Roberto Saviano, a neves olasz oknyomozó újságíró, aki olyan leleplező könyveket írt a szervezett alvilágról, mint a Gomorra, vagy a Zero-zero-zero, találkozott Joe Pistonéval, az  igazi Donnie Brascóval, akinek sikerült beépülnie a New York-i Bonanno maffia-családba és hat éven keresztül segítette az FBI-t a bűnözők leleplezésében.

Történetét nagy sikerű filmben dolgozta fel Mike Newell, amelyben Brascót Johnny Depp, a maffiózó mentorát pedig Al Pacino alakította.

A rendőrség ma már ritkán épít be embereket az alvilágba – írta a La Repubblica – inkább informátorokat alkalmaznak, illetve a „bűnbánók” vallomásaira alapoznak. A római lap úgy tudja, hogy ilyen hosszú ideig rendőrnek a maffiában azóta sem sikerült dolgoznia. Joe Pistone azzal volt képes erre a bravúrra, mert különleges képességekkel, mindenekelőtt nagy türelemmel rendelkezett. Egy új tagról a maffia mindent tudni akar, ezért Pistonénak nemcsak a nevét kellett megváltoztatnia, hanem egy új életet is kellett kitalálnia magának.

„Az amerikai maffia tudni akarja, honnan jöttél, milyen a családod, nős vagy-e, vannak-e gyerekeid. Be kell mutatnod apádat, anyádat, feleségedet, gyerekeidet. Ha azt mondod, hogy meghaltak, megkérdezik hol van a sírjuk. Ezért azt mondtam, hogy árva vagyok, 18 éves koromig árvaházban nevelkedtem, szüleimet nem ismertem és nincs tudomásom arról, hogy rokonaim lennének. Az árvaházat úgy választottuk ki, hogy az a koromnak megfelelő legyen és tűz pusztította el, amelyben minden dokumentum elégett” – mesélte  Pistone, akire azért is esett az FBI választása, mert családja félig szicíliai, félig calabriai eredetű volt, gyermekkorát New Jersey-ben főleg olaszok lakta negyedben töltötte, ahol a Genovese-klán kezében volt a szerencsejáték és a drogkereskedelem. Ismerte a tolvajokat, a kis bűnözőket, tudta, hogyan beszélnek, viselkednek.

Pistone idején az olasz-amerikai maffia volt a szervezet bűnözés legnagyobb hatalmassága az Egyesült Államokban. A Cosa Nostra magába egyesítette a különböző, nemcsak szicíliai, hanem calabriai, pugliai, campaniai, abruzzói eredetű családokat is. Erőssé tették szabályai is. Ezek voltak egyszerűek és nagyon kegyetlenek is.

„Abban az időben a maffiózónak jól öltözöttnek kellett lennie: egy szép nadrág, egy szép ing, télen elegáns kabát. Rendes, tiszta, disztingvált benyomást akartak kelteni. Nem engedték a hosszú hajat, a szakállt. Küldetésem kezdetén bajuszom volt, de rám szóltak. Ha nem vágom le, tiszteletlennek tartanak. Ha rajtakapnak, hogy lopod a család pénzét, megölnek. Ne beszélj soha rendőrökkel, ha megtudják, szintén megölnek. Ezek a törvények biztosítják a rendet. Aki megszegi ezeket, az életével fizet.”

Joe Pistone pontosan megértette ezeket a szabályokat, de volt családja, felesége, három lánya, akik részleteiben nem is ismerték küldetését. Felkészítették őket, hogy azoknak, akik érdeklődnek iránta, azt kell mondaniuk, hogy kereskedelmi ügynök lett és járja az országot.

Pistone a hat év alatt félévente látogatta meg őket, mindig nagyon rövid időre. Visszatérésekor már egészen idegennek érezte magát, újra  be kellett illeszkednie. Csak azt sajnálja, hogy nem vehetett részt a lányok nevelésében, életük fontos eseményeiben, a családi ünnepekben. Ezzel együtt nem bánta meg, hogy vállalta a megbízatást: „Újra vállalnám az eredmény miatt. Ez a hadművelet megroppantotta az amerikai maffia gerincét, az ország legerősebb bűnszövetkezete a sok kis csoport egyike lett, az összes főnök börtönbe került.”

Pistonét azóta is egyfajta mitikus aura veszi körül, olyan történetek keringenek róla, amelyek inkább a legendához tartoznak, mint a valósághoz. Az egyik ilyen, hogy sosem félt. Erről így beszélt: „Igaz, hogy sosem vett erőt rajtam a szorongás. Azt hiszem, azért, mert sosem gondolkodtam azon, hogy most gengszterként kellene viselkednem. Egyszerűen önmagam voltam. Engem a nyomás nem idegesít.  Voltak azonban olyan helyzetek, amikor, ha az adott pillanatban nem hozok helyes döntést, megölhettek volna.”

Úgy tűnik, Pistone azóta sem vesztette el hidegvérét. Hiszen az életveszély akár élete végéig is üldözheti.