Nyolcvan éves korában, születésnapja előtt egy hónappal, 1997. július 1-én Santa Barbara-i házában alvás közben érte a halál Robert Mitchumot. Tüdőrák végzett a mozi egyik fenegyerekével. Ötven évi pályája során főleg kemény, cinikus, lázadó embereket, háborús hősöket, nyugtalan figurákat és gyilkosokat alakított.
Több mint száz filmben játszott, az Oscar azonban elkerülte. 1992-ben kapta meg életművéért a Cecil B. De Mille-díjat. Volt más, kevésbé ismert oldalai: verseket írt, dalokat komponált, énekelt.
Mitchum 1917. augusztus 6-án született a Connecticut állambeli Bridgeportban. Apja vasutas volt és egy balesetben halt meg fia kétéves korában. Norvég származású anyja szeretett olvasni, verseket írt és rajzolt. Amikor három gyerekkel özvegy lett, Robertet elküldte nagyszüleihez egy farmra, Delaware-ba. A fiú ott járt iskolába, ahonnan középiskolás korában kitiltották, mert megütötte az igazgatót.
Mivel a családnak kevés volt a pénze, Mitchum függetlenítette magát. A nyugati partra ment. Georgiában letartóztatták csavargásért, és 30 napi közmunkára ítélték. Serdülő korában volt bokszoló, bányász, night-klub kidobó ember. Egy bokszolás közben szerzett sérülés adta neki állítólag jellegzetes, szomorú, félig lehúnyt szemű tekintetét.
Nővére tanácsát követve elkezdett dolgozni egy színházi társulatnál, írt néhány darabot, gyerekmesét is.
1940-ben feleségül vette Dorothy Spence-t, házasságukból három gyermek született. Stabil munkára volt szüksége, ezért elment dolgozni egy repülőtársasághoz, majd egy cipőüzletbe, ahol szerencséjére megismerkedett Bob Sherman producerrel.
1943-ban már 19 filmben, főleg westernekben szerepelt. Majd jöttek a komolyabb szerepek: Harminc másodperc Tokió felett (1944), amelyben Spencer Tracy-vel játszott együtt, igazi színésszé avatása a G.I. Joe története (1945) volt. Ezért a legjobb színész Oscar-jelölését kapta. Később beskatulyázták őt a „film noir”-okba, amelyekben hallgatag figurákat alakított. „Olyan volt, mint akit zavar mindaz a figyelem, ami ráirányul” – mondta róla Sydney Pollack, aki az 1974-es Jakuzában szerepeltette.
Mitchum szabad idejét barátokkal, ivással töltötte. Frank Sinatrával, John Wayne-nel, Orson Welles-szel sokszor hajnalig dáridóztak. Szeretett volna hétköznapi ember lenni, de Hollywood nem az a hely volt, ahol ezt megtehette. Így egész életére megmaradt a „rossz fiú” imázsa.
Sok pénzt keresett, de az ügynöke becsapta. 1948. augusztus 31-én a rendőrség letartóztatta marihuána-birtoklásért, bár ő azt állította, hogy csapdába csalták. Csaknem 2 hónapot töltött börtönben. Népszerűségét kikezdte ez az epizód, italfüggőségével együtt. Kihúzták az Oscarral jelölhetők listájáról is.
Mindezek ellenére a következő két évtizedben Mitchum ugyancsak nyomot hagyott a filmvásznon. 1954-ben Marilyn Monroe volt a partnere a Vissza nem térés folyójában, majd következett egyik legnagyobb filmje, A vadász éjszakája (1955, r: Charles Laughton) egy gyilkos ösztönű prédikátor szerepében. Ugyancsak filmtörténeti mérföldkő A rettegés foka (1962, r: J. Lee Thompson), amelynek bosszúszomjas elítéltjének szerepét filmbeli ellenfele, Gregory Peck rábeszélésére vállalta el. Érdekesség, hogy mind Mitchum, mind Peck kapott egy-egy kisebb szerepet Martin Scorsese 1991-es remake-jében, ahol a bűnöző szerepét Robert De Niro, az őt sikertelenül védő ügyvédét pedig Nick Nolte játszotta. A következő években kétszer is együtt játszott Shirley MacLaine-nel, és erre kishíján ráment a házassága. Filmbeli partnernői ugyanis rendszerint imádták őt, és Shirley-nél ez több volt plátói érzésnél…A moziban azonban Mitchum remekelt egy szerelmi drámában, a David Lean rendezte Ryan lányában (1970).
A színész a 70-es években kezdte elveszteni érdeklődését a film iránt, szerencsére megismerkedett Raymond Chandler regényeinek hőseivel. Így öltötte magára 1978-ban egy újabb remake-ban, A nagy álomban Humphrey Bogart egykori legendás szerepét, Philip Marlowe-t Michael Winner rendezésében. Mind A rettegés foka, mind A nagy álom azon ritka „újraforgatott” remekművek közé tartozik, amelyek méltóak az eredetiekhez.
1983-ban egy tv-sorozat, a Háborús szelek forgatása közben nyilvánvalóvá vált alkoholizmusa. Ekkor már munka közben is ivott és elfelejtette a szövegét. Bevonult elvonókúrára a Betty Ford klinikára, a dohányzást azonban nem hagyta abba és olyan állapotba került, hogy mesterséges lélegeztetésre szorult. Végül azonban mégis vissza tudott térni. Egyik utolsó figyelemre méltó alakításában, Jim Jarmusch Halott emberében (1995) ugyanolyan kőkemény fickó volt, amilyennek megszoktuk őt.
E felszín mögött azonban Robert Mitchum érzékeny elmber volt, aki bizonytalanságát temette az alkoholba. Azzal dicsekedett, hogy soha nem vett részt Hollywood játszmáiban. „Én a zoknimat és az alsóneműmet szoktam váltogatni, nem a lelkemet. Nem tettem semmit azért, hogy dicsőítsem magamat, vagy javítsam a sorsomat. Elvettem, ami jött és a lehető legjobbat tettem vele” – mondta magáról.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
