Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

Emojik, mint bizonyítékok a bíróságon

emoji.jpg

Az Egyesült Államokban az ítéleteket befolyásoló bizonyítékok között egyre többször szerepelnek az emojik, de sok a probléma körülöttük – írja a La Repubblica.

Lehet-e egy emojit bizonyítéknak tekinteni egy bírósági eljárásban? Egy San Franciscói törvényszék néhány bírája azt állítja például, hogy az Instagramon küldött üzenetsor egy nő és férfi között bizonyíték arra, hogy a férfi szexuálisan kihasználja a nőt. Az üzenetek egyikében, amely következő mondatból áll: „A csapatmunka lehetővé teszi minden álom megvalósítását” és egy magassarkú női cipő, valamint egy zsák pénz látható rajta emojiban, a vád a két fél között „szexuális munkakapcsolatot” látott, míg a védelem egy kapcsolat romantikus kezdetét.

Eric Goldman, a Santa Clara-i egyetem jogász professzora foglalkozott a jelenséggel és összeszámolta, hogy 2004 és 2019 között az amerikai bíróságok 50 esetben ítélték bizonyítéknak az emojikat, de figyelembe kell venni, hogy a különböző bürokratikus gyakorlatok miatt nem lehet teljes képet alkotni arról, hogy hány emoji került bíróságok elé bizonyítékul.

Mire lehetnek bizonyítékok az emojik? Szexuális vonatkozásokon kívül rablásra, gyilkosságra, mindenféle típusú bűncselekményre. Egyszerűbb a helyzet, hogyha személyek közötti kapcsolatként jelenik meg, de gyilkossággal összefüggő esetben az emojik, fenyegetés formájában, előbb érkeznek az esetleges áldozathoz, mint ahogyan a tettet elkövetik. Ezek a bíróságon csak mint a szándék megnyilvánulásaként szerepelhetnek – magyarázta Goldman. Nyilvánvalónak tartja, hogy az emojik döntően nem hathatnak a bírósági ítéletekre, de terjedésük miatt nem kis gondot okozhatnak a jövőben. Értékelésük nagy kihívást fog jelenteni az ügyésznek és a védőnek egyaránt.

 

Az emojikkal nemcsak az Egyesült Államokban vannak gondok. Néhány évvel ezelőtt egy izraeli párt ítéltek több ezer dolláros pénzbüntetésre, mondván emojiak túlzottan lelkesültek voltak. Miben voltak vétkesek? Mi rosszat tettek? – kérdezi Goldman. Igazából semmiben – válaszolja – ez az est megint csak fogalmat ad arról, hogy a digitális platformok értelmezése körül milyen zűrzavar uralkodik. Valójában az történt ugyanis, hogy megnéztek egy lakást, amit ki akartak bérelni, a tulajdonosnak nagyon pozitív üzeneteket küldtek róla és csatoltak hozzá egy pezsgősüveget ábrázoló emojit. A tulajdonos ezt úgy értelmezte, hogy pár bérbe veszi a lakást, ők pedig végül egy másik lakás mellett döntöttek.  Megtévesztés esete forog fenn – állapította meg a bíróság, mert a pezsgősüveg „nagy optimizmust keltett” a lakás tulajdonosában.

Egy másik eset 2015-ben történt Franciaországban. Egy 22 éves fiatalembert ítéltek 6 havi börtönre és ezer euró pénzbírságra, mert egy pisztoly emojit küldött kiskorú partnernőjének. Ezt a valence-i bíróság „valódi fenyegetésnek” minősítette.

A nagy értelmezési nehézségek és talán a nagy számuk miatt sok bíró nem tekinti bizonyítéknak. Goldman azonban úgy véli, hogy mivel egyre fontosabb részét képezik a mai kommunikációnak, a bíróságoknak nem kellene figyelnem kívül hagyni azokat és amikor felolvasnak egy online üzenetet, a mellékelt emojit is értékelni kellene, mert megváltoztathatja az üzenet értelmét. „Képzeljük el, hogy egy bizonyos mondat után ott van a kacsintás emojija. A mondat egészen mást jelenthet.”

Adódnak ezeken túl más problémák is: ilyen állapotban került át az emoji egyik platformról a másikra. Mindenki tudja, hogy a használt okostelefonoktól függően változik, ennek következtében a jogi értelmezése is. Nem véletlen, hogy egy felmérés szerint a felhasználók 20%-a nem küldte volna el, ha tudta volna, hogy milyen állapotban jut el a címzetthez. A másik kritikus elem a tájnyelv és a szleng használata, amelynek értelmét csak az érti meg igaz, aki abban a közösségben él, vagy abból származik.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) élet (42) Élet (3) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) Fotográfia (3) fotográfia (4) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) Irodalom (15) irodalom (150) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kultúrtörténet (56) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása