Írolvasgondol

Claude Monet, az impresszionizmus atyja 178 évvel ezelőtt született Párizsban. A képei előtt sorakozó tömegeket látva, alig hihető, hogy a siker sokáig elkerülte.

Pedig ezt bizonyítja az a levél is, amelyet barátjának, Émile Zolának írt 1877-ben. „Tudsz-e és akarsz-e egy óriási szívességet tenni nekem? Ha nem fizetek ki holnap, kedd estig egy 600 frankos összeget, mindent, amin van, elárvereznek és az utcára kerülünk..ez az utolsó próbálkozásom, és hozzád fordulok abban a reményben, hogy  tudsz kölcsönadni 200 frankot. Ez előleg lenne, amivel haladékot kapnék. Nem mertem személyesen jelentkezni Nálad, lehet, hogy nem lett volna bátorságom elmondani látogatásom valódi célját.”

Monet tartozott a péknek, a hentesnek, a háziúrnak. Harminchét éves volt, felesége, Camille, aki modellje volt a Hölgy napernyővel című képéhez, megbetegedett és két év múlva meghalt. A festő ott maradt özvegyen két gyermekkel. Műveit a kritika lehúzta, ő azonban ragaszkodott a módszeréhez. „Minden, amit közvetlenül a helyszínen festünk meg, olyan erővel rendelkezik, amelyet a műteremben nem lehet megalkotni” – mondta.

Az idő őt igazolta. Képeit nem rendezte meg, nem festett mítoszokat, a  tájakat, épületeket, a mindennapokat a valósághoz ragaszkodva, közvetlenül festette meg.

1877-ben készült el a Saint-Lazare pályaudvar című képe, amely ma az Orsay-múzeumban az egyik legjobban megcsodált festménye, de ilyen az Étretat sziklái, vagy az Évszakok. Nem véletlen, hogy a színekre, a fényekre érzékeny. Monet ugyanazt a témát megfestette a nap szinte minden órájában és ezek a képek mindig mások voltak, mint az előzőek. Ez figyelhető meg a Rouen-i katedrálisnál, vagy a Vízi liliomoknál – ez utóbbiakat 250-szer festette meg.

Monet hírneve igazán halála után jutott a csúcsra. Tavaly a Christie’s Hongkongban elárverezte néhány személyes tárgyát. Egy gyűjtő 43 ezer eurót adott a szemüvegéért. Lehet, hogy abban reménykedett, hogy a szemüvegen keresztül ő is olyannak látja majd a világot?