Hetven évvel ezelőtt, 1948. áprilisában érkezett meg az első amerikai pénzügy segély a II.világháborúban legyengült Európa újjáépítésére.
A következő három és fél évben, egészen 1951. decemberéig, közel 13 milliárd dollár került szétosztásra.
George C. Marshall tábornok, Harry S. Truman elnök külügyminisztere volt az, aki még 1947-ben a Harvard egyetemen elmondott beszédében javasolt segítséget az európaiaknak. A javaslat mögött az a gondolat volt, hogy Európa ingatag gazdasági és politikai helyzete veszélyessé válhatott volna Amerika számára. Nyilvánvaló, hogy az eladósodott, lerombolt európai országoknak a következő 3-4 évben élelmiszerben és más termékekben nagyobb mennyiségű importra lesz szükségük, mint amennyit ki tudnak fizetni, ezért nagyobb segítséget kell nekik adni, különben a szétesés fenyegeti őket – indokolta meg Marshall a javaslatát. De a szovjeteknek Európára gyakorolt hatásától is féltek az amerikaiak.
Mivel a korábban egyénileg adott támogatások csődöt mondtak, Marshall kitartott amellett, hogy egy újjáépítési terv keretében adjon segítséget és kössenek szerződést a megsegített országokkal, amelyben vállalják, hogy egyeztetik, mire van szükségük, és hatékonyan használják fel a segélyeket. Marshall és tanácsadói gondolataiban felmerülhetett egy európai gazdasági föderáció is – véli az évfordulót elemző Le Figaro.
A terv keretében 13 milliárd (mai árfolyamon 130 milliárd) dollárt kaptak az európai országok, valamint technikai segítséget és ösztöndíjakat, főleg mérnökök és ipari szakemberek részére.
Az első időben az európaiak főleg élelmiszert és benzint vásároltak a segélyekből, később olyan anyagokat, amelyek a termelési eszközök, az infrastruktúrák helyreállításához kellettek. Végül is a Marshall-terv pénzét zömmel amerikai áruk vásárlására használták fel.
Az európai újjáépítési program összehangolására és a Marshall-segély elosztásának ellenőrzésére a nyugat-európai országok 1948. április 15-én párizsi székhellyel létrehozták az Európai Gazdasági Együttműködés Szervezetét, a mai OECD elődjét, tehát a terv végső soron felgyorsította az európai integrációs törekvéseket.
A Marshall-tervet 17 ország fogadta el: Ausztria, Belgium, Dánia, Írország, Franciaország, Nagy-Britannia, Görögország, Izland, Olaszország, Luxemburg, Norvégia, Hollandia, Portugália, Svédország, Svájc és Törökország. 1949-ben csatlakozott hozzájuk az NSZK, 1951-től Jugoszlávia is részesült a támogatásban, miután Joszip Broz Tito összeveszett a szocialista országokat saját érdekövezetének tekintő Szovjetunióval, mindenekelőtt Joszif Sztálinnal. Az fel sem merülhetett, hogy Moszkva „testvéri országai” részesüljenek a Marshall-segélyből, hiszen ez, bár ezt manapság nemigen hangsúlyozzák, a nyugat-európai amerikai politikai befolyás eszköze is volt.
Ajánlott bejegyzések:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
