tartozik” – mondta Wynne professzor.