Írolvasgondol

Göbölyös N. László blogja

KuToo, a magas sarkú cipők MeToo-a

0_kwd5la-jg9ytvzt-.jpg

„Amikor megtudtam, hogy sokan vagyunk, akiknek ezt a kényelmetlenséget el kell szenvednünk, elhatároztam, hogy mozgalmat indítok ellene” – nyilatkozta Isikava Jumi japán színésznő a hazájában nők számára kötelezővé tett magas sarkú viselet elleni KuToo alapítója.

A magas sarkú cipőt nem törvény írja el, hanem elvárás. A jelszó a MeToo és két, a japán nyelvben hasonló hangzású szó, a kutszu  (cipő) és a kutszuu (fájdalom) összeolvasztásából született.

A mozgalomnak néhány hónap alatt 20 ezer támogatója lett és most petíciót adnak át a tokiói kormánynak, amelyben kérik olyan törvény bevezetését, amely tiltja a munkaadóknak, hogy elvárják női alkalmazottaiktól a magas sarkú cipő viselését.

„A magas sarkot, amellett, hogy ez a molesztását  egy formája, diszkriminációnak is tekintjük” – jelentette Isikiva.

A hálón a mozgalom támogatására sok nő tanúskodott arról, hogy milyen nehéz munkahely után futkosni magas sarkú cipőben és milyen nehéz abban dolgozni.

A petíció átadásakor a munkaügyi minisztériumból jelen volt egy nő is, aki csodálkozott, mivel még egyetlen ilyen petíciót nem kaptak. A színésznő szerint pedig éppen ideje volt.

A nők ilyen irányú lázadásának azonban nem ez az első megnyilvánulása. A „12 cm-s sarok diktatúrájának” kérdése már 2015-ben megjelent a Cannes-i filmfesztiválon. 2017-ben Brit Columbia kanadai tartományban Andrew Weaver, zöld párti képviselőnek sikerült kiharcolnia egy olyan törvényt, amely megtiltja a munkadóknak, hogy „nemi alapon kötelezzenek alkalmazottakat „ilyen vagy olyan cipő viselésére.’”

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TCrown 2019.06.23. 18:57:28

Akkor legyen ugyanez a 3 részes öltönnyel is, vagy akár csak a nyakkendővel is. Az se kényelmes ám, melegben meg pláne.

szepipiktor 2019.06.23. 19:33:00

Gondoltam, hogy lesz még lejjebb a #metoo-nál...
Lám, bekövetkezett.
Nem kötelező, nem törvény, de ezek úgy lépnek fel, mintha valós támadás érné őket.
Erre ugye csak a nők képesek.
Most várom azon többség gyalázását is (tőlük), akik meg felveszik az ilyen cipőket, mert nekik meg tetszik.
sajnos eljutunk még oda, hogy azok a nők, akiket a kutya sem dugja, harcot indítanak az egészséges többséggel szemben, vagy visznek majd munkatáborba, mert nem szeretem a tökfőzeléket.
Ezek az aberrációk jól mutatják a mai divatos NGO-alapú aktivizmus károsságát, torzult gondolkodását.
Ugye ott a friss hír a német bánya elleni "demokratikus" tiltakozásról.
Ócska szélsőbalos csürhe az egész.

Mad Marx 2019.06.23. 20:12:33

Khmmmm, az csak valami liberálfasiszta lózung, hogy nem szabad származás/nemi identitás alapján diszkriminálni? Jelenleg éppen ott tartunk, hogy a hetero fehér férfi, alanyi jogon bűnöző...

m.e.h.t 2019.06.23. 20:38:03

Szerintem jöhetne már újra egy aszteroida...

Nincs közöttünk csicska 2019.06.23. 22:25:49

senki nem mondta hogy nem szabad a banyaba menni dolgozni, ott nem kell cipello

basszameg

AnnieC 2019.06.23. 22:27:25

"... amely tiltja a munkaadóknak, hogy elvárják női alkalmazottaiktól a magas sarkú cipő viselését."

Ha ott valóban elvárás, ami miatt esetleg az ember nem kap munkát vagy nem mehet dolgozni, akkor szakadjanak meg a kedves munkaadók arrafelé. Ha nem így van, akkor pedig aki kitalálta a mozgalmat.

