Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

A múlt megismétlődhet

vermont-edition-jason-lutes-berlin-graphic-novel-20181003_0.jpg

„Nem téved az, aki azt mondja, hogy ha nem ismerjük múltunkat, az megismétlődhet”. A felszíni részletek lehetnek mások, de a mélyben bizonyos jelenségek hasonlóak. A párhuzam Hitler hatalomra jutása és a nyugati demokrácia jelenlegi válsága között kétségkívül lehetséges”  - állítja Jason Lutes, akinek most jelent meg A fény városa című könyve, amely a harmadik kötete a Berlin című képregénynek. A kötet a weimari köztársaság bukásáról és a nácizmus hatalomra kerüléséről szól.

Lutes 1967-ben született New Jersey-ben. Képregényei nagy hatással vannak európai kollégáira, és azok közé tartozik, aki szuperhősöket ábrázol.

„De a képregénynél még jobban hat rá a 30-as és a 90-es évek független amerikai mozija, olyan rendezők munkássága, mint Jim Jarmusch és Richard Linklater. Ez után akadtam rá egy, a 20-es évek Berlinjéről szóló könyvre és elhatároztam, hogy elmesélem ezt a korszakot egy 600 oldalas képregényben. Semmit sem tudtak ezekről az évekről, csak a Kabarét láttam. Két és fél évig gyűjtöttem hozzá az anyagot, mert közben mással is kellett foglalkoznom, hogy ne kerüljek fel az éhen halt írók listájára.

Az egyik célom volt a legalacsonyabb társadalmi szinten lévő szemszögéből láttatni az eseményeket. Az elején nem is akartam megmutatni Hitlert, a végén megjelenik, de nem főszereplő.”

Az író szerint az első világháború végén elég lett volt egy igazságosabb békeszerződést kötni Németországgal, hogy Hitler ne kerülhessen hatalomra. „Mert ha túlságosan keményen büntetik azokat, akik tévedtek, megvan az a veszély, hogy azok még keményebben reagálnak és ez egy ördögi kör. Most Nyugaton annyi düh, annyi motiválatlan düh halmozódott fel, el kell kerülni az akkorihoz hasonló következményeket.”

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyláz 2019.05.27. 11:25:12

alig elhanyagolható különbség, hogy akkor elég nagy szegénység volt pl. Németországban(ha nem tévedek), ma meg mindenünk megvan, de az sem elég

Brix 2019.05.27. 23:03:03

Soha nem látott jólèt van nyugaton , az emberek euro- ezreket keresnek , van fejlett szociális rendszer, miért kellene a múltnak újra megismetlődni és ki ellen folyna a harc!? Nincs ellensèg! Most úgy tűnik , a szélsőjobboldali eszmék nem nyertek teret Európaban, néhány országtól eltekintve...Bár a fasisztoid nézetek reneszanszukat èlik, de csak egy kisebbséget tudnak megszólítani...

acycloren 2019.05.27. 23:25:27

@Brix: Hitler egy epizódszereplő volt a történelemben, kb. mind Dzsingisz kán, de még annyira se maradandó a hatása. Túl van értékelve ma nyugaton, pedig semmi se maradt utána, se államrend, se jog, se koherens politikai filozófia. Semmi. Pár mém.

A mohamedán terjeszkedés több, mint ezer éve folyik Európa irányába. Ez egy évezredes harc és a bázisát adó mohamedán világ népességnövekedése messze meghaladja az európait.
A másik hosszútávú trend Kína feltámadása. Kína ugyanis az elmúlt 8000 évben csak az utóbbi 100 évben volt jelentéktelen szereplő a világ politikai porondján. Előtte hatalmas befolyása volt. És ez tér ma vissza.

Persze aki nem látja át az emberiség elmúlt ezer éves történelmét (tipikusan az amerikaiak, akinek 1776-ban kezdődik az időszámítás és nem látnak nagyon Amerikán kívülre), az hajlamos Hitlert valami meghatározó alaknak tartani. Kell nekik egy mumus, akivel lehet riogatni az embereket, de persze a mumusnak olyannak kell lennie, aki nem egy ma élő és védett csoport tagja, hanem egy nagyjából fiktív alak. Hitler pedig ilyenné vált, szuperhősös filmek negatív karaktereihez hasonló mítikus főgonosz.
Valójában egy történelmi percember.

Ázsiában élve látom, hogy itt gyakorlatilag SENKIT nem érdekel Hitler. Az emberek többségének fogalma sincs róla. Hitler arra jó, hogy a fehér embereket riogassák vele. A világ népességének 90%-a olyan országban él, ahol Hitler mémje nem annyira sikeres. Ami izgatja őket az az, hogy mikor jön ki az új iPhone vagy melyik étterembe menjenek el költeni a pénzüket.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.28. 00:13:10

@acycloren: Végülis csak pár tízmillió ember haláláért felelős, akik egy részét elevenen égetett el. Tényleg csekélység.

Brix 2019.05.28. 00:13:30

@acycloren: Az időfaktor számít, hiszen a fasizmus áldozatai még közöttünk élnek , a második vh. még nagyon erősen èl a kollektív tudatban....Nekünk Ázsia nem mond semmit , hiszen ez Európa , ès Európa a világ közepe még mindig, hiába jön fel Kína , vagy lesz több muszlim, az irányt a nyugati civilizáció bölcsője adja, a kultúra és a demokrácia zsinórmertèke a nyugat- európai demokrácia marad! A muszlimok hiába lettek többen, valójában egy széteső civilizáció, mert minden egyes tagja a nyugati szabadságra vágyik a lelke mélyén...Nagyon gyengèk...Izrael- egy mini állam- már 3x tönkreverte az egyesült arab koalíciót...

acycloren 2019.05.28. 02:59:12

@Csüngő csöcsű csaló csuti: "Végülis csak pár tízmillió ember haláláért felelős, akik egy részét elevenen égetett el. Tényleg csekélység." - Nem elevenen égették el őket, előbb kálium-cianiddal megölték őket. Persze tízmilliók halála mai szemmel borzasztó. De gondolj bele, hogy Kína a közelmúltig 10 évente vesztett ennyi embert háborúkban (japánok), éhínségekben, áradásokban, földrengésekben. Csak azt értsd meg, hogy Hitler után semmi se maradt. Se államelmélet, se gazdasági rend, se pénzrendszer, se jogrend. Ő egy történelmi percember volt. Sok embert kiirtottak miatta, de ennyi. A történelmi szempontból fontos dolgok Hitler előtt és után történtek. Előtte: gazdasági válság. Utána: a kelet kommunista uralom alá került és Kína új felemelkedése elindult, valamint szétesett a brit gyarmatbirodalom. Ezek határozzák meg a mai világot, nem Hitler.

@Brix: "A muszlimok hiába lettek többen, valójában egy széteső civilizáció, mert minden egyes tagja a nyugati szabadságra vágyik a lelke mélyén...Nagyon gyengèk...Izrael- egy mini állam- már 3x tönkreverte az egyesült arab koalíciót..."

Izrael katonailag erős. Egy posztkolonialista miniállam, mint Szingapúr, vagy amilyen Hongkong vagy Rhodesia volt. Katonailag megvédhető, lakossága annyi, mint Szlovákiának. Valójában a zsidókon és pár ezer afrikain kívül senki se akar oda bevándorolni. A migráció Európába irányul, Izraelt kikerülik. Addig fenn fog állni, amíg amerikai pénzből fenntartják. Kb. mint a keresztesek állama egykor. Katonailag meg kell védeni és önteni bele a pénzt. Ennyi.

Te sose jártál muszlim országban. A muszlim ember nem nyugati akar lenni. Ők a nyugati jólétre vágynak. Nem demokraciára meg liberalizmusra, csak ájfónra meg Mercedes autóra. 50 éve még esetleg nyugatiasodott az a muszlim, aki nyugatra költözött. Ma már nem annyira. A tömegmédia náluk is működik és a hazájuk, kultúrájuk vonzó hatása utánuk megy nyugatra is. Egy németországi török 60 éve még esetleg németté akart válni, ma már nem akar német lenni, csak német munkabért akar, de közben ő Erdoganra leszavaz.
Ha jártál Kanadában, láttad, hogy rengeteg iráni van ott. Száz méterről kiszúrod őket, mert úgy öltöznek, mint egy bollywoodi vagy perzsa popsztár, perzsa zenét hallgatnak stb. A nyugati multikulti nem beolvasztja őket, hanem engedi, hogy mindenki a maga kis közegében éljen a magafajtákkal. Amerikában is ez van, egymás mellett élnek kultúrák, békében, de elszigetelve, az új jövevények nem illeszkednek be úgy, mint régen, amikor az írek és olaszok érkeztek és a második generáció már keveredett. Még a feketék is, amik amúgy már semmi kapcsolatban nem álltak az afrikai ősi lakhelyükkel és simán csak amerikaiak, elkezdték kialakítani a saját fekete afrikai identitásukat, kitaláltak maguknak ünnepeket (Kwanzaa), felvesznek afrikaias hangzású neveket stb. Nekik a nyugat nem vonzó kulturálisan, csak anyagilag, jó nekik az egészségügyi ellátás, infrastruktúra, az előnyök, de azért nem akarnak nyugatiak lenni már kulturálisan.
A brit pakisztániak következetesen Pakisztánból hozatnak a gyereküknek feleséget, férjet, ők Nagy-Britanniában élő pakisztániaknak vallják magukat, nem britnek.
Ez a nemkeveredős multikulti Magyarországon is megvolt. Évszázadok alatt bevándorolt etnikumok a magyarok mellett éltem, majd amikor Magyarország meggyengült, akkor kiváltak (Trianon).
Ha beszéltél már török fiatalokkal (egyetemisták, mérnökök, magyarul az elit, nem falusi suttyók), ők akarnak német cégnél állást, akarnak német bért, akarnak Mercedest vezetni, de a török kultúrát sose cserélnék le, az Ottomán nosztalgiába fordulnak, Atatürk az isten, a demokrácia egy nyugati hóbort, nekik ne mondja meg a nyugat, hogy hogy éljenek, mert ők erősek és övék a jövő. És a németországi török is leszavaz Erdoganra, kollektíve. Ugyanez van Iránban is, akármerre megy egy perzsa, akármilyen nyugati cégnél dolgozik, ő perzsa marad. Ugyanez indiaiakkal, pakisztániakkal is igaz. Sőt, egyre inkább így lesz, mert a nyugati média mellett az ő médiáik is megjelentek, mindenhol elérhető a saját kultúrájuk, sose kell teljesen elszakadni az otthontól, hisz két kattintásnyira van a sajat országuk.
Én külföldön élek és én se leszek sose ázsiai, mert annyira elérhető a magyar indexponthu és az angol nyelvű internet, hogy nem kell helyi híreket olvasnom. Ha 40 éve vándoroltam volna ki, akkor sokkal hamarabb integrálódtam volna külföldön, hisz legfeljebb levélben kommunikálnék magyarokkal. A modern világban egyre kevésbé elvárás az integráció, főleg nyugaton, ahol ugye az a mantra, hogy diversity is our strength.

acycloren 2019.05.28. 03:10:42

@Csüngő csöcsű csaló csuti: Hitler után semmi se maradt. Se jogrend, se államelmélet, se gazdasági rendszer, semmi. Ellenben Napoleon után maradt a Code Civil a mai napig, egységes mértékrendszer és közigazgatás. És Napoleon a korabeli Európa lakosságának nagyobb hányadát irtotta ki, mint Hitler a saját korában. Tehát Napoleon nagyobb pusztítást végzett arányaiban, ezért is volt ő az antikrisztusnak kikiáltva a 19. század első felében a neoabszolutista európai országokban és a liberális Angliában is. Ez a rettegés meghatározta a 19. századot. Hitler hatása csak annyi, hogy lehet vele rémisztgetni, de valójában ez nem az ő hatása, hanem a személyére épített ellenpropaganda hatása, ami azzal riogat, hogy ha nem áll be mindenki a sorba és lesz liberális demokrata, akkor jön Hitler és megbasz. Ez működik is Európában és Észak-Amerikában. De ahol Hitler mémjére szarnak (Ázsia, Afrika, Latin-Amerika, muszlim világ), ott ez a riogatás nem ér célt. És a kínai, török, egyiptomi simán leszavaz az illiberális vezetőre.
Az oroszoknál érdekes a helyzet, Putyin egy illiberális (hogy finoman fogalmazzak) politikus, de senki se meri Hitlerhez hasonlítani még nyugaton se. Ellenben Donald Trump egy demokratikusan megválasztott amerikai elnök, őt viszont naponta lehitlerezik az amerikai fősodratú médiában. Vicces. Így devalválódik a hitlerezés politikai fegyvere.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.05.28. 05:44:22

Hitler válasz volt egy adott helyzetre, ma a helyzet más.

A liberalizmus hosszú ideje válságban van, eleve egy önellentmondásos rendszer ez. A kommunizmus, a fasizmus, s a nácizmus is népi protest volt ellene.

De egyik se hozott tartós megoldást. Így megismétlődésük kizárt.

Ami biztos, megy fel mind az újbal, mind az újjobb, s mindkettő rendszerkritikus a liberális renddel szemben.

Mivel a liberalizmus képtelen választ adni a valós problémákra, lassan elbúcsúzik, de mi ezzel a baj?

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.05.28. 05:53:11

juj..Hitler mumus ujbol meg ujbol...

nem hitler lesz nyugaton kedves blogger hanem kalifa...kulonbseg? semmi.
ugyanugy nyirjak majd a zsidokat, ugyanugy masodrendu lesz aki nem ot koveti, ugyanugy lenyomjak majd azt aki nem a o fajtajuk...
errol lesz bejegyzes?

acycloren 2019.05.28. 06:00:25

@MAXVAL bircaman közíró: A bizonytalan jövőtől rettegnek sokan, akik be vannak ágyazva a mostani rendszerbe vagy azt hiszik, hogy be vannak. Ezért Hitlereznek. Mintha Hitler visszatérhetne. Mintha Hitlernek lett volna bármilyen maradandó gazdaságelméleti, politikaelméleti hatása és bárki is (a külsőségeken kívül, lenyalt haj, kefebajusz és horogkeresztes karszalag meg heveny zsidózás) bármit is meg akarna valósítani Hitler gazdasági programjából. Hitler kiegyezett a német tőkésekkel, épített vasutat, autópályát, a német gazdaságnak piacként meg akarák hódítani Európát. Ja, ezt a németek azóta is csinálják. Merkel ugyanúgy kiegyezett a finánctőkével, a nagy német konszernekkel, a német ipar szárnyal, az EU-t pedig a német hegemónia elérésének eszközévé tették, Kelet-Európa a német Lebensraum része lett, mindenhol német multiktól függ: a gazdaság, a bérek, a kormányok. Annyi a különbség, hogy nincsenek gázkamrák. Viszont van új fajelmélet, az újonnan kívánatos embertípus nem az árja, hanem a multikultiban feloldott mindenféle. Vannak népességbetelepítések is, ahogy régen a német telepesek nyomultak kelet felé (Drang nach Osten), most a keleti népelemek, mohamedánok nyomulnak be a szülni már nem akaró nyugatiak helyére, vannak kvótatervek. Ugyanaz, mint Hitler idején, csak pepitában. Ja és van véleménydiktatúra is. Aki nem áll be a sorba, az szó szerint Hitler. Literally Hitler. Az ellenvéleményt nem tűrik.

acycloren 2019.05.28. 06:05:04

@FILTOL: Franciaországból, Angliából és Németországból a rengeteg antiszemita támadás miatt özönlenek a zsidók Izraelbe. Persze a fősodratú média azt elfelejti hozzátenni, hogy ezeket az antiszemita támadásokat muszlimok követik el. Ők Mohamed óta nem csípik a zsidókat.

B60 2019.05.28. 06:10:05

@acycloren: érdekes amit mondasz. Ha ez igaz , akkor egyetlen embert nem lenne szabad beengedni a nyugati kultúrkörbe, hiszen az illető nem fog soha integrálódni. Mindig is egy veszélyforrás lesz, lásd az ISIS sikerét évekig. Ugyanakkor azt is látni kell sem az oroszoknak ,sem az amerikaiaknak nem érdeke egy erős ,egységes Európa, pedig sztem ez fontos lenne. Új világrend van kialakulóban , gazdasági oldalról mindenképp. Ennek élén Kína áll , de az arab tőke is keresi a helyét , növekszik nyugaton is a befolyása. A globalizáció világjelenség és a bezárkózó nacionalista , nemzetieskedő politika hosszabb távon bukásra van ítélve. A fő kérdés az , hogy oldjuk meg háborúk nélkül a problémákat .Nem véletlen , hogy a mostani választásokon a környezetvédelem nagy hangsúlyt kapott.

acycloren 2019.05.28. 06:25:54

@B60: a bezárkózás nem feltétlenül nacionalista alapon áll

A kínai és mohamedán társadalmak is rettenetesen zártak. Amire nyitottak, az a nyugati technológia, technika, amit azonban a saját céljaikra fordítanak. Tehát értékrendjük sose lesz nyugati liberális, de az ájfón, atomerőmű, Tesla autó és modern orvostudomány vívmányai jöhetnek. Ebből lesznek olyan érdekes fejlemények, hogy amit a nyugati civilizáció nem mer meglépni, azt a kínaiak és mohamedánok simán megvalósítják.

A környezetvédelem a fehér ember hóbortja (az enyém is, mert fehér vagyok, fehér kultúrkörben nevelkedtem), de azt látom magam körül, hogy Ázsiában a legtisztább helyeken is legfeljebb arra van igény, hogy az ember közvetlen környezete rendezett legyen, tiszta legyen (persze Ázsia legnagyobb részére ez se jellemző), de globálisan nem tudnak a környezetvédelemről gondolkodni. Például Japánban a levegő rendkívül tiszta, az utcák tiszták, a környezet rendezett. De a bálnákat ölik, a japán cégek leszarják, hogy a kínai gyáraik mennyire szennyeznek és hogy Afrikában gyerekmunkások bányásszák a kobaltot az elektronikájukhoz. És Japán messze a legkörnyezettudatosabb ázsiai ország tapasztalataim szerint. De még ők se tudnak és akarnak globalisan gondolkodni egy globális problémáról. A szelektív hulladékgyűjtésig látnak el, tovább nem.
Arról szó se lehet, hogy egy ázsiai ember feladja a kényelmét környezetvédelmi megfontolásokból. Az egy európai dolog, hogy valaki környezettudatos polgarként kerékpározik. Japánban például sokan kerekeznek, de ez azért van, mert autót tartani már luxus parkolóhely alig van, elbicajoznak a vasútig, ott átszállnak. Ez is jó, de a megfontolás mögötte nem környezetvédelmi.
Európában lehet, hogy jönnek fel a zöldek, de ez egy elszigetelt jelenség. És világviszonylatban nem sokat nyomba latba, hogy Európa betiltja a műanyag zacskókat.

B60 2019.05.28. 06:46:38

@acycloren: sok igazság van abban amit mondasz, de ez a rövid táv. Hidd el az embereket , az emberiséget sok minden rá fogja kényszeríteni , hogy másképp éljen , gondolkodjon. Fogy a víz , az élelmiszer, az olajra azt mondják még kb. 70 évig lehet , aztán mi lesz. Az emberek észre fogják venni , hogy egyre kevesebb az eső tehát a mezőgazdaság döglődni fog. Ha egyáltalán esok akkor viszont komplett városokat visz el. Észre fogják venni , hogy vmi nem működik . A bezárkózáshoz. A multikulti mára szitok szó lett sok minden mellett , holott itthon is rengeteg multi van. Amúgy ezt híjuk inkább globalizációnak, ami lehet nekünk nem tetszik de van , létezni is fog. Rengeteg pénz , tőke keresi a helyét a világban és új centrumok is alakulni fognak. A mai technológia mellett sem lehet már bezárkózni , hát még a 25 év múlva létező mellett. Nano technológia, mesterséges intelligencia, robotika, stb. Mi egy kis légypiszok ország vagyunk , bár szeretjük magunkat nagynak gondolni. Kis piac, egyre kevesebb ember, multik bedolgozója , leginkább autógyártóknak. Ez nagyon nem jó összetétel. Nagyon nem mindegy ki zárkózik be, egy Kína pl.vagy mi.

midnight coder 2019.05.28. 07:11:40

@Csüngő csöcsű csaló csuti: Ahhoz képest, hogy utána a baloldalon úgy 60-120 millió embert gyilkoltak le, Hitler bácsi 6 milliós Holocaustja annyira tényleg nem jelentős. Persze az érintettek számára egy ember halála is az, de történelmi nézõpontból Hitler csak egy a múlt, jelen és jövõ tömeggyilkosai közül. Voltak már nála sokkal jelentősebbek, és attól tartok, hogy sajnos lesznek is. Hitlert csak a körülötte kialakított hype emeli ki.

midnight coder 2019.05.28. 07:18:34

@B60: Az a helyzet, hogy a klímaváltozással kapcsolatban leginkább találgatások vannak. De amikor legutóbb olyan idõ volt a Földön amit ezzel kapcsolatban emlegetnek, akkor nem kimondottan a sivatagosodás volt a jellemzõ.