Én szeretem a magassarkú cipőket, tele is a cipősszekrény velük, de olyan helyre biztos nem mennék dolgozni, ahol elő is van írva, hogy márpedig nekem abban kell megjelennem minden nap, ha törik, ha szakad.
Úgy általában nagyon nem szeretem az öltözködést túlságosan beszűkítő elvárásokat, így az előbb említett három részes öltöny elvárását se tartom jó ötletnek sok esetben.
Azért viszont a férfiaknak kéne küzdeni, hogy ne legyen ilyen beszűkült a férfi divat.

AnnieC 2019.06.23. 22:29:41

@Nincs közöttünk csicska: És egy cipellő csak akkor lehet szép és elegáns ha magas a sarka?

Nincs közöttünk csicska 2019.06.23. 22:32:28

@AnnieC: Senki se gondolja, hogy a noket az eszukert tartjak a munkahelyen.

Azaz azt vesznek fel, amit mondunk, vagy mehetnek vissza a balettbe ugralni.

Inkvizítor666 2019.06.23. 22:37:45

Nyomorék gendernáci kurvák

2019.06.23. 22:45:30

@szepipiktor:
Jogilag nem kötelező, de dress code-ként írják elő a cégek. Szóval ne gyere azzal az álszent baromsággal, hogy majd aki szereti hordani, azt basztatják, mert nem erről van szó. Az meg hogy baszatlan picsákróp regélsz ennek kapcsán, jól mutatja mekkora nihilbe sűlyedtetek ti magatokat konzervatívnak hazudó elvtelen férgek.

2019.06.23. 22:47:17

@TCrown:
Teljesen egyetértek. A dress code, mint munkáltatói elvárás minden esetben rossz, hacsak nem valami speciális munkakörről van szó, ahol szükséges a munkaruházat.

AnnieC 2019.06.23. 23:20:27

@Zabalint: Pontosan... Ehhez még hozzájön jópár eléggé beszűkült, de valamiért mégis nagyon szilárdnak tűnő társadalmi elvárás, ami teljesen lenullázta a férfi ruhatár változatosságát, miközben egy nő lehet ezerféleképpen csinos.
De ha esetleg egy pasi egyszer fel mer venni valamit, ami nem felel meg az itt nagyon színvonalasan megnyilvánuló, szerintük konzervatív "értékeket" képviselő egyéneknek, akkor örülhet ha nem verik meg az utcán.

Nincs közöttünk csicska 2019.06.23. 23:23:42

@Zabalint: Szerintem meg aki cseled, az ne ugraljon

Sajat cegedben tollem pizsamaban is melozhatsz

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.23. 23:30:53

Ám legyen, csak a férfiak számára ne tegyétek kötelezővé a viselését..Én már ezzel is beérem..:)

AnnieC 2019.06.23. 23:38:44

@Veszéjben a lyogállamiság !: Szerintem pár szélsőséges idiótán kívül soha sehol nem mondta senki, hogy akárkinek akármit is kötelezővé kéne tenni, csupán az lenne a cél, hogy az egyén saját döntése legyen az ilyesmi és ne legyen feleslegesen korlátozva a választás lehetősége.

Nincs közöttünk csicska 2019.06.23. 23:44:36

@AnnieC: Az egyen sajat dontese, hogy ott kivan-e dolgozni

el lehet menni

Kímélj ha kérhetem köszcsi (törölt) 2019.06.24. 00:24:38

@Ember A Hold On: Elég, ha az óriás amőbának van sztem, tod ami beKebelez ezt-azt.

Almandin 2019.06.24. 00:55:05

Alacsony sarkú cipő is lehet elegáns. Másrészt ez nemcsak kényelmi és esztétikai kérdés, hanem egészségügyi is. Ha egy cég kényszeríti a dolgozóit, hogy egész nap magassarkúban álljanak és járkáljanak, akkor legyen később perelhető amiatt, hogy a dolgozók egy része egészségkárosodást szed össze emiatt.
Olyan dress code kerüljön betiltásra, ahol egészségre káros öltözéket írnak elő kötelező jelleggel. Egy kosztümhöz is jól áll egy elegáns fazonú, de alacsony sarkú cipő. A dress code nem ördögtől való, mert pl. bankba nem illik dolgozni menni strandpapucsban vagy sportcipőben, de olyat nem írhatnának elő, ami káros lehet hosszú távon az egészségre. Arról nem is beszélve, hogy ezzel indokolatlanul kizárják azokat, akik pl. olyan betegségben szenvednek, hogy nem tudnak felvenni magas sarkú cipőt.

Nincs közöttünk csicska 2019.06.24. 01:17:38

@Almandin: nem kenyszerit a ceg senkit, hogy odamenjen melozni

Emmett Brown 2019.06.24. 08:14:18

@TCrown: pont Japánban van is kánikulai dresscode enyhítés, zakó/nyakkendő vonalon például

2019.06.24. 08:15:45

@Nincs közöttünk csicska:
A munkavállaló a munkáját adja el a munkáltatónak, nem az életét. Különösen backoffice munkakörben nevetséges. Nyilván ha modellnek áll valaki, az más kérdés. Nem kellene munkáltatóként jogodnak lenni arra, hogy a beosztottjaidon éld ki a ruhafetisizmusodat.

2019.06.24. 08:17:14

@Nincs közöttünk csicska:
Ha egy veszélyes üzemben basznak a balesetvédelmi előírasokra, oda sem kötelező elmenni dolgozni ennyi erővel.

Fülig José 2019.06.24. 08:19:07

@Zabalint: egy fideSScsicskának magyarázod az önálló tudatot?! saját gondolatot??? egyéniséget?!?!?!
elment az eszed...

body_andras 2019.06.24. 08:40:48

A következő elmebaj az lesz, amikor minden marhaságot, amit saját(!) szórakoztatásukra és a nőiességi verseny fokozására találtak ki, úgy fogják tálalni mint a szemét férfiak elnyomását. Gondolok itt a szempilla- és körömbaszkurálásra, mindenféle bohócsminkre, hajszétkúró festékekre és göndörítőkre, 1mm-es tangabugyikra, stb. Egyszer valamelyik észkonbájn ráeszmél hogy ez mind kellemetlen, időpocsékoló és néha egészségtelen tevékenység, főleg hogy ha az ezt űző egyed már átesett a szenvedélybetegség oldalára, és akkor lehull a lepel a soviniszta disznókról: miattunk szenvednek a nők, hogy jobban nézzenek ki és végeredményben feleségül legyenek véve, állást kapjanak vagy csak összejöjjön nekik az orgazmusigényük.
A magassarkú démonizálása csupán a kezdet....
Én sose kértem hogy hordjanak azt, alkalmanként jól néz ki - ha sikerül ruhával meg mindennel összhangba hozni. De ha erőltetik hogy éjjel-nappal abba flangáljanak, 20 éves korukra már kalapácsujjuk lesz, a sarkuk és a bütykeik olyanok mint a Kőfaló lába a Végtelen történetben, és minderre még ráfestenek olyan rikító piros lakkot hogy a perifériás látóterem szélén túl is észrevegyem, hát kösz de hánynom kell.
Lányok, szabad szellemek vagytok ti is, tegyétek ami kedvetekre való és szárnyaljatok!

Nincs közöttünk csicska 2019.06.24. 08:43:01

@Fülig José: ruppotlan cseled onallo tudattal is azt teszi amit megengednek neki

Fülig José 2019.06.24. 08:45:43

@Nincs közöttünk csicska: eltevedtel fideSSnyik, nem mindenki cseled aki dolgozik. tanultal volna lopas helyett nem mosogatnal london alson...

body_andras 2019.06.24. 08:58:10

@AnnieC: Sajnos nagyon sok helyen ez az elavult szabályozás is a hatalmi helyzet kifejezése. "Ez az én irodám, én vagyok a nagykutya, azt csináljátok amit én mondok." Ne is számítson hosszú távú sikerre.
A '90-es években ez még iskolákban is elterjedt volt. Nekem 1-2. osztályban nagyon jó tanár volt az ofőm. Aztán 3-dikban jött egy másik néni. Azzal kezdte szeptember 1-én, hogy ismertette az új "házirendet": a lányok nem hordhatnak semmi mást, csak térd alá érő szoknyát, és ha vállnál tovább merészelik növeszteni a hajukat, akkor fonni vagy kontyolni kell. Csak pislogtam. 8 éves kölyökként azon kellett gondolkodnom, hogy most akkor tanulni járunk az isibe, vagy csak azért hogy baszogassanak? Mondanom se kell ugye, havonta legalább egy intő volt az egyenlegem.
Nem vitatom hogy kellenek szabályok, de ha nem következetesek akkor nincs értelmük. Munkahelyen szerintem akkor elvárható a jó megjelenés ha tétje van. Pl fontos üzleti partnerek jönnek tárgyalni, hát keltsünk jó benyomást, alap hogy ne nézzünk ki úgy mint csövesbánat. Nem feltétlenül rontja az ügyfelek megítélését ha kissé rendhagyó a kolléga öltözködése és stílusa (pl piercinges, punk, mackónadrágos, stb) viszont ha a meghökkentő kinézetét nem tudja azonnal megnyerő, karizmatikus személyiséggel kompenzálni, akkor elvárható hogy egy kicsit konszolidálódjon.

Em.MA 2019.06.24. 10:03:24

Tűsarkú, vagy magas sarkú a gond?
Létezik törpetűsarkú cipő is. Szerintem igen randa hibrid, de egy időben nagyon divatos volt.

Kimondatlan elvárásokat nem kell teljesíteni. Ha a munkáltató írásba adja, akkor kell szóvá/per tárgyává tenni a kérdést.

bElannaTorres 2019.06.24. 10:11:21

Ez olyan mint a fűző, eljön az idő mikor borzadunk majd rajta. Hogy áll már a labfej a magassarkukban. Én nem is hordtam soha járni se tudnék túl magasban, vagy tusarkuban. Viszont az öt- hat centi magas vastag sarkú cipők lehetnek kényelmesek. De hogy vannak munkahelyek ahol kötelező, ez nekem elfogadhatatlan.

bElannaTorres 2019.06.24. 10:15:22

@Veszéjben a lyogállamiság !: igazságos lenne, viseljék az ilyen helyeken a férfiak is. Térd műtétre mentem ott találkoztam egy nővel aki butyokmutetre ment, hatalmas kinövés volt a lábán. Neki a munkában kötelező viselni a magassarkút.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.06.24. 10:41:31

@Fülig José:

Egyéniség? Az azt jelenti, mindenben követni a ballib agytröszt elvárásait?

Emmett Brown 2019.06.24. 10:44:28

@MAXVAL bircaman közíró: az megvan, hogy itt annyi lenne a cél, hogy ne legyen kötelező elvárás a magassarkú?

Almandin 2019.06.24. 11:09:58

@body_andras: A szépítkezés többi módja nem egészségkárosító, talán a tangabugyit kivéve. Másrészt egy nő valóban csinosabb, ha sminkel, az őszülő haj befestése is javít a külsőn.
Önmagában a magassarkú sem ördögtől való, csak az a nő hadd dönthesse el, hogy akarja-e hordani, és mennyi ideig. A magas sarkú cipőket nem folyamatos viselésre találták ki, hanem néhány órás viselésre időnként.
Történeti szempontból pedig először a férfiaknál jelent meg. A női divatban a 20. századtól lett domináns, mert korábban a polgári és nemesi viseletek a nők esetében földig érő szoknyát jelentettek, ami alól alig látszott ki a cipő. A rövidebb szoknyák térhódításával jobban látszott a cipő, és a tervezők jobban oda kezdtek rá figyelni. A magassarkú őrület kezdete akkorra datálható.

Emmett Brown 2019.06.24. 11:14:33

@MAXVAL bircaman közíró: mitől lenne általános? Egy ez konkrét része a dress codenak, és most figyelj: Japánban a dresscode lazítására már van precedens. Nyakkendő/Zakó/rövid ujjú ing vonalon.

2019.06.24. 11:17:23

@Nincs közöttünk csicska:
Az alkalmazott nem cselés. Legalábbis jogállamban nem az.

2019.06.24. 11:22:50

@Almandin:
"A dress code nem ördögtől való, mert pl. bankba nem illik dolgozni menni strandpapucsban vagy sportcipőben"

Ja, de backoffice munkakörökben is sok helyen dress code van. Első körökben ezen munkakörökben kellene kivezetni, aztan ha később a társadalom jobban szarik bele, akkor az sem fog senkit sem zavarni, ha a bankfiókban az ügyintéző strandpapucsban van.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.06.24. 11:28:01

@Emmett Brown:

Van egy csomó hely, ahol eleve munkavédelmi vagy identitásbeli ok van az ügy mögött. Lásd céget reklámozó egyenruha.

bElannaTorres 2019.06.24. 11:32:14

Egyébként meg vannak elegáns se kényelmes cipők is, a magassarkú csak annyiban különbözik hogy az szexi.
Kit érdekel hogy a banki alkalmazott mennyire szexi. Komolyan ez már fogyatékosság.

Emmett Brown 2019.06.24. 11:51:45

@MAXVAL bircaman közíró: itt irodai dolgozókról van szó, nem Hooterses ribikről.

Emmett Brown 2019.06.24. 12:35:56

@MAXVAL bircaman közíró: szóval ennyi a nagy libsi agymosás meg ízlésdiktatúra...

Emmett Brown 2019.06.24. 13:07:00

@MAXVAL bircaman közíró: gondolom neked sokat számít, hogy a pult mögött ülő ügyintéző milyen cipőben van xD

bElannaTorres 2019.06.24. 13:33:55

@Emmett Brown: annak számít akinek erre áll fel

Emmett Brown 2019.06.24. 16:17:17

@MAXVAL bircaman közíró: akkor miért azzal indítottál, hogy "marhaság"?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.24. 21:45:06

@AnnieC: Egyes feminácik korlátozni akarják az állva pisálást..

AnnieC 2019.06.24. 22:20:00

@Veszéjben a lyogállamiság !: Mások pedig sok más dolgot akarnak korlátozni vagy éppen kötelezővé tenni. Szélsőséges álláspontok mindenhol akadnak, csak sajnos sok ember nem is vesz észre mást, csak a szélsőségeket.
De képzeld, egyik barátnőm apja is korlátozza az állva pisálást a saját lakásában mert nem tartja higiénikusnak, hogy fröcsköl mindenfele a pisi.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.06.28. 09:01:42

@AnnieC: Nem kell fröcskölnie, ügyesen kell célozni. Egyébként meg a pisa steril, csak a szaga ocsmány..

savanyú a narancs ( Villanyfényes) 2019.07.05. 18:43:24

@Almandin: Háááát, azért fene tudja, mi minden van a rúzs sminkm pirosító miegymásokban.

Írolvasgondol

Érdekességek a nagyvilágból, élmények és vélemények közvetlen és tágabb környezetemből, szépírói, műfordítói munkáim

Címkék

18+ (12) 19.század (4) 1968 (16) 20.század (5) 60-as évek (5) Afrika (12) afro-amerikaiak (3) agy (22) agykutatás (3) Albert Einstein (4) Alfred Hitchcock (5) állatvilág (56) álmatlanság (3) álom (13) alvás (9) Amazonas (4) Amerika (4) anatómia (3) Anglia (30) Antarktisz (5) antiszemitizmus (4) antropológia (10) árverés (7) ASL (3) Auschwitz (3) Ausztrália (11) Ausztria (10) autó (6) autóipar (4) Ázsia (4) balkezesség (5) Barcelona (3) Beatles (16) béke (5) Belgium (8) best-seller (3) beszéd (6) betegség (6) Bill Gates (5) biológia (60) biztonság (6) blog (16) blues (3) Bob Dylan (3) Boileau-Narcejac (12) boksz (3) boldogság (8) botanika (3) Brazília (7) Brexit (5) bűnözés (6) bűnügy (44) cetfélék (3) Charlie Chaplin (3) Chile (4) ChristianK (19) CIA (4) Claude Monet (3) család (16) Csendes-óceán (6) csillagászat (36) csokoládé (4) Dánia (8) David Bowie (3) Déli-sark (3) demokrácia (6) depresszió (9) digitális (5) digitalizáció (3) diktatúra (5) dinoszauruszok (4) diszkrimináció (5) divat (30) Djabe (11) DNS (10) dohányzás (3) dokumentum (3) dokumentumfilm (8) Donald Trump (8) drog (5) Egészég (6) egészség (92) Egészség (16) egyház (12) Egyiptom (22) elektronika (5) élelmezés (6) élelmiszer (4) Élet (3) élet (42) életkor (3) életminőség (3) Életmód (19) életmód (154) életrajz (5) ellenkultúra (3) elnökválasztás (4) élővilág (14) ember (8) emberiség (3) embrió (4) emlékezet (4) ENSZ (4) építészet (16) erdő (5) erkölcs (6) erőszak (5) erotika (6) érzelem (5) érzelmek (4) Északi-sark (3) Etiópia (3) étrend (5) EU (3) Európa (23) évforduló (55) evolúció (5) Facebook (8) fák (11) farkas (3) fasizmus (8) Federico Fellini (4) fegyver (3) fegyverek (3) felfedezés (3) felmelegedés (4) felmérés (6) fenntarthatóság (12) fenntartható fejlődés (3) fény (5) Ferenc pápa (5) férfi (4) festészet (12) fiatalok (7) Film (8) film (36) filoszemitizmus (8) filozófia (14) Finnország (11) Firenze (3) fizika (9) Föld (23) földönkívüliek (6) Földrajz (4) földrajz (7) földrengés (5) földtörténet (4) forradalom (3) fotó (12) Fotó (8) fotográfia (4) Fotográfia (3) Franciaország (187) Frank Zappa (4) függőség (5) Fukusima (3) futball (9) gasztró (3) gasztronómia (34) gazdaság (18) genetika (13) geológia (32) George Orwell (4) Gina Lollobrigida (3) globális felmelegedés (12) globalizáció (3) Göbölyösné Németh Mária (12) Göbölyös N. László (81) Gondolkodom (7) gondolkodom (48) Google (6) Görögország (6) gravitáció (3) gyász (5) gyerekek (3) gyermek (3) gyermekek (15) gyilkosság (13) gyógyítás (8) háború (20) hacker (3) hagyomány (8) haj (3) hajózás (6) halál (15) halálozás (8) hang (6) hatalom (3) házasság (5) hidegháború (5) Himalája (4) hippik (3) híresség (10) hit (5) Hitler (5) Hold (13) Hollandia (31) Hollywood (8) Holokauszt (5) holokauszt (17) home office (3) Homo Sapiens (3) horror (14) humor (3) hurrikánok (3) hús (4) I.világháború (9) idegenforgalom (5) idő (4) időskor (3) II.világháború (25) ikrek (3) impresszionizmus (3) India (13) Indonézia (4) informatika (11) intelligencia (8) internet (26) ipar (12) Irak (4) irodalom (150) Irodalom (15) iskola (6) iszlám (7) iszlám állam (3) Itália (5) Izland (5) Izrael (28) Japán (28) járvány (6) jazz (7) jégkorszak (3) Jeruzsálem (3) Jimi Hendrix (4) jog (8) John F. Kennedy (5) John Lennon (6) jövő (10) Kanada (23) Karácsony (3) karantén (3) katasztrófa (15) katolicizmus (3) kávé (3) képzőművészet (35) kereskedelem (3) kereszténység (4) kiállítás (7) Kína (19) királyság (3) klíma (15) klimaváltozás (3) klímaváltozás (28) kollázsregény (13) költészet (13) Kolumbia (5) kommunikáció (6) kommunizmus (5) könyezetvédelem (3) könyv (14) környezet (4) környezetvédelem (163) koronavírus (6) középkor (9) közlekedés (23) közösség (7) közösségi háló (6) közösségi média (10) krimi (13) kriminovella (13) krokodil (3) Kuba (3) kultúra (15) Kultúrtörténet (3) kulturtörténet (11) kultúrtörténet (56) kutatás (16) kutya (12) látás (3) Led Zeppelin (4) légszennyezés (6) lélektan (9) Lengyelország (9) Leonardo Da Vinci (3) Leonard Cohen (6) levegő (4) levelezés (3) (3) London (7) macska (4) Madagaszkár (3) madarak (6) maffia (13) mágneses tér (3) Magyarország (100) Marcello Mastroianni (4) marihuána (4) Marilyn Monroe (3) Marokkó (3) Mars (7) matematika (6) média (66) meditáció (3) medve (3) megújuló energiák (5) memoár (3) menekültek (3) mese (7) mesterséges intelligencia (33) meteorológia (8) Mexikó (14) mezőgazdaság (7) Michelangelo (4) migráció (3) migránsok (3) Milánó (4) mítosz (5) mobiltelefon (3) molekulák (3) mozgás (5) mozi (184) műanyag (6) műemlék (5) Muhammad Ali (6) múlt (5) munka (20) munkahely (7) művészet (22) múzeum (3) nacionalizmus (3) nácizmus (27) Nagy-Britannia (135) Nap (6) Napóleon (6) NASA (15) neandervölgyi (7) Neil Young (6) nemek (3) Németország (43) népesség (4) nevelés (23) New York (10) (8) Nobel-díj (5) nők (24) Norvégia (12) növények (3) nukleáris (6) nyelv (8) óceánok (9) ókor (35) ökorendszer (3) okostelefon (5) oktatás (12) Olaszország (225) olvasás (5) on-line (3) Orhan Pamuk (3) Oroszország (27) orvostudomány (34) Oscar Wilde (3) őskor (14) őslénytan (15) összeesküvés-elmélet (3) őstörténet (11) Pablo Picasso (3) Párizs (5) párkapcsolat (17) Parkinson-kór (3) Peru (7) Pier Paolo Pasolini (3) pihenés (3) Pink Floyd (4) piramisok (5) pók (4) polgárjogi mozgalom (3) politika (42) Pompei (5) pop (3) Portugália (5) pszichiátria (5) pszichológia (74) punk (3) rabszolgaság (3) rasszizmus (5) reciklálás (5) régészet (99) rejtély (3) reklám (4) relaxáció (4) remake (3) reneszánsz (11) repülés (5) robot (8) rock (68) Rock (38) Rocky (3) Rolling Stones (4) Róma (12) Római Birodalom (16) Románia (3) rövidlátás (3) sajtó (3) sakk (4) sci-fi (9) Shakespeare (7) Skócia (6) soul (3) Spanyolország (33) spirituális (12) sport (26) Stanley Kubrick (5) Steven Spielberg (3) Steve Hackett (3) Steve Jobs (3) stressz (7) Svájc (12) Svédország (24) Sylvester Stallone (3) szabadidő (3) Szardínia (3) Szaúd-Arábia (3) szegénység (3) szelfi (4) szem (5) személyiség (4) szennyezés (4) szerelem (14) szex (16) szexualitás (3) Szibéria (3) Szicília (4) Sziliciumvölgy (3) színház (21) szocio (52) szorongás (3) Szovjetunió (8) Sztálin (3) sztárok (4) sztárvilág (3) születésnap (4) szülők (3) szürreális (8) szürrealizmus (3) találmány (5) tánc (3) tanulás (4) táplálkozás (13) Társadalom (31) társadalom (185) technika (62) technológia (23) Tejút (3) temetkezés (3) tenger (3) tengerek (5) természet (52) természetvédelem (7) terrorizmus (21) tetoválás (3) Titanic (5) titkos szolgálat (3) tizenévesek (3) Törökország (6) történelem (386) tudomány (331) turizmus (10) tv (4) UFO (5) Új-Zéland (10) Ukrajna (3) Umberto Eco (3) UNESCO (3) univerzum (9) urbanizáció (19) űrkutatás (34) USA (455) utazás (11) üzlet (6) válás (3) vallás (26) Van Gogh (4) várandósság (3) Vatikán (10) vélemény (5) Velence (8) vendéglátás (7) videójáték (3) Vietnam (11) világegyetem (3) világörökség (4) világpoézis (8) víz (9) Vörös Brigádok (4) vulkán (5) vulkánok (4) Wales (3) Woody Allen (4) world music (3) Yellowstone (3) zene (31) Zene (146) zsidóság (21) Címkefelhő

Friss topikok

Facebook oldaldoboz

süti beállítások módosítása