Az viszont biztos, hogy a nyugat-európai nagy jólét el fog múlni. Az hosszú távon nem fenntartható, hogy egy német polgár 4-10x annyit keressen ugyanazzal a melóval mint bárki más a földgolyón, kivéve talán az amcsikat. Ez addig volt fenntartható, amíg hatalmas technológiai és anyagi fölényt élvezhetett Európa a világ többi részével szemben, de ez a fölény mára olvad mint a hó.

Én ezt korábban úgy 20-30 évre tettem, de félek hogy Trump bácsi okos intézkedései miatt lesz abból 5-10 év is. És igen, ez fájni fog nekünk is, de itt keleten a nép nem ahhoz volt szokva az utóbbi 100 évben, hogy a bõre alatt is pénz van.

acycloren 2019.05.28. 07:19:08

@B60: "az emberiséget sok minden rá fogja kényszeríteni , hogy másképp éljen , gondolkodjon" - Nem lesz kényszer, nem lesz gondolkodás, egyszerűen az élhetetlen vidékekről a prosperáló területekre özönlik a lakosság és ez olyan multikultit fog eredményezni, mint annak idején a középkori népvándorlás volt. Ami birodalmakat döntött be. Hunok és máa nomád népek is így nyomultak nyugatra. Sose lesz jó vége. Akkor már csak azon lehet gondolkodni, hogy mekkora kerítés állítaná meg őket. De ma már nyitottak a határok, nincs akadály.

"A mai technológia mellett sem lehet már bezárkózni , hát még a 25 év múlva létező mellett." - Be lehet zárkózni. Ennek semmi köze a technológiákhoz. A kínaiak, irániak, törökök, japánok, dél-koreaiak is rettenetesen zárt társadalmak, ezek nem változtat a mesterséges intelligencia meg gépi tanulás, nanotechnológia. Attól, hogy kereskednek a fél világgal, a japánok fejben rettenetesen zártan gondolkodnak.

Magyarország kis ország, egymagában nem lehet zárt, ezért kell egy olyan EU reform, ami az EU-t teszi olyanná, ahova érdemei alapján vándorolhat be az ember. Például Ausztrália ilyen. Pontrendszer van, ha túl öreg valaki, akkor nem kérnek belőle. Lehet egy szabályozott bevándorlást kialakítani, csak azt pont lehetetlenné teszi Bundesmutti Merkel, amikor meghívja a harmadik világ minden nincstelenjét Németországba, majd a felesleges, agresszív, IQ negatív, képzetlen pár milliót, akiket a legegyszerűbb munkára de tudnak alkalmazni, próbálja szétteríteni Kelet-Európán.
Az pedig nem volt jó multikulti, ami Magyarországon volt, a nemzetiségek nem integrálódtak és az első adandó alkalommal szétrobbantották Magyarországot (Trianon). Amerikában is csak egymás mellett élnek a fehérek, latinok, feketék, arabok, kínaiak, koreaiak. Jut mindenkinek kenyér egyelőre, de egyre kevésbé integrálódnak. Németországban is ez van, az első generációs török bevándorló még megpróbált németté válni. Az unokája meg megy vissza ISIS oldalán harcolni, gyűlöli a kurdokat (Németországban is rendszeresen balhéznak a törökök a kurdokkal) minden sikertelensége miatt a fehér őslakost okolja, meg hogy őt jajde elnyomják. Leszavaz Erdoganra.
Ez pont ugyanaz, mint ami Magyarországon volt Trianon előtt. A román nem tekintette hazájának Magyarországot, Romániában akart élni. Nyugaton persze lehetetlen a területi szeparatizmus, ezért kulturálisan szegregalódnak. Minél többen vannak, annál könnyebben élnek csak egymás közt. Ha egy magyar kiköltözik Angliába, csak angolokkal lóg, akkor hamar beilleszkedik. De ha a nyomorszállásán is 7 másik magyarral osztozik meg a munkahelyén is csak magyarok közt mozog, csak magyarul beszél, Magyarországra jár haza menőzni az angol minimálbérével, magyar zenét hallgat, kurucinfot olvas, akkor ott külföldön sose fog beilleszkedni. Ez van pakisztániakkal, marokkóiakkal, álszírekkel és kínaiakkal is.

midnight coder 2019.05.28. 07:22:42

@Csüngő csöcsű csaló csuti: Ps. Akik nagyobb tételben égettek el embereket elevenen, azok az amerikaiak voltak: Tokió terrorbombázása, amikor százezer gyújtóbombát dobtak egy olyan városra ami nagyrészt fából és papírból épült, Hiroshima és Nagasaki, Vietnam és a napalm.

acycloren 2019.05.28. 07:28:51

@midnight coder: azt tenném ehhez hozzá, hogy Hitler utan semmi se maradt. A baloldali tömeggyilkosok egy 40 (Magyarország), máshol 70 évig (Szovjetunió) álló rendszert építettek, gazdasagi programmal, politikai és jog berendezkedéssel. Az egy történelmi szempontból kevéssé érdekes tény, hogy hány millió embert írtott ki a rendszer. A lényeg, hogy a társadalmat, gazdaságot hogy alakította át. A nácik alig. Előtte is tőkés ország volt, utána is tőkés ország maradt Németország. A kommunizmus sokkal mélyebbre nyúlt, hatása máig érződik. Ha más nem az államosítás, a bukást követő privatizáció, oligarchák, technológiai elzártság, innováció hiánya, tervgazdaság.
Hitler alatt Németországban nem állt le a tőkés termelés, maradt a kapitalista gazdaság, volt verseny még a katonai beszállítók közt is, ezért volt innováció. Nyugat-Németországnak a hitleri évek után gazdaságilag nem volt nagy kunszt visszatérni a kapitalista modellre, hisz az lényegében nem szűnt meg. Nem úgy Kelet-Németországban, ahol a tervgazdálkodás, a szocialista gazdaság lenullázta a kapitalista modellt és máig nem tudott felzárkózni a nyugati országfélhez.

midnight coder 2019.05.28. 07:31:31

@acycloren: Ez pontosan így van. Európának egy esélye lenne fennmaradni: ha integrálódik és erősen jobbra tolódik. Integrálódás nélkül megeszik az amcsik és a kínaiak, jobbra tolódás nélkül csak idõ kérdése hogy mikor lesz Mad Max a sok betelepült primitív miatt, aki ugyanúgy fogja ott is ölni egymást és a hazaiakat mint odahaza.

De ez nem fog bekövetkezni. A legvalószínûbb forgatókönyv szerintem az, hogy Nyugat-Európa egyre gyengül és egyre több lesz benne az iszlamista néger/arab, míg ez a régió eleve nem lesz eleinte annyira vonzó a nyam-nyamoknak, ráadásul ide az idegenellenesség miatt nem is nagyon engedik õket az olyan politikusok mint Orbán. Aztán amikor odaát szépen kitör a káosz és a gyilkokászás - márpedig ki fog, a történelem már jó párszor produkált ilyet - akkor a nagyon gazdag európai szépen elhúz majd Kanadába vagy Ausztráliába, a kevésbé gazdag pedig megjelenik a határainkon mint menekült.

midnight coder 2019.05.28. 07:34:32

@acycloren: Sztálinék legtoxikusabb öröksége nem a mi lenullázásunk volt, hanem a guruló dollárokkal felépített nyugati 68-as nemzedék, akiknek az utódai most lelkesen vezetik Európát és az USA-t a szakadék felé. Ez utóbbiak ellenpontja lett aztán Trump, aki legalább olyan toxikus.

szepipiktor 2019.05.28. 07:59:06

Valójában csak azt akartam megjegyezni, hogy ezt, amit a poszt tartalmaz, rengetegen megírtuk itt már a blog.hu-n sok évvel ezelőtt.
Akkor kaptunk ezért hideget-meleget - azoktól, akik most a magukénak teszik ezeket a véleményeket...
.
De látom, elindult a hzugságlapú adok-kapok...
"Végülis csak pár tízmillió ember haláláért felelős" (Hitler)
Ezt a baromságot... Ha izmusokhoz, ideológiához kapsoljuk a gyilkolást, akkor a baloldal a leggaládabb, az ő számlájukra írtható időben-térben elosztva 20-22 millió áldozat.
A hazudott szám valójában a háború áldozatait jeleneti, és azért meg az összes fél felelős, a szovjetek is alaposan kivették a részüket az ártatlanok gyilkolásából vagy Drezda oknélküli földigrombolása sem arra utal, hogy a másik oldal annyira ügyelt volna az emberekre...
De GNL posztja nem erről szól, történelmi indulatokat berántani ebbe, hát elég nagy ostobaság!
.
Szóval igen, a párhuzam létezik, létezett már vagy 6-8 éve. Pontos analógia létható a Nagy háború kirobbanása és a napjaink történése között, csakúgy mind a világválság vagy a szélsőjobb megerősődése között.
Akkor is volt egy bűnös eszme megjelenése, a bolsevizmus kialakulása, ma is van egy leszármazottja, a neomarxista, NGO alapú balliberális aktivizmus.
Akkor is nemzetiségi kérdések jelentették az alapot ehhez,ma a migráció a "nemzetiségi" probléma.
Akkor is az érintett országokban terjedt el a szélsőjobb, értelemszerűen az emberek önvédelmi reflexei miatt, ma is azokban az országokban történik mindez, ahol koncentráltan érzik az emberek a migrációs problémákat.
.
Trum belekeverése meg láthatóan kötelező ahhoz, hogy egy poszt a címlapra kerüljön.
Hiszen a pali döntései gyakorlatilag védhetők, hiszen a belső piac, a saját ipar védelme, az illegális embercsempészek, fegyver és kábszer csempészek kizárása, a ellenőrizhetetlen múltúk szűrése mind-mind elfogadható - az USA állampolgárai számára.
Ja hogy ez ütközik a balliberális szekták globalizációs, kozmopolita alapú ocsmányságával? Hát ez az NGO-k lényege.

B60 2019.05.28. 07:59:52

@acycloren: nézd nem kell mindenben egyetértenünk. Mostanában sokat olvastam Kínáról , főleg kínai szerzőktől. Nagyon kettős az ország , jelen van az abszolút csúcs technológia, a nyugatias kultúra is , kinyílt a világ a kommunikáció révén , de jelen van a KKP hatalmi rendszere is. Ázsiára jellemző , hogy nyugati zenét hallgatnak, farmerban járnak és hamburgert esznek . A bezárkózás sztem ma már egészen mást jelent , mint ami korábban volt. A kommunikáció igen is megváltoztatja a világot és ezen technológia fejlődése alapvetően változtat meg mindent. Ma már falakkal , kerítésekkel semmit nem lehet elérni, nem véletlen Trump is csak beszél róla. Az európai migrációt sem orbán szánalmas kerítése állította meg ,hanem az érdekelt országok vezetőivel kötött megállapodás. Nem véletlen hagyják békén Erdogánt és Asszadot ,miközben írtják saját népüket is. A környezetről mondott dolog marhaság. Nem a városokban termelik meg az élelmiszert . Ha mindenki odamegy ,ahogy te azt mondod , kb .nem lesz ennivaló. Így is egyre kevesebb van.

MACISAJT 2019.05.28. 08:06:44

Hitler és a nácizmus így, Hitler és a nácizmus úgy...Minden nap minden hullámhosszon róla röfögnek egyesek( a National Geographic nevű tévécsatornán pl. minden este ez a garantált műsor).

Miközben mire Hitler hatalomra került, Lenin és utóda Sztálin a bolsevik rendszerrel együtt már javában hatalmon volt és uralmuk is évtizedekkel többet tartott, no meg az általuk elkövetett borzalmakban és népirtásokban sem maradtak el...

"„Nem téved az, aki azt mondja, hogy ha nem ismerjük múltunkat, az megismétlődhet”

Ja. De láthatóan egyesek soha nem okultak semmiből.

chrisred 2019.05.28. 08:12:07

@acycloren: "Ez egy évezredes harc..."

Volt, amíg Európa a XIX. században végérvényesen meg nem nyerte.

chrisred 2019.05.28. 08:15:07

@aranyláz: És főleg akkor még homogén volt a társadalom, az emberek többsége fizikai munkából élt, Németország nyugati részén az iparban, keleten a mezőgazdaságból, ami a nácikéhoz hasonló tömegpártok táptalaja volt.

2019.05.28. 08:33:26

Lehet, hogy időfraktál.

Full metal burka 2019.05.28. 08:39:38

Bizony, raferne a tarsadalomra egy alapos tetvetlenites, s sokkal jobb, ha azt egy Hitler csinalja, nem az iszlam allam. Miert? Me nem vk se bunozo, se kommunista, se zsido se homokos.

acycloren 2019.05.28. 08:48:01

@B60: Ázsiában élek. Nem hallgatnak nyugati zenét. A saját zenéjüket hallgatják. Magyarországon a rádiók még játszanak angol nyelvű számokat, Ázsiában ez se jellemző. A japán japán könnyűzenét hallgat. A koreai koreait, a kínai kínait és ha hipszter, akkor koreait is. Meg úgy általában a koreai népszerű itt mindenhol. Kivéve Japánban. De nyugati zenét úgy hallgatnak, hogy mondjuk hallgatnak könnyűzenét, ami nyugati műfaj, de saját gyártásút csinálnak belőle. Esznek hamburgert és? Én imádom a török, indiai és arab kajákat, de nem akarnám, hogy tömegesen a lakóhelyemre költözzenek ezek a népek.

"A környezetről mondott dolog marhaság. Nem a városokban termelik meg az élelmiszert . Ha mindenki odamegy ,ahogy te azt mondod , kb .nem lesz ennivaló. Így is egyre kevesebb van." - Ez egy egetverő faszság! A mezőgazdasági termelés olyan szinten automatizált már, hogy el se hiszed. Egy traktor GPS-szel és klímával felszerelve éjszaka is dolgozva ma nagyságrendekkel nagyobb területet szánt fel vagy kombájnként takarít be, mint 100 éve. A vidék nem véletlenül néptelenedik el. Nincs szükség ott már munkaerőre. Aki még a nagyszülei falusi házában él, az se tart már disznót, tehenet. A kertben tuja van, nem zöldség. A mezőgazdasági termelés ipari méreteket ölt, ember már alig kell hozzá. A tehenet automata feji, a szántást lassan önvezető traktor végzi, Amerikában a cseresznyefákról gép rázza le a gyümölcsöt a talajra terített hatalmas ponyvákra stb. Az egy mítosz, hogy nincs elég élelmiszer a világban. A valóság az, hogy nincs jól elosztva, illetve sok luxusterméket termelnek, amikhez nem juthat mindenki hozzá, ami nem akkora baj, hisz sok luxusautót is gyártanak, amihez az átlag polgár nem juthat hozzá.
Ma is sok olyan területen laknak emberek, ahol nem kellene: Amerikában Arizona és Florida államokba szívesen költöznek az emberek, mert meleg és napos a klíma. Csak hát Arizona egy sivatag, ahol klímaberendezéssel is szenvedés az élet, Florida meg a tengerszinten fekszik, hurrikán övezetben, mocsaras terület. Az emberek ma ott élnek, ahol akarnak, akkor is, ha az nem alkalmas amúgy technológiai rásegítés nélkül az életre.

acycloren 2019.05.28. 08:55:31

@chrisred: Európa nem nyert meg semmit. Elvesztette a gyarmatbirodalmát Anglia, azóta özönlenek Európába a harmadik világból az emberek. Közben több harmadik világbeli ország felzárkózott (Japán, Korea, Kína, öbölmenti arab országok, Latin-Amerika egy része). Európa népesedési válságban van, ezért befogad minden jöttmentet.

midnightcoder2 2019.05.28. 09:04:31

@szepipiktor: "az ő számlájukra írtható időben-térben elosztva 20-22 millió áldozat."

Csak a kínai nagy menetelés + kulturális forradalom úgy 40-60 millió. Aztán ott van Lenin elvtárs, és Sztálin elvtárs fejenként olyan 2-10 millió áldozat körül. Plusz a futottak még kategóriában Pol Pot elvtárs és a vörös khmerek és a többi komcsi gazember vacak kis 1-2 millióval.

Brix 2019.05.28. 09:04:54

@acycloren: Amit leírtál az egy tökéletes " alt right " világkèp, tömèny fatalizmusssal...Az " alt right " - nak ,alternatív jobboldalnak mintegy 11 millió követője van az USA-ban , európai megfelelője az Identitás Generáció Mozgalom, Marin Schnellnerrel , Pettibonnal ès társaikkal ....Ezek a felső közèposztalybeli fiatalok meghirdettèk a harcot a fehèr ember vèdelmènen azaz: legfontosabb feladatuknak a nyugati civilizáció , a kereszténységet vèdelmèt tekintik, a "betolakodókkal "szemben...Az összes nem európai emberre, bevándorlókra csak mint parazitara tekintenek , hiszen azok alacsonyabb rendűek ès azért jönnek a nyugati világba, hogy erőszakosan átformálják a fehér kultúrát, elvegyèk javainkat, majd átvegyèk a politikai irányítást...Èrdekes egyébként, hogy Schneller is osztrák ahogy Hitler volt...Úgy látszik, itt Közèp- Európában nagyobb hajlam van az emberekben a szèlsőjobboldali ideológiákat mint pl nyugatabbra, ahol már 60-70 éve zajlik a multikulturális társadalom kièpülèse...Magyarországon , Lengyeloszágban rohamosan terjed a nacionalizmus ès annak extrèm megjelenési formái , de Ausztria és Csehország is elèggè fertőzött... Ráadásul , egyes vezető európai politikusok is beleálltak a fatalista - muszlim invázióról ès a fehér faj kiirtásáról szóló- világjóslatba....Ennek viszont már lehet nagy társadalmi veszélye...Bár , az európai immunitás elèg nagy, hiszen nagy áttörèst mèg a "neofasiszta " partok hogy ezzel a kifejezéssel èljek nem èrtek el...A többsèg nem tart a muszlim inváziótól ès az Európában garázdálkodó nèger vadember hordáktól, amellyel a szèlsőjobb riogat....Magam sem hiszek ebben, bár az illegális migraciót nem tartom jó dolognak , de valahogy a migrációs válságot is megoldja Európa, mert van elég ereje hozzá...Afrika gyenge, a Közel- Kelet gyenge, Oroszország erősebb, de valójában európai( csak kissè bizancias..) Kína erősödik, de nem hinném, hogy ők hadseregekkel akarnak Európában jönni- csak eladni akarnak ahogy mindenki...Ráadásul ott is vannak órási belső feszültségek...

vegyesfehér 2019.05.28. 09:09:56

@acycloren: Valóban nem maradt utána semmi más, csak romok. Meg hullák. Tényleg felejtős...

Scott Tenorman Must Die 2019.05.28. 09:10:23

1989 óta várjátok Hitlert, de csak nem akaródzik neki eljönni. szánalmas

B60 2019.05.28. 09:23:51

@acycloren: a gps-es traktor nyilván Tokyó vagy Peking utcáját szántja . Ne haragudj de marhaság amit írogatsz . Hagyjuk is abba. Nem tudom hol élsz vmi barlangban vszeg.

chrisred 2019.05.28. 09:38:06

@acycloren: Ennek mi köze az Iszlámhoz?

Brix 2019.05.28. 09:38:44

@csentecsa: Mindenki a saját perspektívájából szemléli a világot... Szerintem a mostani populista jobboldal inkább a klasszikus olasz fasizmushoz áll közelebb, mint a Thatcher- vagy Reagean- féle klasszikus konzervatív világhoz...
Az igai konzervatívok 100%-ban szabadpiac pártiak voltak, soha nem akarták a polgári demokratikus szabadságjogokat lecsökkenteni , nem mentek bele etnikai/vallási alapú gyűlöletkeltésbe...
Az alap attitűdjük is más volt, hiszen nem kokettáltak a pórnéppel , ahogy a mostani populisták és nem volt agymosó , népbutító propaganda sem..
A gazdasági-ideológiai alapokat annak idején Hayeck dolgozta ki , aki

chrisred 2019.05.28. 09:40:54

@csentecsa: Egészen pontosan az első világháború generálta.

kvp 2019.05.28. 10:08:32

@Brix: A populista jobboldal valoban a regi olasz modellt koveti, de ennek oka az allamkapitalista gazdasagi modell. Ennek alapja az, hogy annyira nagyok a globalis cegek, hogy csak egy teljes allam, egyetlen cegkent fellepve tud veluk kozel egyenlokent versenyezni vagy egyuttmukodni. Ez reszben igaz, ugyanis sajnos ma mar egy atlagos europai nemzetallam is tul kicsi ehhez.

A magasabb szintu integracio otlete tehat jo lenne, viszont a klasszikus EU-s konfoderacios modellt -ami elsosorban a gazdasagi es katonai egyuttmukodesre alapoz- megprobaljak lecserelni egy unios modellel, ahol egyetlen vezetes van. Ez nemzetallamok eseten nem igazan valosithato meg, ezert a kitalaltak, hogy akkor megszuntetik oket es kialakitanak egy nemzetkozi (vagy osszeuropai) identitast. Ez a helyi lakossaggal nem igazan ment idaig, ezert kulfoldrol engednek be uj lakokat. Viszont ok tobbsegukben hozzak az iszlamot, mint nemzetekfeletti allamalkoto filozofiat. Innentol a globalisan tul gyenge allamkapitalista modell es az uj lakossag nemzetkozi iszlamista ideologiaja versenyez egymassal, mikozben a politikusok a globalista multikulturalis (azaz kozmopolita) ideologiat problajak elterjeszteni. Aztan csodalkoznak rajta, hogy valojaban egyik fel sem vevo ra. (sem az oslakossag, sem a muzulmanok)

Van esely egy uj Hitlere? Nem igazan, a nemeteknek sem hianyzik egy olyan idiota aki tobb nemet halalaert lett felelos, mint amennyien a velt vagy valos ellensegeik kozzul meghaltak. Van esely egy egyseges europai iszlam allamra? Igen, nepesedesileg vizsgalva ez a jelenleg varhato kimenetel nyugaton. Ha az europai egysult allamokat hamarabb valositjak meg a politikusok, akkor konnyebb dolguk lesz teljes Europara kiterjeszteni. Ha nem jon letre, akkor valoszinuleg csak nagyobb egyseges lakossagu teruleteket tudnak megszerezni, pont ahogy Magyarorszag szetesett tobb egymastol fuggetlen teruletre. Persze miert is ne lehetne egy delfrancia vagy holland, belga kalifatus, ha egyszer tenyleg a muzulmanok kerulnek abszolut tobbsegbe az adott regioban?

ps: Az az elonye a muszlim vallasnak, hogy a kommunizmushoz hasonloan nem rasszista, tehat ha azonos vallasi csoporthoz (szektahoz) tartozik ket eltero szarmazasu ember, akkor testvereknek tekintik egymast. Ez sokat segit az europaba bevandorloknak az europai muzulman kozossegbe torteno integracioban es megakadalyozozza az europai kulturahoz valo csatlakozast is.

Brix 2019.05.28. 10:44:18

@kvp: A másod- vagy harmadgeneraciós muzulmánok termékenységi rátája az őslakosságèhoz kezd konvergálni ès lassan szekularizálódnak is , amellett teljesen átveszik a nyugati szokásokat, életmódot.. Nyílván van ellenpélda is, különösen ott ahol nagy a munkanélküliség ,ott van radikálizálódás a vallás felè visszafordulás.De, ez azért csak egy szűk kisebbsèg....Az európai muszlim közössèg nem homogèn massza...Pl. az Egyesült Királyságban ott vannak a pakisztáni, a többségük törekvő, dolgos ,muszlimok , akik igyekszenek minèl magasabb fokú oktatásban részt venni...Dolgoznak, tanulnak , vállakoznak- rendesen èlnek, többsègèben ...Shadiq Khan- t megválasztották londoni polgármesternek, többek között az echte angolok szavazatával....Ugyanolyan , mint a többi európai ember többsège: demokrata ès liberális - pedig muszlim háttérű...Soha nem lehet általánosítani...

acycloren 2019.05.28. 10:54:00

@Brix: nem vagyok alt-right, de az megtisztelő, hogy csak burkoltan nácizol le így a blogponthu-n, én egyszerűen Ázsiában élve évek óta látom, hogy Kelet-Európának semmi esélye felzárkózni. És látom, hogy mennyire kicsi Európa innen nézve. És mennyire nyitott. Én ide Ázsiába is olyan bevándorlási procedúra után jöhettem, ami picit bonyolultabb, mint besétálni Germoneyba és felvenni a segélyt. Én az EU-t egy nagy vívmánynak tartom, de az a helyzet, hogy ahogy jelenleg csinálják, az egy vicc. Magyarország sose fog nemhogy Németország szintjére felzárkózni, de még a cseh szintet se fogja sose elérni. Pedig az alig magasabb, ezért Magyarország munkaerőkobocsátó lesz továbbra is, a magyaroknak a német munkaerőpiacon kell megkeresni azt, amir otthon nem tudnak. Tehát van közük ahhoz, hogy hova megy az adójuk ott.

"Az összes nem európai emberre, bevándorlókra csak mint parazitara tekintenek , hiszen azok alacsonyabb rendűek ès azért jönnek a nyugati világba, hogy erőszakosan átformálják a fehér kultúrát, elvegyèk javainkat, majd átvegyèk a politikai irányítást." - Szóval te a nem európaiakat alacsonyabbrendűeknek tartod? Én nem. A kelet-ázsiai átlagban intelligensebb csoport, mint a fehér ember. Átlagban persze... nagy a szórás, itt is van sok nyáladzó idióta. De itt hagyják a tehetségeseket érvényesülni, nem adóztatják agyon őket, aki vállalkozik, az jobban él, mint aki munkavállaló. Ázsiában élve látom, hogy mi mozgatja őket. Pont az, ami mindenkit, a könnyebb élet, a pénz, ingyenes oktatás stb. És ha lehetőséget látnak az ingyenélésre, akkor ingyenélnek, igen, a sztereotípiak szerint szorgalmas ázsiaiak is. Személyesen látom a környezetemben naponta.
Valami Bud Spencer filmben volt ez a szöveg: ha a pókerasztalnál 10 perc alatt nem tudod kitalálni, hogy ki a balek, akkor te vagy az. És jelenleg Európa a balek, ahova boldog boldogtalant beengednek.

A kereszténységet nem védem, én ateista vagyok. Ilyen bronzkori közel-keleti szektákat én nem védek. De az se megoldás, hogy mikor már végre megszabadultunk a kereszténység igájától, beengedünk egy másik, még elborultabb ideológiát.

"erőszakosan átformálják a fehér kultúrát" - Nem átformálják a fehér kultúrát, hanem zárványként élnek a fehér társadalomban. Ha egy osztályközösségben van 2 magyar gyerek a 25 angol mellett, akkor valószínűleg be fognak illeszkedni. De ha van 8 magyar a 19 angol mellett, akkor lesz egy magyar klikk és sose lesznek arra szorítva, hogy angollá váljanak.
Én ha kiköltözök Németországba, oda járatom a gyerekem iskolába, akkor azért teszem, mert németek közt akarok lenni, azt akarom, hogy a gyerekem német legyen. De ma már nagyon könnyű ott is ellébecolni úgy, hogy németül se tanul meg a bevandorló. Persze ez egy vendégmunkásnál nem akkora probléma, de ha kiviszi a családját és életvitelszerűen ott él, akkor már gond lesz. És ma már az arab napi szinten nézhet arab tévéadásokat, a kínai kínait. Akárhol él.

Rám aztán nem mondhatja senki, hogy rasszista lennék. Én már majdnem mindenféle színű és sokféle nemzetiségű nőt dugtam, a jelenlegi párom is egy kis csöcsös ázsiai olyan pinával a lába közt, hogy megőrülsz. Magyar fizetésnél jelentősen jobban keres (nem azért, mert olyan okos, egyszerűen itt ilyen jók a fizetések), de neki is felcsillant a szeme, amikor meghallotta, hogy Magyarországon kb. kap egy fél autót meg kedvezményes hitelt a házra egy gyerekes család. Akkor azért felvilagosítottam, hogy az 3 gyerektől jár, és hogy a fizetések mellette szarok. Úgyhogy Ausztriában dolgozva ezt simán munkából összehozhatja az ember. Szóval ha neki felcsillant a szeme egy ilyen félfüllel elkapott kelet-európai családtamogatási hír hallatán, akkor képzeld el egy nincstelen nigériai, afgán, bangladesi család mekkora lehetőséget lát abban, hogy azt hallja, hogy Németországban a segély magasabb, mint a hazájában egy mérnök vagy orvos fizetése. És a harmadik világbeliek is a netről tájékozódnak, meg a már kivándorolta meséiből, akik pont úgy előadják a dúsgazdag emigránst, mint a magyar senkiházi, aki kitántortott Londonba mosogatni, de facebookra posztolja az új cipőjéről készült képeket meg hogy mekkora királyként él. A pakisztáni is annyit lát, hogy a falubelije Manchesterben vagy Berlinben lébecol és menekültstátuszra vár, de jobban él, mint egy pakisztáni kormánytisztviselő otthon.
Én amellett vagyok, hogy jobb életet kellene teremteni a harmadik világban is. És erre van is esély. Éhezés már alig van a világon. Ami probléma még az a túlnépesedés. Érdekes, kelet-ázsiaiak megoldották a felzárkózást, jobban élnek, mint 50 éve.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.28. 10:55:22

@szepipiktor: "a hazudott szám valójában a háború áldozatait jeleneti, és azért meg az összes fél felelős"
Ki is támadott először? Ki kezdte az egész gyilkolászást? Baszkikám, ha a házad harckocsikkal szétrobbantják, akkor azt tapsikolva nézed? Természetesen próbálod védeni magad és állampolgáraidat, de a felelősség mindig azé, aki először üt.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.28. 11:04:37

@acycloren: "azt tenném ehhez hozzá, hogy Hitler utan semmi se maradt"
Ja tényleg semmi, csak egy komplett szocialista keleti blokk, szovjet uralommal, ami hitler nélkül ugye eleve létre se jön. A történelmi folyamatokat összességében kell nézni, nem kiragadni eseményeket. Hitler felelőssége óriási Európa 20. Szd. második felének alakulására nézve. Ha nincs Hitler 1989-ben van egy Magyar királyság demokratikus parlamentarizmussal és kapitalista piacgazdasággal, amilyen volt Dánia meg Anglia. És van valószínűleg egy jelképes király, akit nem orbán győzikének hívnak.

Brix 2019.05.28. 11:14:09

@kvp: Szerintem az európai iszlám állam lètrejöttère - ezt geografuskent, Európa földrajzi - , politikai- ès nèpesedèsi viszonyainak jó ismerőjekènt- azt mondom, hogy nincs esèly...Szemèlyes tapasztalatokat is gyűjtök persze, és látom, hogy az elmúlt években hatalmas lendületet vett az afrikai, ázsiai bevándorlás , ami lecsapódott bűnözès megnövekedèsèben ,ès a terrorizmus újraèledèsen, de hogy a bevándorlók egyszer egy" iszlám államot " alakítanának arra nem látok esèlyt..Az elsöprő többsèg viharosan westernizálódik , hiszen sokan èppen a csökött , ultrakonzervatív, iszlám elnyomás elől menekülnek , hogy szabad nyugati èletet élhessenek...Mások megtartják a vallásukat jobban, de eszük ágában sincs radikalizálódni, hiszen a nyugati rendszer adja nekik meg mindazt , amire otthon nem volt lehetőségük: szabadságot, oktatást, szociális ellátást, ingyen lakhatást...Egyedül a nyugati jólèti gazdaság kèpes erre, semmilyen más államrend sem. ( Kivètel a spec gazdasági helyzetű, kicsi olaj- gazdag muszlim orszagokat...Én úgy látom, hogy a nyugat - ellenesség azèrt van terjedőben a muszlim országokban , mert megszületett egy új 100 milliós rèteg, akik nem találnak munkát a bukott társadalmi - gazdasági berendezkedèsű muszlim országokban, ráadásul feleségét sem, ami további frusztraciókat szül...A terrorizmust èn pènz- ès szexuális csalódottságból eredő cselekménynek tartom( nem véletlenül ölenk gyakran fiatal nőket...) a vallás csak ürügy ( bár a Korábban vannak elfogadhatatlan tèzisek..) A fő ok mégis a frusztráció: irígysèg a szabad lètre...A lènyeg szerintem az, ha Európa kontroll alatt tudja tartani a migraciót- szinte lehetetlen feleadat- akkor azokat akik it vannak, vagy mèrsèkelt ütemben jönnek, be tudja a törni a társadalmi együttèlèsbe, ha ève szinten milliók èrkeznènek, akkor az katasztrófa lenne, de ilyet talán még az ultraliberálisok sem akarnak...

Brix 2019.05.28. 11:44:47

@acycloren: " Kelet-Európának semmi esélye felzárkózni. .." Miért ne lenne? A tények éppen az ellenkezőjét mutatják, mivel az elmúlt 30 évben a potenciális növekedés nagyobb volt errefelé , mint Európa magállamaiban...Mondok egy példát: a rendszerváltás után, a 90-es évek elején az egy főre eső GNP (akkori terminológia) volt 20700 dollár Németországban, 3000 dollár Magyarországon , Lengyelországban pedig csak 1900!! Azaz : 7x - 10x nagyobb volt a német egy főre jutó GNP, mint a kelet- közép-európai!
Mára azért óriásit javultak a volt szocialista országok mutatói és már több ponton közel kerültek Európa vezető országához, A cseh, a lengyel , a szlovák nettó átlagbérek közelítették/meghaladták a nettó ezer ( cseh: 1100) eurót, ami még nyilván mindig kicsi, de nem 6-8-10x-es különbség, mint a 90 -es évek elején volt...Csak kb 2,6-2,8x különbség , viszont vásárlóerő - paritáson számolva még kevesebb a különbség
Ha nyitott szemmel jár az ember, akkor láthatja: van konvergencia, mivel euro 100 milliárdok érkeznek a strukturális alapokon keresztül, sok a nyugati befektető , és elég versenyképes pl a lengyel gazdaság...
Magyarország már rosszabb hely, de itt a kormány a folyamatos forint "olcsítással" kikozmetikázza a versenyképességi problémákat..
A lényeg szerintem az, - és minden jel arra mutat, hogy a világ is így ítéli meg- nem olyan rossz hely Kelet-Közép-Európa. Sőt, Budapest , Prága , Krakkó- a világ legjobb városai között van, mert biztonságosak, sok a látnivaló és még relatív olcsó, nyugati életet lehet élni..

acycloren 2019.05.28. 11:54:36

@Brix: kelet-európai városok valóban olcsók és kényelmesen lehet élni Prágában, Krakkóban, Budapesten... Nyugati fizetésből...

Kelet-Európa sose fog felzárkózni a Nyugathoz. Annak is örülhetnénk, ha a magyar átlagbérek elérnék az osztrák átlag felét.

acycloren 2019.05.28. 12:27:25

@Csüngő csöcsű csaló csuti: "A történelmi folyamatokat összességében kell nézni, nem kiragadni eseményeket. Hitler felelőssége óriási Európa 20. Szd. második felének alakulására nézve."

Ha már itt tartunk, akkor Hitler hatalomra jutásáért a revansra vágyó francianpolitika felelős, az I. vh utáni torz békékkel.
Az is egy illúzió, hogy ha Hitler nem jut hatalomra, akkor minden demokratikusan és parlamentárisan alakul. Eleve már az I. vh utan volt egy antiszemita trend Magyarországon, Lengyelországban, voltak tekintélyelvű, antidemokratikus rendszerek (Horthy, Piłsudski), volt bolsevik veszély, semmi se garantálja, hogy a szovjetek békén hagyták volna Kelet-Európát.
Lett volna egy Magyarország-Kisantant háború, amit azzal tudtak elkerülni, hogy a németek hitegették mind a magyarok, mind a cseheket és románokat, hogy nekik engednek, a javukra ítélnek. Hitler taktikázása nélkül a magyarok és a kisantant már egymásnak esett volna.
Ja, vörösterror és fehérterror volt ám Finnországban is, az autoriter hatalomgyakorlás nem valami közép-európai betegség volt akkoriban.

Ott volt az olasz fasizmus, ami bő 10 évvel megelőzte a német nácizmust. Roppant népszerű volt akkoriban, csak Hitler mellett háttérbe szorult. De simán megtermékenyíthette volna a magyar politikát. Gömbös ezt a vonalat vitte.

Tehát Hitler hatalomra jutása se csak Hitler felelőssége, az meg, hogy nélküle mi lett volna, puszta találgatás. Magyarország már régen nem a parlamentáris és demokratikus fejlődés útján haladt, amikor Hitler hatalomra került. Túl voltunk a numerus claususon, vörös és fehéreterroron, magyar-olasz összeboruláson, kisantant elleni revizionista retorikán, trianoni traumán, rendeleti kormányzáson, nyílt szavazás bevezetésén, az ellenzék elnyomásán, meg egy tenger nélküli tengerésztiszt kormányzóságán stb. Nagyon nem esélyes, hogy ebből egy békés 20. század lett volna. De ez már Hitler előtt eldőlt, az első világháború lezárásakor.
A bolsevizmus lett volna a fő gonosz a nyugat szemében. Most a nácizmus.

midnightcoder2 2019.05.28. 12:45:22

@Brix: "Úgy látszik, itt Közèp- Európában nagyobb hajlam van az emberekben a szèlsőjobboldali ideológiákat mint pl nyugatabbra, ahol már 60-70 éve zajlik a multikulturális társadalom "

Nincs ebben semmi érdekes. Az itteniek a saját bõrükön tapasztalták milyen az a multikulti IRL. Nekünk nem voltak gyarmataink, viszont volt itt mindenféle vendégmunkás a tatároktól a törökökön át az ideiglenesen itt állomásozó baráti szovjet csapatokig. Ezzel szemben nyugat-európában a multikulti azt jelentette, hogy a néger szolga 5 órakor behozta a teát.

midnightcoder2 2019.05.28. 12:50:07

@acycloren: Biztos, hogy nem hagyták volna békén a szovjetek Kelet-Európát. A világforradalom eszményének a terjesztése legalább olyan agresszív csapattá tette õket, mint Hitleréket az élettér-elmélet. Az, hogy nem rohanták le európát leginkább a II világháborúnak, nevezetesen az atombombának volt köszönhetõ. Ha nem lett volna atombomba, akkor már rég a negyedik világháború után lennénk. Ennek megléte azonban megakadályozta a nagyobb, nyílt csatározásokat.

citrix 2019.05.28. 12:52:11

Hitler hatalomra kerülése szerintem nem vonható párhuzamba a mai korral. Németország egy vesztes, általa kirobbantott háború után állt, teljesíthetetlen jóvátételi összegekkel a nyakában. Munkanélküliség, szegénység, gyarmatok elcsatolása, kommunisták, szocdemek, szélsőjobbosok csatározása a tehetetlen weimari köztársaságban. Meglehetősen nagy erkölcsi szabadosság Berlinben, majd a gazdasági világválság... Hitlernek mindez kapóra jött,"rendet"ígért. A németek szívták magukba mint az anyatejet a Führer véget nem érő színpadias szónoklatait. Megnevezte a háború elvesztésének felelőseit akiken bosszút kell állni és vagyonukat el lehet kobozni. Jólétet ígért a munkásosztálynak, a gondoskodó állam munkát adott, megszervezte üdültetésüket, a fiatalságot félkatonai szervezetekbe tömörítette. Kitűzte a célt: a harmadik birodalom létrehozását, a felsőbbrendűséget. A pártokat betiltotta, egyedül a náci párt létezhetett és annak katonai és hírhedt állambiztonsági szerve egyértelműen a megfélemlítés céljából rajtaütött a "máshogy" gondolkodó embereken. Hitler a zsidók ellen uszított de honnan volt neki pénze ha nem a nagytőkésektől, bankároktól? Az elképesztő ütemű fegyverkezéshez pénz, pénz és pénz kellett amit a meghódított területekről befolyó/összerabolt haszon reményében meg is kapott. A folytatást ismerjük és csak reméljük: soha többet háború és fasizmus vagy kommunizmus.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.28. 13:04:24

@acycloren: Gondoltam hogy ezzel fogsz válaszolni, hogy dehát mindez hitler nélkül is megvalósul, meg hogy hitlerért a korábbi események felelősek. Ja, tényleg, hitler egy szent volt, és minden tőle függetlenül is úgy alakul ahogy. Tipikus fideszes fasiszta gondolkodás. Mindig más a felelős. Nem vagy te egy kicsit neonáci, basszad meg?

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.28. 13:14:23

@citrix: Amiket itt felsoroltál csakis egy elferdült agyú pszichopata kreálmányai lehettek. Meg akik mentek utána, mint a birkák, no azok se voltak semmik. A problémákra voltak értelmes válaszok is, amit a normálisak meg is tettek, mindenféle szélsőség nélkül. A gondokra a választ sosem a legradikálisabb megoldást kell keresni, ahogy orbán és hitler tette a korábbi rendszer felrúgáával, szétbaszásával, néha a legegyszerűbben meg lehet oldani mindent úgy hogy nem nagyon nyúlnak bele kiforrott dolgokba. Orbán dúlása szétszakítja a nemzetet, túlzó anyagi különbségeket szül, aminek nem lesznek jó következményei, ez látatlanban, előre borítékolható.

acycloren 2019.05.28. 13:19:40

@Csüngő csöcsű csaló csuti: "Tipikus fideszes fasiszta gondolkodás. Mindig más a felelős. Nem vagy te egy kicsit neonáci, basszad meg?"

1. Nem vagyok neonáci, basszad meg.
2. Nem vagyok fideszes se, de az sokat elmond, hogy egy napi politikától mentes topikba te valahogy behozod a Fideszt.
3. Hitler nem volt szent. Ő a kora terméke volt, az hogy az első világháború után akkora kupleráj volt, hogy egy közepesen tehetségtelen festő, volt tiszthelyettes, egy hajléktalan ilyen posztra juthatott. Ennek döntően az az oka, hogy a németeket (meg a magyarokat) porig alázták.
4. Hitler egy percember a történelem színpadán. A főgonosz státuszán kívül semmi se maradt utána. Annyi se, mint Sztálin után. A birodalmát beszántották és 10 év múlva már NATO tag volt az NSZK. Hát így. Annyira nem vagyok neonáci, hogy Hitlert egy nullának tartom történelmi szempontból. Ha élne, ő lenne a legboldogabb, hogy máig rettegnek tőle, minden fórumon az ő nevének felhozatala a végső érv.
You are literally Hitler. You are a Nazi. You are worse than Hitler.
Satöbbi.
De lassan Orbán is eljut odáig, hogy tökmindegy mi a téma, az érveiből kifogyó kommentező bedobja, hogy a másik orbánnyalonc, fideszgeci, narancskommunista stb. Ez már szint. Így lehet bevonulni a történelembe és a köztudatba érdemtelenül is.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.28. 13:22:33

@midnightcoder2:
"a néger szolga 5 órakor behozta a teát."
JA, igen vagy 100-200 éve. Sőt továbbmegyek, az ősközösség feje meg kiküldte a legjobb vadászát mammuthúsért.
Egyébként nyugaton jó régen ez volt tény. A tatár török itt sise hozatott teát, ellenben a magyar földesúr, az olyan, mint a feudális fejű orbán, a magyar szolgájával töröltette ki a seggét pontosan úgy, ahogy most teszi.

midnightcoder2 2019.05.28. 13:24:50

@csentecsa: A 6 millió zsidó a lõtéri kutyát nem érdekelte sem akkor, sem a háború alatt. Igazából annyira Hitleréket sem, az eredeti elképzelés nem a legyilkolásuk volt. A szövetségeseknek pedig többször is lett volna lehetõségük megmenteni a nagy részüket ha ebben a történetben a zsidók érdekeltek volna bárkit is.

citrix 2019.05.28. 13:26:07

@Csüngő csöcsű csaló csuti: Orbán a hatalom megszerzése és megtartása érdekében a végletekig gátlástalan. Azt se hiszem el amit kérdez, nemhogy amit kijelent. A fidesz egy félkatonai párt, a demokrácia vagy önálló gondolatok és megvalósítás csíráját is lehetetlené tevő személyi kultusszal. Az történik amire Orbán utasít. De csakis az, aki önállóan bepróbálkozik annak vége egyszer és mindenkorra. Annak is aki az utasítást elszabotálja. Leginkább a Mákosi :-) rezsimre emlékezet a struktúra, az ideológia és a végrehajtás módja persze "finomítva" de céljaiban azonos: bebetonozott teljhatalom bármi áron.

midnightcoder2 2019.05.28. 13:31:46

@Csüngő csöcsű csaló csuti: A török-tatár dolog elég mélyen benne van a magyar kultúrában. Már gyerekkorban tanulod a mondókát, hogy török gyerek megvágta, magyar gyerek gyógyítja... Olvasod az Egri Csillagokat, tanulod a történelmet. És persze 30 éve még itt voltak az elvtársak.

A nyugati polgárnak ma már nincs szolgája, max. a baby sitter és a házvezetõnõ Kelet-Európából, illetve persze azok a munkák amiket a helyiek már nemigen vállalnak be.

midnightcoder2 2019.05.28. 13:32:39

@citrix: Ahogy az MSZP is mûködött, amíg labdába tudott rúgni Orbánékkal szemben.

citrix 2019.05.28. 13:48:47

@midnightcoder2: Mszp? Az már jó évtizede egy döglött oroszlán mumifikálódott maradvány amire a hiénák ínséges időkben rájárnak. Nem oszt és nem szoroz, a fidesz arra tartja hogy szavazatokat vigyen el potensebb pártoktól de már arra se jó. A szavazóbázisa kihalt vagy kihalófélben van, szó szerint. Más kell a fiataloknak, lelkes, vidám, okos és romlatlan csapat akiket szívesen látnának.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.28. 14:02:24

@acycloren: Ha nem látod mi a gond orbánnal az legyen a te problémád, sok német hilert is ugyanilyen szent nemzetvezetőneo gondolta. Hiába véded magad, azért az nem semmi hogy hitlert jelentéktelennek tartod. De mindegy is, szerencsére kisebbség vagytok, csak egy porszem a föld kerekén.

acycloren 2019.05.28. 14:29:09

@Csüngő csöcsű csaló csuti: Én nem gondolom szent nemzetvezetőnek Orbánt. Orbán egy ügyes politikus. Ez annyit tesz, hogy tudja, hogy kell a hatalmat megszerezni és megtartani. És nem végzi úgy, ahogy Hitler, hogy golyót repít a fejébe, mert elvesztett egy háborút. Ahhoz is kell ész és érzék, hogy valaki csak elmenjen a falig, de ne koppanjon, ne törje be a fejét.
Lehet Orbánt nem szeretni, de az figyelemreméltó, hogy egy ideje nincs alternatívája Magyarországon, miközben az ország nem Törökország, ami az EU-n kívül van, így senki se szólhat bele, hogy Erdogan mit művel (mondjuk az USA bármit elnéz neki, mert stratégiai szövetséges, NATO tag). Tehát Orbán az EU-n belül tudja úgy keverni a lapjait, hogy nem lehet megbuktatni, de még fogást se tudnam találni rajta, újraválasztják. Ez azért gengszterek közt is riszpektet érdemel. Közben hány kormányváltás volt Romáiában, Olaszországban, Franciaországban, UK-ban, Szlovákiában? Merkel még hasonló nagy politikus, már ami a politikacsinálást és a túlélést illeti.

midnightcoder2 2019.05.28. 14:35:35

@csentecsa: Hitleréket ezzel megússzuk, de Sztálinékat nem. Ha nincs Hitler, akkor a szovjetek rohanják le Európát. Az sem lett volna szebb sztori, bár talán a mi szempontunkból jobban végzõdött volna.

midnightcoder2 2019.05.28. 14:38:01

@citrix: Pont ez a baj a baloldalon. A régi MSZP-t csak egy olyan társulat tudta váltani mint most a FIDESZ. Csak közben az MSZP elkorrodálódott.

nemecsekerno_007 2019.05.28. 15:02:10

@citrix: Ez is az egyik óriási tévedésetek, Orbán nem Rákosi. Dobrev Klárának sokkal töb köze van Rákosihoz és a Kádár-renszerhez, de ezzel kapcsolatban sokan a homokba dugják a fejüket, főleg ha az "ilyenek" mint Klárika felveszik a demokrata-köpenyt...

citrix 2019.05.28. 15:20:12

@nemecsekerno_007: Dobrev Klára ha jól tudom Apró Antal unokája. Ennyi köze van Rákos(?) és Kádár rendszerhez. A fidesz tele van konkrétan mszmp párttagokkal, párttitkárokkal, III/3-as és egyéb belügyi elvtársakkal. Orbán édesapja mszmp párttitkár volt a Kádár rendszerben. Viktor kisz titkár volt. Ha már Kláránál tartunk, célszerű megemlékezni erről is hogy teljes legyen a kép. Nem akarom védeni, nem kedvencem és nem is szavaztam rá, valszeg nem is fogok.

CCnick 2019.05.28. 16:53:57

@Csüngő csöcsű csaló csuti: "akik egy részét elevenen égetett el" te most az USA-ról beszélsz és a japánban embereket élve elégető atombombákról?

chrisred 2019.05.28. 21:08:09

@CCnick: Nem, nem háborús ellenfelekről beszél, hanem a saját országában, illetve a megszállt területek lakosságáról.

morph on deer 2019.05.29. 00:09:56

@csentecsa:
“az a párt amely a valósi konzervatív voltát elvesztő nagy jobboldali erő helyét vette át ”

Szerintem inkább bitorolni szeretné, de kilóg a nemzetiszocialista lóláb.
Ugyanis nem valaminek a megőrzéséről van szó, ami egy folyamatos értékrend megtartását jelenthetné jobb esetben, hanem egy nemzeti konzervatív fikció újjáteremtésének kisérletéről, sziklaszilárd és ellentmondást nem tűrő teljhatalommal kombinálva.
Ráadásul teljesen zavaros ideológia köré csavarva mindezt, ami tetszés szerint hol ilyen, hol meg olyan.

Ami istenigazából gusztustalanná teszi mindezt, az a módszer!
Ahogy a hatalom érdekében bármilyen hatalomtechnikai eszközt hajlandó felhasználni, beleértve a rasszizmust és a klasszikus náci propagandaelemeket is, valamint a vallással és a vallásossággal való visszaélést, a teljesen gátlástalan ad hominem támadAásokat, és így tovább.

Ez messze nem konzervatív jobboldaliság, hiszen számos baloldalinak számító populista lépés is tarkítja a képet, csakúgy, mint a soviniszta lózungok hangoztatása, mindezt azon a szinten, ami messze meghaladja a mérsékelt jobboldali és konzervatív értékrend kereteit.

Mindezek figyelembe vételével pedig már csak a széljobb maradt, és akár meg us igérhetem, hogy ebből bizony nem lesz nagy konzervatív jobboldali erő, legfeljebb csak egy kistérségi neofasiszta konglomerátum, ami ugyan eltart egy darabig, de már látni, hogy még a határkerítésen túl sem igazán hatásos.
Szerencsére.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.29. 00:23:41

@csentecsa: Egy embernek mi köze ahhoz mi volt a nagyapja? Hitler unok@ját is akkor fel kéne koncolni? Orbán viszont 100%, hogy kommunista titkár volt, ahogy az apja is Mszmp seggnyaló. Tőle vette a mintát. Orbán nem véletlenül nyal putyinnak is, a kgb vezérnek ott lapul a fiókjában orbán múltja, dróton rángatja a gecit. Ha ez egyszer kikerül akkor még a Strache botránynál is nagyobbat fog robbanni. Dobrev semmilyen tisztséget nem töltött be a kádár rendszerben ellentétben az orbán pereputtyal.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.29. 00:23:41

@csentecsa: Egy embernek mi köze ahhoz mi volt a nagyapja? Hitler unok@ját is akkor fel kéne koncolni? Orbán viszont 100%, hogy kommunista titkár volt, ahogy az apja is Mszmp seggnyaló. Tőle vette a mintát. Orbán nem véletlenül nyal putyinnak is, a kgb vezérnek ott lapul a fiókjában orbán múltja, dróton rángatja a gecit. Ha ez egyszer kikerül akkor még a Strache botránynál is nagyobbat fog robbanni. Dobrev semmilyen tisztséget nem töltött be a kádár rendszerben ellentétben az orbán pereputtyal.

citrix 2019.05.29. 07:00:22

@csentecsa: Azt hiszel amit akarsz, ha Orbánt egy számodra kedves, okos, becsületes és a hazáért lángoló szívű nemzetvezetőnek hiszed, ám legyen. A valóságot távolról se fedi de hinni az szép dolog.

citrix 2019.05.29. 11:05:20

@csentecsa: Semmi gond. Én is csak tényekkel fárasztalak amikor kisz titkári mivoltáról, liberális internacionáléban betöltött tisztségéről, Soros ösztöndíjáról, a fidesz 100 milliós Soros támogatásáról írok. Mészáros Lölő és a cimborák, a pereputty, a Vej hihetetlen vagyonosodása, mindez közpénzből. Egy szecsuáni jólélek a Viktor, lánglelkű hazafi, sőt nemzetvezető a javából.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.29. 11:46:38

@csentecsa: Én ennek hiszek, nem neked:
hu.m.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Viktor
Ott van benne, hogy kisz titkár volt, ami egy kommunista ifjúsági szervezet volt. Azt hogy ebbe belépett, pedig a neveltetésének köszönhette, mivel az apja is hithű komcsi volt, pártfunkcionárius:
hu.m.wikipedia.org/wiki/Orb%C3%A1n_Gy%C5%91z%C5%91_(%C3%BCzemm%C3%A9rn%C3%B6k)
Az egész orbán pereputty egy hithű komcsi gennyfészek, bármennyire is próbálják az ellenkezőjét kommunikálni. A volt komcsi kgb-s főkémmel is azért van jóban, mert a kommunista elnyomó nézeteik megegyeznek, plusz lehet a főkém asztalfiókjában olyan terhelő bizonyíték az orbán komcsi pereputtyra, amit csak vlagyimir iljics putyin tud.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.29. 11:58:34

@csentecsa: Dobrevről meg semmit nem találtam.
hu.m.wikipedia.org/wiki/Dobrev_Kl%C3%A1ra
Valószínűleg a nagyapja rémtetteit nem akarta folytatni, és elítéli ezért nem lépett be KISZbe. Pedig amikor ő 1986-ban abba korba lépett, simán választhatta volna a kommunista ifjúsági szövetséget, ami ugródeszka volt, akkoriban még javában dúlt a szocializmus. Úgy látszik neki annál több esze volt, nem volt szüksége seggnyalásra.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.29. 12:04:37

@csentecsa: No majd az lesz érdekes, amikor putyin elvtárs az örök cselgáncsmezőkre távozik, a felszámolóbiztosok meg a fiókjában megtalálják a volt komcsi országok besúgóhálózatának szövevényes hálóját, ami a csuti csoport listáját tartalmazza. Az nagyobbat fog szólni a Strache botránynál, az hétszentség.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.29. 12:11:10

@citrix: A sunyi orbánc mindig éppen ahhoz dörgölőzik, aki éppen hasznára van. Először kádár, utána soros, majd putyin elvtárs. Egy undorító nyálkás kis pondró, aki itthon a hős vezér képében tetszeleg.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.29. 12:11:10

@citrix: A sunyi orbánc mindig éppen ahhoz dörgölőzik, aki éppen hasznára van. Először kádár, utána soros, majd putyin elvtárs. Egy undorító nyálkás kis pondró, aki itthon a hős vezér képében tetszeleg.

citrix 2019.05.29. 12:26:47

@Csüngő csöcsű csaló csuti: Szerintem a legkevésbé sincs hasznára. A keleti nyitás mérlege eddig mínuszos, semmi hasznot nem hozott. A KGB ezredes egyrészt tud valamit amivel sakkban tartja valamint egy nagyhatalom teljhatalmú és leválthatatlan vezetője amilyen pozícióra és berendezkedésre Viktorunk is törekszik. Oroszország valóban hatalmas ország, jóléti társadalomról és demokráciáról nem híres. Eszközökben nem válogat, sajnos a fidesz kapóra jön ebben a játszmában.
Emlékszel még a fidesz plakátjára, amin a Továris konyec volt? Úgy látszik sok víz lefolyt azóta a Volgán...

citrix 2019.05.30. 09:09:04

@csentecsa: KISZ titkár volt Orbán. Erről kár vitát indítani. Volt ő liberális és még sok minden. Érdekes az aki ennyire hajlékony. Gyurcsány kit érdekel, 10 éve sehol sincs, Orbán táborának mégis rajta jár az esze egyfolytában. Szerelmesek bele vagy nem tudom miért rá gondolnak megállás nélkül...

citrix 2019.05.31. 07:02:25

@csentecsa: Mi fáj neked, a 16%? Mennyi legyen a fidesz, 98% mint a Hazafias Népfront a szocializmusban? Egyszerűen nem értem miért vágyakoztok a pártállamra?

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.31. 09:06:25

@citrix: Ezeknek minden fáj, mivel boldogtalan emberek. Szerintem ha 98%-uk lenne, akkor sem lennének megelégedve. Örök vesztesek. Ha vesztenek azért, ha nyernek azért.

Megbolondoult V. Orbán pápa 2019.05.31. 09:17:50

@csentecsa: Nem csak az a lényeg, hogy ki mikor milyen posztot tölt be. Ennél sokkal fontosabb ki mit, s legfőképpen hogyan cselekszik. Orbán pedig sokkal jobban hasonlít egy kivénhedt vén kommunista és fasiszta trottyra, mint Gyurcsány. Orbánnak nem volt nevelőszobája(nem csodálom ha, az apja líbiában vakondként a földet túrta) , eközben a fia itthon elkanászodott, öntörvényűvé vált. Jelenleg orbán egy ovodás szintjén áll. Lehet kb. utolájra akkor kapott nevelesi leckét és ott megragadt a fejlődés. Ezt abból lehet kikövetkeztetni, hogy mint egy durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát megsértődik, bosszút, áll, dacos, ha valami nem az akarata szerint történik. Pszichológiailag nevezhetnénk pszichopatának is. Itt a definíció hogy ismerhető fel az ilyen ember. Tökéletesen rá passzol:
www.hazipatika.com/psziche/pszichiatriai_betegsegek/cikkek/hogyan_ismerhetjuk_fel_a_pszichopatakat/20150717105218

Scott Tenorman Must Die 2020.03.28. 12:22:11

NA, MEGISMÉTLŐDÖTT VAGY MÉG VÁRTOK EGYRE TÜRELMETLENEBBÜL??

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) Fotó (8) fotó (12) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klímaváltozás (28) klimaváltozás (3) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) kultúrtörténet (56) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) társadalom (185) Társadalom (31) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása